Ha ez igaz, már az óévben megvan az új év legjobb híre. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus azt mondta, optimista azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben már legyőzhetjük a koronavírus-járványt. Újévi üzenetében ugyanakkor óva intett a „szűklátókörű nacionalizmus és a vakcinafelhalmozás” ellen.

A WHO vezetője szerint 2022-ben legyőzhetjük a koronavírust

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

Azt mondta, most már több információnk és eszközünk a coviddal szemben, mint két éve, de arra is figyelmeztetett, hogy minél tovább marad egyenlőtlen a vakcinák eloszlása a világ országai között, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a vírus kiszámíthatatlan módon mutálódik, amit nem tudunk megakadályozni. „Ha véget vetünk az egyenlőtlenségnek, akkor véget vetünk a járványnak” – állítja Ghebreyesus.

A WHO új célja, hogy 2022 júliusára a világ összes országában be legyen oltva az emberek 70 százaléka, hogy vége legyen a pandémiának.

Forrás: 444.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Mondjuk ami zajlik most az utcákon, bulik, stb., sok jót nem remélek, kivéve, ha az omikron tényleg a lecsengése ennek a mocsok covidnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
@division: Aki hülye az pont te vagy! Lövesd magadat 4 havonta a vakcinákkal. Pont.
division
@Gazella: Téged csak egyszer kellene lőni Pali Gizella...
division
@Nyírfa: Pali Gizellában dolgozik a szélsőjobbos stílus újév első napján is, már niggerezik is.
Másik cikknél meg már kurva anyázott, meg a Mi hazánkat akarta hogy hallgassam, élen Dúró Dórával. Szerinted így az ember képes változni, normálisabb hangnemben kommentelni? Még jó, hogy januártól új project, nem lesz időm az efféle barmokra. Gyermekeid jól tették, hogy beoltatták magukat, látod, gyorsan helyre is jöttek. Remélhetőleg neked sem lesz komolyabb szövődményed, egy barátomnak nem tudják beállítani a vérnyomását amióta elkapta, a pulzusa is sokszor 140. Mindig mondtam neki, oltassa be magát, de hát ő erős, sosem volt semmi baja. Azóta bánja hogy nem hallgatott rám.
Nyírfa
@division: Az exem szerint jók az örökítőanyagaim, de, azért tenni is kell, hogy az ember azokat jól is használja, hozzá tegye azt, ami az ő lényege.
Lehet, hogy tavasszal beoltatom magam, előbb most nem is lehetne, de utána akarok járni valaminek, ami eddig visszatartott.

Szerintem Pali nem Gizella, és, igen, nemcsak lehet, kell is gyakorolni Iszokratész tanácsát: " Úgy viselkedj másokkal, ahogyan te is elvárod, hogy veled viselkedjenek. "
Sokan azt hiszik, ez a szépelgés, a saját stílus, habitus feladását jelentheti, valamiféle erőltetett szeressük egymást, gyerekek-szerepet, de, hidd el, amit tegnap írtál, arra nem véletlenül válaszoltam, hogy melengető. Mint amikor a cserépkályhában pattog a tűz, és Te ott kuporogsz egy könyvvel a kezedben. :)
division
@Nyírfa: A gének szerepe nyilván meghatározó, én sem kaptam el eddig soha, még akkor sem, amikor nejem tavaly 4 hétig mondhatni a halálán volt, tudod, még a vuhani - nál, amikor még oltás sem volt. Aztán mindketten felvettük a 3 oltást, nejem legutóbb megint elkapta novemberben, én nem, bár hozzáteszem, a 3. - at ő már kissé későn adatta be, több mint 6 hónap telt el neki, bizonyos okok miatt nem lehetett hamarabb beadni, szóval nem az ő hibája volt. Most kivárás lesz, én 3 oltással vagyok nulla pozitív teszttel, ő két coviddal 3 oltással, megvárjuk immár mi lesz az omicronnal. Pali meg Gazella pedig ugyanazok, ahogy Miki55 is, de ezt hagyjuk, nem is érdemes róla beszélni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.