Hirdetőnk a HWSW és az IT Factory közös tanfolyama, az iOS update. Az már közhely, hogy egy jó ötlettel akár betegre is keresheted magad az App Store-ban. Az Apple eddig 15 MILLIÁRD dollárt fizetett ki a fejlesztőknek, ami a magyar GDP-hez mérve is egy érezhető összeg, szóval iOS-termékekre érdemes fejleszteni. Viszont akkora a verseny, hogy a megfelelő program elkészítéséhez nem árt képezned magad, ebben segít a HWSW és az IT Factory iOS update tanfolyama. A kurzust olyan iOS alapismeretekkel rendelkező fejlesztőknek ajánlják, akik tovább szeretnék mélyíteni tudásukat, valamint meg szeretnének ismerkedni az összetett és hatékony alkalmazásfejlesztést támogató megoldásokkal. A tematika egyrészt áttekintést nyújt az iOS 7-ben bevezetett új technológiákhoz, másrészt haladó szinten foglalkozik olyan, korábban is elérhető technológiákkal, mint a Core Data, az Auto Layout vagy az Objective-C programozás. A képzést vendégelőadóként ez alkalommal is jó nevű szakemberek színesítik. Az előadásokra kedden és csütörtök esténként kerül sor, 12 alkalommal, a képzést lehet a tanteremben és online is követni, ha valaki épp nem ér rá az előre meghatározott időpontban, utólag videón visszanézheti az előadást. Szükséges előismeretek• Objective-C programozási alapismeretek• iOS felhasználói felület programozás ismeretek. (Storyboard, Segue, View Controller, Auto Layout, UIView animáció)• Core Data alapszintű ismerete• Blokkok használata• Unit tesztelés alapjainak ismerete (bámilyen platformon) A kért előismeretek beszerezhetők az Ingyenes iOS alapozó képzésből, illetve a korábbi iOS tanfolyam 1. és 2. napjának előadásaiból, melyeket ingyenesen elérhetővé tettek. A videók bejelentkezés után válnak hozzáférhetővé, csakúgy, mint a 4. és 8. nap anyagai is. Technikai előfeltétel: Xcode 5 futtatása szükséges a gyakorlatok követéséhez. Megszerzett képességek: A képzést elvégző hallgató ki tudja használni az iOS rendszer komplexebb képességeit is, emellett elsajátítja a platformon elérhető legújabb fejlesztői lehetőségeket is. A tanfolyam végén a fejlesztő az iOS 7-hez illeszkedő, a jelen elvárásoknak megfelelő mobilalkalmazások készítésére lesz képes. A tanfolyam hossza: 36 óra Ár (online és tantermi részvétel esetén egyaránt) Magánszemélyek részére: bruttó 85 000 Ft Cégek, intézmények részére: 85 000 Ft + áfa Ha ketten jelentkeztek, mindketten kaptok 10% ikerkedvezményt. Kezdési időpont: 2014. március. 20., csütörtök,17:00 Jelentkezési határidő:2014. március. 20., csütörtök A tanfolyamról bővebben itt tudtok érdeklődni.
iOS-fejlesztői tanfolyam indul
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Látványos szakaszához érkezett a József főhercegi palota újjáépítése
- A plasztika úgy elcsúfította a színésznő külsejét, hogy senki se ad neki munkát már
- „Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás