Ma éjfélkor ugye egyszerre két szolgáltató kezdi meg az iPhone 5s és az iPhone 5c forgalmazását Magyarországon. Azt már reggel óta tudjuk, hogy a T-Mobile Alléban található üzlete előtt helyes kis sorok alakultak ki, de mi a helyzet a másik szolgáltatóval, a Vodafone-nal? Negyed 12-kor, 45 perccel a forgalmazás megkezdése előtt a környék nyugodt. A Deák téren van ugyan néhány fiatal, de ők inni érkeztek, nem vásárolni: A Deák Ferenc utcában is nyugi van: De még a Smart Store bejáratánál is: Hiába vannak csinos lányok: Az üzletben aztán kiderül, hogy mindez csak a Vodafone humánus sorképzési stratégiája miatt van így: itt tudatosan ellenállnak a kígyózó vásárlók látványa nyújtotta csábításának, és ahelyett, hogy székekre kényszerítették volna a vásárlókat, kiosztották a sorszámokat, megkötötték a szerződéseket, aztán mindenkit elzavartak, hogy menjenek Isten hírével. Csak éjfélre kell visszaérniük, de akkor már nem lesz papírmunka, csak átveszik a mobilokat. Kevésbé látványos, de a vásárlók szempontjából mindenképp kényelmes módszer. Ha valaki mindenképp itt várná ki a nap végét, Starbucks-kávéval vigasztalódhat, de fél 12-höz közeledve senki sem élt a lehetőséggel. Még én sem, pedig nagyon kínáltak. De én egy csúful véget ért fogadás miatt amúgy is részeg vagyok csöppet. update: kiderült az is, hogy 64 gigabájtos modell egyáltalán nem érkezett, 32-es sem, a 16-os iPhone 5s a legmenőbb, a vásárlók 90 százaléka ezt kéri, fele feketében, fele fehérben, utána meg a kék iPhone 5c jön, elenyésző érdeklődés mellett. A többi 5c szinte senkinek sem kell, pedig a zöld kivételével mindegyik kapható a Vodafone-nál.
Vodafone iPhone-launch: a sor nélküli sorban állás
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Ha túl sokáig tartana a kezdeti szerelem-robbanás, bele is halhatnánk
- A plasztika úgy elcsúfította a színésznő külsejét, hogy senki se ad neki munkát már
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás