Csaknem minden ötödik, állásban lévő magyar számolt be arról, hogy a munkahelye igénybe vesz valamilyen állami vagy uniós támogatást a válság miatt a létszám megtartása érdekében - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. A legnagyobb bajba a nem felsőfokú végzettségűek, illetve a községekben élők kerültek.

(Forrás: napi.hu, RonaGyuri által)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A közvélemény matatás nem is annyira diszkrét ….

a szokásos alapvetően hibás koncepcióra még rá is tettek

A Napi.hu számára a Pulzus Kutató készített friss közvélemény-kutatást. Maga a téma is érdekes - állami vagy uniós támogatások a válság miatt a létszám megtartása érdekében -, azonban a szakmai oldal még a szokásosnál is gyengúsabb.
Egyfelől a szokásos nem veszi figyelembe az igen magas nem tudja/nem válaszol arányt elhanyagolva von le következtetéseket, sőt ezt mint erősítő tényezőt lobogtatja: „A viszonylag kis arányt árnyalja, hogy az összes válaszadó 40 százaléka a nem tudom/nem dolgozom lehetőséget jelölte meg. Így a maradék arányában a valamilyen támogatást igénybe vevők aránya már mintegy tizenkilenc százalék, azaz csaknem minden ötödik munkahelyet jelent.”!
Ráadásul maga a téma egyértelműen olyan, ami – túl azon, hogy a megkérdezetteknek nincs igazán rálátása - nagyon nem vélemény kérdése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.