Valami furcsa oknál fogva a Fidesz nem sérelmezte azt, hogy Szőke Feri és társai jogszerűtlenül behatoltak a magánterületükre, ezt csak azokkal szemben kifogásolták, akik emberi jogaikra kívánták felhívni az egykori liberális párt figyelmét Ez a szervezett bűnözői csoport magyar, szlovák, ukrán és orosz bérgyilkosokkal volt tele. A maffia különböző szintjein szolgáltak a 2-es szektor vezető személyiségei és tagjai. Ezek közé tartozott Szabó Ferenc, akit Szőke Feriként ismernek, és aki az alvilág egyik pénzváltójának, az „Olasz Misi” néven ismert bűnözőnek a meggyilkolásában való részvételért ült tíz évet. Azért, hogy érzékeltessük ennek a társaságnak a szellemiségét, felidézzük, hogyan ölték meg „Olasz Misit”: a három elkövető egyike hasba lőtte, utána egy erdőbe vitték, zsákot húztak a fejére, majd kétszer fejbe lőtték. Ebben a gyilkosságban való részvételért ítélték 14 évre Szőke Ferit, aki ebből le is ült tíz évet. Ez az ember védi a Fideszt az alkotmányos jogokért tüntetőkkel...
Szőke Feri, a székház védője
Forrás:
nepszava.com
Feltöltő: soljanka
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Itthon
- 2024. May 10., 12:46
Végre! Rétvári Bence is elismerte a magyar kórházak állapotáról
Itthon
- 2024. May 10., 12:20
Eddig soha nem látott világ jön a választások után Budapesten – ez várható
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
honeykiss
Amikor a politika összefonódik az alvilággal,maffával, egyházzal, abból sosem származik semmi jó és az Isten mentsen meg minket ezektől az emberektől !
adsl70
amikor a valóság köszöni nem kéri a fellépést .. :O
Sede
A fő hiányosság: még mindig nem kerültek elő a szívlapátok...
Még mindig tűr, bírkáskodik a magyar nép...
Ennek pedig ilyen eredményei vannak. És még van/lesz aljább is...
Még mindig tűr, bírkáskodik a magyar nép...
Ennek pedig ilyen eredményei vannak. És még van/lesz aljább is...
moszkvatér
@adsl70: valóság ? melyik része ? honnan tudod ? te is benne voltál ?
miazavalami
@kengyefuto: Jéééé! Megvagy! Úgy aggódtam... :-)
GeoCravker
A parlament plenáris ülése igazolja a cikket...
Maga Rogán és Harrach erősítette meg...
Maga Rogán és Harrach erősítette meg...
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Viktorom, csak gratulálni tudok...