A fővárosi Budafok-Tétény önkormányzatának vezetői 33 magyarországi önkormányzatnak adták át a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott székely zászlót csütörtökön.

A polgármesteri hivatal dísztermében tartott eseményen Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP), a XXII. kerület vezetője arra emlékeztetett, hogy február 5-én hirdették meg akciójukat, arra kérték a magyar önkormányzatokat, hogy vállaljanak szolidaritást a Székelyföldön élőkkel, és tűzzék ki a székely zászlót. Hozzátette, hogy akkor a Tisztességes Választásért Alapítvány felajánlott ötven székely zászlót. A csütörtöki eseményre 33, a felhíváshoz csatlakozó település képviselői érkeztek, a többieknek pedig elküldték a lobogót - mondta Szabolcs Attila.

Kitért arra is, hogy a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott zászlók elfogytak, de a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítványtól újabb ötven székely zászlót kapnak majd. A polgármester hangsúlyozta, hogy az akciót nem Románia ellen szervezték, és azt is megjegyezte, hogy eddig körülbelül 75-80 önkormányzat jelezte a csatlakozási szándékát.

"Az általunk kifogásolt trianoni diktátumban is és az Európai Unió alapelvei között is szerepel az, hogy minden népcsoportnak, nemzetiségnek meg kell adni a jogot a saját vallásának, kultúrájának gyakorlásához - mondta a polgármester. - A határon túl élő honfitársaink joggal várhatják el, hogy szabadon élhessék meg és ápolhassák hagyományaikat és kultúrájukat."

Németh Zoltán, a kerület fideszes országgyűlési képviselője, a felhívás egyik kezdeményezője szintén hangsúlyozta, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett emeltek szót.

A politikus szavai szerint az összetartozást sokféleképpen lehet kifejezni. Például törvényekkel, paragrafusokkal, ahogy a kormány is tette, amikor felajánlotta a kedvezményes honosítás lehetőségét - mondta.

A nemzeti összetartozás viszont nem csak törvényekről és paragrafusokról szól. "Amikor a székelyföldi magyarokat sérelem éri (...) ki kell állnunk és nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is ki kell nyilvánítani ezt az összetartozást és ezt a szolidaritást" - közölte.

Magyarországon is mindig meg kell adni a kisebbségeknek az őket megillető jogokat, és "a határon túli magyar nemzettársaink" számára is ki kell követelni ezeket - tette hozzá.

A képviselő azt mondta, hogy a fanyalgóknak két szót ajánl a figyelmébe: önbecsülés és összetartás. Csak az a nemzet lehet sikeres, amelyiknek van önbecsülése, tisztában van saját értékeivel, és kiköveteli másoktól, hogy megbecsüljék - emelte ki.

Az esemény végén a kerület vezetői, valamint Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Tisztességes Választásért Alapítvány kuratóriumának tagja adta át a zászlókat. Zárásként a megjelentek elénekelték a székely himnuszt.

Eddig egyebek között a főváros III., IV., VII., XIV., XVII., XVIII., XXI. és XXII. kerülete, valamint Gyöngyöspata, Diósd, Eger, Siófok, Barcs, Rakamaz, Tata, Somogyvár, Szombathely, Tököl, Vác és Cegléd tűzte ki a zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére.

Szombaton a csákvári református templom is kitűzte a székely zászlót, amelyet székely testvérgyülekezetük lelkipásztora és településük polgármestere adományozott az egyházközségnek.

Az Agerpres hírügynökség hétfői közlése szerint Hargita megyében negyven polgármesteri hivatalon, 62 iskolán és több más középületen leng a székely zászló.

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
QQCSI
@lópicigáspár: ...meg keverni a szart és bizonyítani, hogy a birka polgármesterek bármit megtesznek, ha az a nagyvezírnek kedves.
Szeretném én azt látni, ki mernék-e tűzni, ha azt Orbán Viktor ellenezné!!!
lópicigáspár
@QQCSI: Is! És az sem mellékes, hogy ezt a provokációt az ott élőkön fogják leverni!
sport50
a tisztességes választásért???így az lesz???nemcsak ott élnek kettős állampolgárok!!!
kiskutyauto
Na te idióta pszichopata kedvesvezető orsósviktátor!
Az elmúlt 25 év sötét-középkorában MOST ELŐSZÖR VALÓBAN TISZTA SZÍVBŐL KIÁLTOM:
HAJRÁ MAGYARORSZÁG HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ SZÉKELY TESTVÉREIM !!! Kár hogy te ezt nem érted, mert agymosta és pénzzel kilugozta a fejed a kereszténymaffia...
ballago987
Nem tudok hová lenni az örömtöl,és az ürömtöl ,ilyen sok székely lobogo,és mennyi székely magyar állampolgár,megérdemlik,jó anyag.Eszembe jutnak a 80-as évek már akkor is szivárogtak,kaptak munkát rögtön,de melozni büdös volt.Fiamék mentek Romániába,megálltak egy vendéglönél mig bent voltak kiszurták a kocsi két krekét,székely falu volt.Késöbb.jöttek csoportosan kéregettek,mondván a gyereknek nincs mit enni adtam 500 ft-ot akkor még nagy pénz volt,két ora mulva,hol látom öket holt részegen az állomás restijében.Feleségem vett tölük ágynemüt"eredeti" csomagolásban,mikor elmentek ,kibontja és láss csodát mind ketté volt vágva.Eszembe jut egy régi könyv Tersánszky Józsi Jenö irta Ábel a rengetegben,ir a székely góbékrol min jár az eszük mindig,kit hogy verhetnek át,igen ez és most is ez van.Az állampolgárság,és a forint kell nekik a többi büdös.Megéri kitenni a székely zászlot,és nézd meg jol kik hivják öket ide,akik onna szivárogtak be,poziciokat foglaltak el.Simlis az egész társaság,én nem hiszek egynek sem !
coyote3
Istenem, de mély az emberi butaság!!!
Zsuga
@sport50: De ott él a legtöbb magyar, akiknek a fidesz ezzel is bizonyítja, hogy milyen "hősiesen" kiáll mellettük. Valószínű ugyan, hogy pont a határon túli magyarok sínylik meg ez a hőstettet, de mit számít! Egy a fontos! Minél több szavazó toborzása! Ennek persze semmi köze a hataloméhséghez!
a Pepita
@ballago987
Nem te vagy az egyetlen,sok ember mondta azt az ismerőseim közül, hogy az ITT élők emberi kvalitásai, hogy finoman fogalmazzak, nagymértékben megnehezíti, hogy az OTT élők gondjait a magukénak érezhessék...
amaramaistanna
Ezzel két dolgot ér el a kormány.1,A székelyeket nehéz helyzetbe hozzák.Hiába kérték Romániából magyar és román újságírók,hogy ne avatkozzunk bele,mert csak ártunk ,ezt a mi autistának tűnő "Viktorunk"nem érzékeli.Bekapcsolják rajta a kampánygépet ,s megy előre mint egy "kanos kutya"(bocs ,de ennél jobban nem tudtam körülírni). 2.) Itt számukra a kíváló alkalom,hogy a hazai gondokat a külhonban élő magyarok felé érzett rokonszevvel fedjék el.Székelyezzünk,románozzunk egy keveset,s nem érezzük,hogy nincs mit enni,a gyereknek már megint szűk a cipő stb.,stb...Sajnos utóbbit néhány polgártársunk be fogja cumizni iil.hivatalosan cumizik,ez pedig az álcivil CÖF élén bayer zsolttal (nem helyesírási hiba,aki állatnak nevez embereket,az még azt sem érdemli meg,hogy nagybetűvel írjuk le a nevét).
lajospapa
Ez a zászlókitűzés szelíd és ártatlan dolog. Volt hadügyi államtitkárunk aki tankokkal akart Bukarestbe menni. Remélem egyszer megköszönik székely testvéreink ezt a segítséget. Vagy a románok a külhoniaknak és mi tovább sírhatunk értük.
pityy
Nem attól leszünk MAGYAROK, hogy kitűzzük a "székely" zászlót!! A fideSS nem bírja elviselni,hogy az általa"patronált" párt nem jutott be a "ROMÁN PARLAMENTBE", ezért kiadta a jelszót: SZÍTSUK TOVÁBB A GYŰLÖLETE!! Gratulálok!!!
noboza
@ballago987: Igy gyülölni,embernek embert mint te ,még nem láttam.Szégyen -gyalázat az a példabeszéd mit leírtál.Te és az 500 ft-os adományod- ezzel a beállítottsággal nem hihető.Így látatlanból,a fiad kalandjai a kiszurt gépkocsikkal,hihető,és most mondom a "Székely góbék" ,nem szurkáltak kerekeket,főleg Magyarokét nem.A leírt cselekményeket,a románok követték, és követik el,a "büdös",a munka a Székelyeknek,negállapítást a szégyen kategóriába,tartozik.
kamazuka
Tulajdonképpen az összes határmenti ország zászlaját is ki lehetne tűzni!
karaj
Mi a csuda az a Tisztességes Választásért Alapítvány ? Meg a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány ? Ki ad ezeknek pénzt ilyen badarságokra (ez költői kérdés ) ?
lacika1ö
A zászló fontosabb mint a 1-milió éhező Magyar ember !!
Halszem
@lajospapa: Ez a zászlókitűzés szelíd és ártatlan dolog.
Remélem, hogy "... egyebek között a főváros III., IV., VII., XIV., XVII., XVIII., XXI. és XXII. kerülete, valamint Gyöngyöspata, Diósd, Eger, Siófok, Barcs, Rakamaz, Tata, Somogyvár, Szombathely, Tököl, Vác és Cegléd tűzte ki a zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére."
Gondolom a cigány zászló mellé. Nem elfeledkezve a helyi kisebbségről!
Halszem
@karaj: Pici névváltoztatásra azért szükség lenne: "A Fidesz Tisztességes Választásért Alapítványa"
Azt már tudjuk mit jelent a fideszes "tisztesség".
loboncos
Pozsgay elvtárs nehogy tönkre menjen az ingyen zászló osztogatásba.Az isten ne adja elvtársak
arvacska
Úgy tudom hogy Orbán találkozott a román elnökkel, akkor megigérte hogy nem szólunk bele a román belügyekbe.De ez egyszerűen tisztességtelen,hogy mi a nagy hazafiak ki tesszük a székely zászlót.Ez megint csak szar kavarás.Lehet segíteni a székelyenek ne nem így, mert otthon ők fogják meginni a levét.És abban sem vagyok biztos,hogy ők lesznek azok a szavazok, akik a fideszre fognak szavazni.
Ilyen baromság csakis fidesues polgármesternek juthat az eszébe.
Annak örülök, hogy a székelyeknél kitették a zászlót, de a román elnök azt mondta, hogy közintézmenyekre nem tehetik ki.Kár lenne ellehetiteni az életüket,
müszi052
A kiűzött magyarországi Németség házaiba Bukovinai székelyeket telepítettek ez történt Tolna megyében!
Dr. Felipe
Én meg pont leszarom hogy mennyi székely zászlót tűznek ki az idióta fideSS es polgármesterek. Még a hátukba is tűzhetnek egyet mint a szamurájok mikor másfélmillió magyar él már mélyszegénységben. Velük szolidárisak a székelyek? Ha igen akkor talán adakozhatnának is mert székely zászlóval még senki nem lakott jól.
kedwes
Ez nem beleszólás, egy másik állam belügyeibe?
csegala
Igaz történet.
Kirúgtak a köztisztviselői állásomból 20 év után, de kínkeservesen el tudtam helyezkedni egy kiállításra teremőrnek. Székely csoport jött, vezetőjük egy idő után odajött hozzám beszélgetni. Panaszkodott, hogy milyen keserves az életük, nem tudnak magyarnyelvű újságot sem olvasni és nagyon kevés a fizetésük. Az arcán látszott a szenvedés (komolyan azt hittem, hogy sírni fog). Mondtam neki, hogy nyugodtan át lehet ide települni, itt dolgozni és ide adót fizetni. A változás döbbenetes volt! Egyből eltűnt a szenvedés az arcáról, és meggondolatlanul kitört belőle, hogy "ide NEM!". Ezután elsomfordált.
tivoli
Ez is csak egy politikai koncepció része.
Vannak magyar lakta területek körbe-körbe a határ mentén, ahol irtják is a magyarokat. Azokért tesz itt valaki? Miért pont a székelyek?
almosd
Jól teszik a székelyek ,tegyék ki a zászlót ,csak a mi okos tojásaink ne avatkozzanak bele a dolgokba, mert abból megint botrány lesz .
GORGIO12
@csegala: en a szekelyeket megertem es tamogatom az autonomiat...2002 tot nehez lemosni szegyen volt hogy nem szavaztunk meletuk...en meletuk szavaztam...de tul kevesen voltunk...kar mert most nagyon erosek lehetnenk veluk...lehet meg a jobbik sem letezne...erol enyit...ha szekely lenek ugyereznem magam mint mikkor anya a gyermeket elhagya orokre...es mint gyermek az erdoben a farkasok kozt magara maradva nyujtsa a kezet de nem jon senki erte...ezek utan ki mer kovet dobni egy ijen gyermekre ki fel no es megtagadja anyat...
GORGIO12
@pityy: sajnos igazad van...de ennek a gyulolet szitasnak meg nagy arat fogjuk fizetni...
lacika1ö
a Fidesz nagyon hülyének nézi a magyar embereket mert ilyennel elterelni a figyelmet, a munka hely teremtésről ,a banki csalásokról és a sunyi adókról ,!!!
lacika1ö
Én adom a véremet 1 jobb életért,,mert a gyerekem is jóban élhet nevelheti a gyerekét.De a szegényekből és a két dolgozóból kell kormány !!!
Némó Matróz
Úgy őszintén:
Miért nem a munkásmozgalom veres zászlaját tették ki?
Mert mi hamarabb vagyunk proletárok mint székelyek!
entero
@Horizont: Add meg a címed, és küldöm postafordultával...:-))
zilikutya
Nagyon helyes, hogy kitűzik a székely zászlót! Jó volna, ha a románok ébrednének,
mert ez itt Magyarország és nincs joguk beleszólni, hogy mi itthon kitűzünk egy zászlót,
avagy nem! Ez a mi belügyünk, ne szólhatnak bele!
pesti
@zilikutya: Ha valakit piszkálni akarsz akkor ezt így kell csinálni.De kinek van ebböl haszna?!Ki profitál belölle?Ezzel a gözzel a monarchia zászlóját is kitüzheted.
tivoli
@zilikutya: A székely autonómia meg Románia belügye. Miért kell szítani a viszályt, az Európa Unió tagja ez is, az is.
A csipákat kéretik kitörölni minden elvakult forradalmár szeméből!
entero
@Horizont: Az enyémnek nem volt, és most sincs, ezt biztosan tudom...:-)) Egyébként meg nagyon nem érdekel, ki milyen zászlót tűz ki magának, nálunk is kint van a szlovák zászló az iskolán, az önkormányzatnál, testvérvárosoknál ez így szokás. Tudom, itt nem erről van szó, de zilikutya válasza nekem is elfogadható.
marlin
@csegala: A székelyek valóban nem akarnak "idejönni",
ezért kellene ésszel(!) és nem fidesz-módra támogatni, hogy azoknak a székelyek a leszármazottai, (siculusok), akik 453-ban, - Atilla király halála után – telepedtek le Erdély területén, jó négyszáz évvel korábban, mint ahogy Árpád bevonult a Kárpát-medencébe, tisztességgel és tisztességben élhessenek a szülőföldjükön!!
Ők nem "szavazni akarnak" hanem tartozni(!) azokhoz, akikhez mindig is tartoztak annak ellenére, hogy a történelmünk nem volt azonos az övékkel!!
Lehet, hogy kissé bonyolultnak tünik, de csak arról van szó, hogy a "Magyarországiak" ne akarjanak profitálni, hasznot húzni az ő autonómia-törekvéséből!!
mássalhangzó
Ez így erősen nacionalista, de inkább nemzeti nacionalista megnyilvánulás. Csak arra jó, hogy a külhoni, jelen esetben az erdélyi magyar származású embereket kitegyék a románok jogos ellenszenvének. Ezek a cselekedetek, a("zászlóháború") nem a békét, nem a nyugalmat, hanem a káoszt, a megosztást szolgálják! Ez így nem szolidaritás, hanem provokáció, ami nagyon hasonlít a Fidesz KDNP hazai politikai irányvonalára! Szerintem, hibás elképzelés, hibás megnyilvánulása, politikai baklövés. Most már csak arra várok, hogy politikusaink, akiket így, vagy úgy, de mi választottunk, mikor lesznek szolidárisak a MAGYAR NÉPPEL, határainkon belül?
csegala
@marlin: Leírtad a történelmi tényeket, de honnan tudod, hogy a mai székelyek akarnak-e egyáltalán hozzánk tartozni? Ha az Orbán kormány nem támogatná őket ennyire anyagilag őket sem érdekelné Magyarország.
lacika1ö
Orbán kínjába már a patkányokat is meg hívja csak a hatalmát meg tartsa .'NAGY FÉREG ORBÁN VIKTOR,ÉS TÁRSAI !!! CSAK HÁNYNI LEHET TŐLÜK !!
GORGIO12
@tivoli: kerlek indokold meg a velemenyed hogy miert vagyok hulye...velos valaszt irj...mert kivancsiva tetel...
GORGIO12
@csegala: latod @marlin is ugyan azt irja mint en csak finomabb hangnemben...
csegala
@GORGIO12: Ha már Ő is azt írja, akkor minden rendben? Akkor nálatok az igazság? Nektek higgyek ne a szememnek? Egyébként meg @lacika 1 is nagyjából azt írja amit én, csak én finomabb hangnemben. Most akkor mi van?
tivoli
@GORGIO12: Ezért:
".ha szekely lenek ugyereznem magam mint mikkor anya a gyermeket elhagya orokre...es mint gyermek az erdoben a farkasok kozt magara maradva nyujtsa a kezet de nem jon senki erte...ezek utan ki mer kovet dobni egy ijen gyermekre ki fel no es megtagadja anyat... "
tivoli
@GORGIO12: Egyébként a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor a kórházprivatizációról is kellett szavazni egy füst alatt. A kettő meg nem fér össze úgy, hogy jól jöjjön ki belőle a magyar állampolgár. Azonban akkor még szó sem volt a székelyekről csak úgy általában minden határon túl élőről. A székelység autonómiája a Jobbik vesszőparipája lett, a velük szimpatizáló egyúttal a jobbik szekértolója. Ők próbálkoztak már mindenféle népcsoport összeugrasztásával, főleg az "aki magyar" felszólítás hangoztatásával. Úgy tűnik, ez a székely vonal a leghatásosabb.
Pálinkafőző Rézüst
Én az összes többit eltörölném, felszántanám, és sóval behinteném!! Igaz, fideszes elvtársak?? Rajta, lehet kezdeni, ha ekkora a vér a pucában!!! Lássuk!!
tivoli
@Pálinkafőző Rézüst: gyorgye kérdezte, miért írtam, hogy hülye. A beírását idéztem.
GORGIO12
@tivoli: egy kerdes szerinted matyas vagy istvan kiraly lemondot volna roluk?utana neztem a szekely definialasanak ekszer...kincs...buszkeseg...mult...es ami a legfontosabb bolcso...ajalom a koszivu ember fiait mint olvasmanyt vagy a tamasbatya kunyhojat...megtanulhato a huseg a hovatartozas es a nehez helyzetben valo gerinceseg es az utrol valo lenem terithetetlenseg...tobbet vartam el toled...a velemenyed melet ha kialsz melbosegel ne idezges hanem oszd meg es ha tevedsz ismerd ell...legy ferfi...es tiszteld a mostani esetben a szekelyek alaspontjat...ere egy pelda...ami ide vag es gondolkodok reg rola egy pap tete fel nekem a kerdest meg othon...ha egyenruhaban vetkezel raadasul ugy hogy megvaltoztatni nem lehet oda tudsz alni az aldozat vagy a sertet hoza tartozoihoz es bocsanatot kerni tudsz e toluk?van e batorsagod hogy megted? gondolkodj ell ezen es fusunk neki a kerdesnek ujbol...roszul teszi e a szekely ha megtagadja magyarorszagot es kulon orszagot eletet akkar...onaloan?
GORGIO12
@tivoli: komolyabra a szot...minden orvosunkat megvete kulfold...aztan eloptak tonkretetek ki semiztek az oszes korhazat...a maradekbol valamelyik naggy hulye kitalalta legyen megyeszkhelyi korhaz es igy nincs felelosegre vonas na most ket verzio van vagy magan doki...amit meg ensem tudnek megfizetni pedig nem keresek roszul...vagy kockaztatom a megyeszekhelyi elatast ami kivani valot hagy minden teren maga utan... pesten ket korhaz van ami valahogy mukodik pl arpad es a honved korhaz ezek kemenyen fuzetosok es koztisztseget betolto embereknek kedvez meg akiknek odaszol a lakcim bejelentojuk...a tobbi korhaz mint hentes szakuzlethez hasolithato meg koncentracios taborhoz...ezek utan hogy tudnank a kulfoldi betegeket is fogadni...ha van penzed minden van az elet minden teren itt most az egeseg ugyrol van szo ha nincs fuzesd a tbet ha meg bajodvan dogolj meg...az ignisz gyogyszertar mig magyarkezen volt szarvolt ugy ahogy volt de a gyogyszereik jok voltak es megfizethetok aztan francia kezre kerult...azota katonai elvarasoknak kivaloan megfelel de a polgari teljesitmenye egyelo a nulaval akkarmilyen korszeru...es kiserleti nyuszinak nezik az embert...melete pedig a gyonyoru becsomagolasu gyogyszerek a halal kulonbozo valfajait rejti...ki nem hiszi nyisa ki mondjuk az algopirin anegyes tajekoztatojat amit ugy oszehajtogatnak hogy muveszet...a leirtak utan ha kukaba dobja az ember a gyogyszert nem csodalkozok...ezek utan csodalkozni mar nem tudok...en nem csak hasznot akkarok huzni a csaladombol hanem azt akkarom hogy a sajat javukra es a buszkesegemre gyarapodjanak...nekunk magyaroknak igy kel viszonyulnunk a szekelyekhez...vagy ez mar nem megy?anyira onzok lenenk?es kapzsik?mindent nekem a masik meg forduljon fel?mert ez a velemenye minden kulfoldinek rolunk magyarokrol...
tivoli
@GORGIO12: Fussunk neki ujból:
Hülye
tivoli
@GORGIO12: Egyet szögezzünk le. Tudomásul kell venni, ha egy ember senkinek a senkije, csak egy senki. Miért lenne érdeke az államnak, vagy akár kinek, hogy egy senki jó éljen? Ez csak az egyénnek és családjának fontos, de már a szomszédjának se. Sőt!
Az egészségügyben sincs másként. Aki fizet, az kapja a nem fizetőkön kipróbált gyógyszereket. De ez sem életbiztosítás, mert mindenki máshogy reagál ugyanarra szerre. A műtéteknél ugyanez a helyzet.
Problémák mindig voltak és lesznek. A szegénynek a magáé, a gazdagnak is meg van a magáé. A vagyon csak a külsőségekhez adja meg a lehetőséget.
DR Eric CARTMEN
A párom erdélyi származású. A szülei, testvére még ott él. A napokban beszéltünk velük. Azt mondják, Causescu alatt gyűlölték ennyire őket a románok, mint most. Hosszú-hosszú évek óta nyugalomban-békében éltek együtt, de most mikor a választások előtt a fidesz elkezdett kavarni-agitálni, USZÍTANI, náluk (is) napról-napra rosszabb lett. Ők mint egyszerű emberek, arra tippelnek, azért megy ez, hogy minél rosszabbul érezzék magukat otthon, és áttelepüljenek ide, Magyarországra. Munkaerő--tuti szavazati jog-miegymás. Lehet hogy jól gondolkoznak??? Aljas húzás ha így van, de a püffedt pávatáncosnak és csapatának a hatalom mindent megér, ezt már láthattuk!
marlin
@csegala: Százas nagyságrendben élnek "csíkban" rokonaim,- egy se akar idejönni!!
( Nekem nagyszüleim úgy kerültek "ide", hogy 1920-ban nagyapán vasutas volt és "nem akarta letenni a román állami esküt" ezért egy tehervagonba bepakolták és "átlökték a határon!! És itt senkit nem érdekelt a sorsuk se "letelepedési támogatást" se "migrációs segélyt nem kaptak!! )
Székely identitásom és székely ismerőseim rokonaim véleményének ismerete alapján én
megalapozott véleményt írtam!!
Akkor most ugye én kérdezek, te honnan veszed a csacsiságaidat, amikkel embereket rágalmazol??
Ki vagy te, hogy "csípőből" kétségbe vonod mások véleményét?? Mikor láttál te "igazi székelyt"??
Egyébként tökmindegy ki vagy, tudod van egy ősi székely mondás (amit mostanság Nyírővel "próbálnak eladni", tudod, "Nemessé tehet a király is, de székellyé csak az Isten"!!
Ugye nm baj, hogy én például nem igen hiszek a te szemednek!!
GORGIO12
@tivoli: hat ha enyi a velemenyed sajnalom remelem azert masok levonjak a hejes konverggenciat...
GORGIO12
marlinak meg a tobieknek orulok mert azt mondja az iras magyarul a biblia...harom tanu az ugyben mar megal...felteve ha nem lefizetek es hamis tanuzok ezt a bibliai tanuzasra irom...szoval a fentiekben tobb kulfoldi az az szekely is megszolalt...veluk ertek enyit...meg a roman dolaral meg a roman tozsdevel meg a roman befektetesel...mert ez alapoza meg a magyar tozsde egynegyedet es az ithoni befektetesek felet...aki nem hiszi neze meg mekora tranzit forgalom zajlik a magyar es a roman tozsden----
tivoli
@GORGIO12: Ne csak az egyik véleményem olvasd el.
"hejes konverggenciat... " pedig már levontam magamba rólad.
Túljátszod a magadra vett szereped.
massa
Jobb lenne ha a fideszes seggek a saját kapujukra tűznék ki,induljanak Romániában ahová adta a 4 milliárdot Orbán!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.