Van ez a folyamatban lévő ügy az e-könyvekkel kapcsolatban: nem is olyan régen felmerült a gyanú, hogy a kiadók és a forgalmazók megegyeztek az árakban, magyarán kartelleztek. Ez azt jelenti, hogy korlátozták a versenyt és mesterségesen tartották magasan az árakat, márpedig az ilyesmit nem nézik jó szemmel az Egyesült Államokban. Annyira nem, hogy az Igazságügyi Minisztérium pert indított az érintettek ellen és elég jó ütemben meg is nyerte azokat: mostanra a kiadók már mind elismerték a vádakat, vagy legalábbis belementek abba, hogy 166 millió dollárt visszatérítsenek a vásárlóknak. Ebben a helyzetben az Apple, mint az összeesküvés másik nagy szereplője, elég nehezen védhetné meg magát a vádakkal szemben: ha a kiadók kartelleztek, szükségképpen a szolgáltató is, ahol megjelentek ezek a termékek. Az Apple formálisan már meg is egyezett a minisztériummal, ennek értelmében 400 millió dollárt, 90 milliárd forintot juttat vissza vásárlóinak, őrület, hogy milyen sokan olvasnak az Egyesült Államokban. Csak hogy tudjuk valamihez viszonyítani ezt a számot: ha minden igaz, a magyar bankoknak hasonló módon kell kárpótolniuk a hitelfelvevőknek, amiért játszottak az árfolyamréssel és amiért egyoldalúan módosították a szerződéseket. A döntés több százezer forintot jelenthet családonként, tehát rengeteg ember életén változtathat érdemben és elég kemény nyomás alatt tartja a hazai bankszektort: na ennek a teljes költsége jár 500 milliárd forint körül. Ez a könyves visszatérítés, amit az Apple nem is röhögve, de simán kifizet, ennek az összegnek az ötöde! Mindenesetre az Apple-nek még folyamatban van egy fellebbezése, ami csökkentheti vagy le is nullázhatja az említett 400 millió dollárt, de alapvetően úgy tűnik, hogy a vállalat fizetni fog. Ha szeretnél elsőként értesülni a legfontosabb Apple-hírekről, akkor like-old az ÚJ, LÁZADÓ facebookos oldalunkat, az Almalé és Kungfut. Egyébként közel ugyanekkora buli, ha Twitteren vagy ha rss-en követtek.
90 milliárd forintot adhat vissza vásárlóinak az Apple
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás