Már hetekkel ezelőtt jelölnie kellett volna valakit a miniszterelnöknek a Médiatanács elnöki tisztségére – írja az Új Ász.

A késedelem oka a lap szerint kettős: egyrészt túl magasra tették a poszt betöltésére a mércét, másrészt hatalmas a tét, ugyanis a közmédia évente több mint 70 milliárd forintot költ el. Ez már az az összeg, melyhez nem alkalmas ember kell, hanem megbízható - foglamaznak -, tehát a legbiztosabb befutó Deutsch Tamás.

A bulvárlap úgy tudja, hogy a jelenleg EP képviselő, volt sportminiszter már Szalai betegsége alatt is aspirált a médiatanács-elnöki posztra. Azt, hogy befutó lehet, mi sem jelzi jobban, hogy a napokban, múlt szerdára, Orbán Viktor hazarendelte Brüsszelből. A konzultáció egyetlen témája a médiatanácsi pozíció volt: mit vár tőle a miniszterelnök, s neki milyen elképzelései lehetnek?

Az Új Ász tudni véli: a háttérben már melegít a Deutsch-csapat, elsősorban a sok pozícióban megfordult Szabó László, a vállalatokat felépítő Palik László és harcostársa Héder Barna, és Deutsch öccsének volt médiacégének  megbízható emberei.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
A 70 milliárd elköltéséhez Én is megbízható vagyok, igaz sz@rt sem értek a médiához, de szerintem Deutsch sem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
furfang
Nagyon nem értenék egyet, ha Orbán őt választaná, kikezdhető a személye.
Nakimaga
Jelenleg senki sem alkalmas és főleg nem megbízható !
Mobil123
A 70 milliárd elköltéséhez Én is megbízható vagyok, igaz sz@rt sem értek a médiához, de szerintem Deutsch sem.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Biztos ékesszóló magyarsága miatt, de ki a.. .som az a Deutsch T?
honeykiss
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: ő a mi TOMPIKÁNK :((((
nemkati
Fogynak a megbízható emberek a Fideszben. Mostmár a selejt is szóba jöhet, amikor a szakértelem helyett a párthűség a legfőbb szempont.
silber13
Ez a csúti Csapajev ezt a két lábon járó genitáliát akarja kinevezni?:-))))
Mobil123
@silber13: Mert megbízhatóan eltudja költeni a 70 milliárdot.:-)
vukkocska
Palik meg biztos hozza a Gyulát. Csak azt nem értem, akkor a fidesz miért rúgta ki a Hungaroringről, ha ide meg beviszik.
szaboria1
@vukkocska: Hű de egyre gondoltunk nekem is ez ugrott be a Palikkal kapcsolatban.
silber13
@Mobil123: Jajj! Nemáááááán! Nem kimondottan a suskára gondoltam...!!:-DDD
dr lóherre
Persze, jöhet a sváb, talán a stadion beléptetőket is eltudja adni az új épülő stadionokban.
bretagne
@vukkocska: és a Tótottót! Majd Héderrel újra indítják az amőbát.
Mobil123
@silber13: Pedig bíz nem elhanyagolható szempont:-)))
silber13
@Mobil123: Ezen dologban Nagyságodnak biz' igaza vagyon módfelett! :D
Nauta
@furfang: Ki is kezdik!! És jól teszik!!
Nauta
@Nakimaga: A fideSS-ben biztos senki,mert az a gyülevész banda senkikből áll!!
Nauta
@vukkocska: Oszt mondhatja a Palik,hogy "ééén,a gyula,meg a tompi.A deutsch tompi.
SLAakku
@Mobil123: "...a médiatörvény módosítása szerint az NMHH elnöke meg kell feleljen egy csomó kritériumnak, például feltétel a „legalább ötéves, a médiaszolgáltatások, sajtótermékek hatósági felügyeletével, illetve hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlat vagy a médiatudomány területén szerzett tudományos fokozat, de megfelel a területen végzett tízéves oktatási gyakorlat is” (Origo). Na, ez mondjuk nincs meg neki..."
Kutyafüle
Nem a végzettség számít hanem a megbízható Fidesz pártállás. Szerintem a Dajcs vegye magamellé a Szőkegabikát. Ketten kíváló párost alkotnának.
bakegya
@Nakimaga:kulturmocsok megnyilatkozásait már olvashattuk és még egy erkölcstelen majom is,aki csak a terhünkre volt és lesz is.
vukkocska
@SLAakku: nem mondod? Elég oda a 8 általános. Ez sem nagyobb kihívás, mint országggyűlési képviselőnek lenni. :) A polgármesterségről nem is beszélve, ahol még némi gazdasági vénának is kellene lenni.
Pálinkafőző Rézüst
@furfang: olyan nincs az elvtársi körökben! Ne rombold a tekintélyelvet!
dodo571031
@SLAakku: Gyorstalpalón hipp-hopp elvégzi mint a főiskolát anno.
Mobil123
@SLAakku: De a pénz elköltéséhez nem kell semmilyen iskola, tapasztalat stb.:-)
QQCSI
@furfang: Milyen választékosan fogalmazol...
Kijafaszomazatwittertompika?
QQCSI
@nemkati: ma, 11:16
Eddig számított a szakértelem?
Példát tudnál-e mondani?
(Matolcsyn kívül, természetesen!)
nemkati
@QQCSI: Eddig próbálták olyan emberekkel feltölteni a kirúgott emberek helyét, meg az újonnan teremtett pozíciókat, akik elsősorban lojálisak a Fideszhez, másodsorban megbízhatóan lojálisak a Fideszhez, harmadrészt pedig értenek valamennyit az adott munkához. Ez se mindig jött be, a szakértelemről (na nem az ő számukra, hanem az érintettek számára) később kiderült, hogy nincs meg, de az ilyesmit sose vallották be, az illetőt nem küldték el, hanem ostoba érvekkel próbálták védeni. A lojalitás meg néha csak álom volt, lásd Ángyán, Pokorni, és a többi renitens.
Ma úgy tűnik, a szakértelem nem kritérium, hiszen nagyítóval se találnak a soraikban valódi szakértelemmel bíró embereket, mert azok vagy az ellenzékhez húznak, vagy nem, hanem csak simán szakértenek (na ezek a simán szakemberek bolsilibsi maffiabaloldaliak, ha nem nyalják a sejhaját a Fidesznek).
De értem a kérdést, máskor olyat kérdezz, amire egy szóval lehet válaszolni (pl.:nem!), mert ha belendülök, akkor dől belőlem a szó. :)
QQCSI
@nemkati: soltész miklós lehetne EMBER is, a végzettsége nem zárja ki...:

Az államtitkár

Beszédek, publikációk, interjúk
Életrajz
Vagyonnyilatkozat

Soltész Miklós életrajza
Soltész Miklós

Soltész Miklós
szociális és családügyért felelős államtitkár

Személyi adatok:
Budapest, 1963.

Szakmai tapasztalat:
2006- Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság alelnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője
2006 Pest megyei területi listán szerzett mandátumot
2000 - 2002 Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, miniszteri kabinetfőnök
2002 Fidesz-MDF közös országos listájáról szerzett mandátumot Budajenő polgármestere
2000 Magyar Kereszténydemokrata Szövetség országos ügyvezető titkára
1998- Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-MDF képviselőcsoportjának tagja
1997 Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnöke
1994 - 2000 Wastl Kft. kereskedelmi vezetője
1994- Cisztás Fibrózisban Szenvedő Betegek Országos Egyesületének főtitkára

Végzettség:
Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola, városgazdász üzemmérnök (1988)
nemkati
@QQCSI: Akár. Erre csak egy et tudok válaszolni:
Kerényi Imre
Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar rendező,
színigazgató,
egyetemi tanár,
politikus,
publicista,
Érdemes és Kiváló művész.
A Bubik István-díj kuratóriumának tagja.
Volt MSZMP tag,
a Demokratikus Charta volt szónoka.
Jelenleg a "a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott".
QQCSI
@nemkati: No, akkor talán a konklúzió:
megélhetési köpönyegforgató senkik.
kkalman
@nemkati: Volt valamikor a Fid€$$-ben olyan valaki, aki értett ahhoz amit csinált? Egyáltalán, volt náluk szakértelem?
nemkati
@kkalman: Nem tudom, én nem értek a focihoz. :)
Dr plágium
Akkar a 70 milliárd 2 hónap alatt el illan...Szánalmas, hogy egy ilyen tahót akarnak erre a posztra emelni.
Mobil123
@Dr plágium: Nem kell ahhoz 2 hónap!! Egy kollégámmal ketten (igaz gondolatban ) elköltöttünk egy cigi szünetben (5 perc) 800 milliót, és még le is lettem b@szva mert rájött, hogy bankkölcsönt is fel kellene vennünk.:-)))
Ergo 70 milliárd elköltéséhez elég nagyon durván 2 óra! :-) (még Nekem is:-D )
Nauta
@nemkati: És állandóan lóf@sszal van tele a szája és buzik esnek ki rajta cigányokkal karöltve! Na,ennyit a sok mondvacsinált seggtörlő félcédulája mellé!!Büszke lehetsz rá!!
Nauta
@nemkati: Én meg a beléptető rendszerekhez!! A vezéred arra vár,hogy a tompitahó hama-hama elvégezze a médiagyorstalpalót! Mert ugyi a szabál az szabál!!
Nauta
@dr lóherre: Az már nem el,hanem oda van adva!! Felcsútra!!
kecskes laszlo
@dr lóherre: A több száz millióért vásárolt stadioni beléptetőrendszer is az ő nevéhez fűződött,ami évtizedig porosodott valamelyik pincébe. Ennyit az észkombájnról.
QQCSI
@Nauta: Ezt benézted:
"nemkati" -nak nem a szíve csücske a fidesz és vezére. :)
A szarkazmusa megzavart. :)
tenger49
szerintem, a Böröcz féle társaságtól már nehéz lejjebb menni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.