Az országgyűlési választások előtt a baloldali összefogás résztvevői megállapodtak abban, bármi lesz a végeredmény, egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit – mondta hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mesterházy Attila, aki a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjeként indult a vasárnapi voksoláson. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a héten megkezdődnek a konzultációk.

Az adatok jelenlegi állása szerint a baloldali pártok 38 mandátumot szereznek: 29-et szocialista politikusok, 4-4-et az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A frakcióalakításhoz közös listán induló pártok esetében öt képviselő szükséges, így egyelőre még kérdéses, ki alakíthat frakciót a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben.

Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke hétfő délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: egyelőre sem az Együtt-PM-mel, sem a DK-val nem tárgyalt hivatalosan arról, melyik frakcióhoz csatlakozzon. Hozzátette, az MLP csak olyan döntést fog hozni, amelyik az önálló liberális politikai arculatot erősíti, mert újra meg akarják teremteni az önálló liberális pártot. Azt sem tartotta kizártnak, hogy függetlenként dolgozik majd az Országgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke este, szintén az Egyenes beszéd című műsorban azt mondta: még nem tárgyaltak a frakcióalakításról. A konzultációk a héten fognak megkezdődni – tette hozzá.

Mesterházy Attila a műsorban arról beszélt: konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük. Hozzátette, arra számítanak, hogy a politikai események centruma a parlamenten kívülre kerül, ezért nem feltétlenül a parlamenti frakcióra építik a szakmapolitikát, hanem "a párt irányába indulnak el". Ott hoznak létre műhelyeket, esetleg kabineteket.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását. A három választást (májusban EP-, ősszel önkormányzati választás lesz) végig kell csinálni – tette hozzá. Az MSZP elnöke szerint volt és van is kormányváltó hangulat, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a "kormányváltó erőnek". A közöny és az emberek beletörődése lefelé nyomta a részvételi arányokat – vélekedett.

Mesterházy Attila kitért arra is, hogy a Fidesz "hideg" kampányt folytatott, csak a médiában jelentek meg, az utcán nem, emellett volt egy negatív kampányuk, amellyel a részvételi arányokat próbálták csökkenteni. Az MSZP elnöke szerint a rendelkezésre álló eszközeikkel azokat tudták inkább elérni, akik jobban érdeklődtek a politikai iránt, ezzel együtt úgy véli: a szövetség az együttműködésben jól működött.

Az MSZP elnöke elmondta: a májusi európai parlamenti választásokra készülve már mindenki felvette az aláíró íveket. Megállapodtak, hogy ezen mindenki önállóan méretteti meg magát – idézte fel –, de az őszi önkormányzati választáson már ismét együttműködésben gondolkodnak.

Mesterházy Attila kiemelte: ha nem hinne abban, hogy az együttműködésnek van értelme, akkor nem tettek volna erőfeszítéseket érte. "Együttműködésre vagyunk kárhoztatva" – fogalmazott, hozzátéve: nem lát olyan lehetőséget vagy forgatókönyvet, amely nem arról szól, hogy ezen pártok politikusainak vigyázniuk kell egymásra.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

agnes200
Szerintem sokan szavaztak a baloldali összefogásra a DK illetve Bajnai Gordon miatt. Ezért illene az MSZP-nek egy-egy helyet átadnia a két kisebb pártnak a parlamentben, hogy azok is tudjanak frakciót alakítani.
Amúgy meg röhej, hogy az orbán viktor a 44% támogatottsággal kétharmadot szerzett és fényes győzelemről beszél. Annak idején amikor az MSZP 50% körüli aránnyal alakított kormányt, mekkora hisztit levágtak, hogy nem legitimek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csip-csop
@Desischado: teljesen egyettèrtek veled.Igazadvan!
renibébi
A Lényeg : Bukott az Összefogás, Mégpedig Jó Nagyot, Egyenként többre mentetek volna. Bajnai Már visszavonulót fújt, jól tudja ennyi volt.
Ketten még mindig OTT vannak... Sajnos hozzáférhetetlenné tették magukat, Azzal Hogy Nem Mondtak Le AZONNAL vasárnap éjjel...
Az itt kalimpálok meg utálhatnak, szidhatnak ,mindenkit.
CSAK HA HARC LEGYEN HARC :
Amíg nem zavarjátok el a picsába MESTERHÁZIT, és GYURCSÁNYT.. HALOTT A BALODAL
Jaaahh : Jobbik szimpatizánsként...Ezek után LEIGÁZUNK BENNETEKET ha nem teszitek ki, a JÓ tevőiteket
Senara
Mesterházy: a baloldali összefogás megállapodott, nem csábítgatják egymást... Öcsisajt majrézol , hogy kilép alólad a pártod ? Megérdemelnéd !! Nem te vitted be a pártod hanem a Feri és te ezt tudod azért vagy te is Gyurcsány fóbiás .
bretagne
@csip-csop: A Viki a regnáló miniszterelnök, Attila csak akart lenni. Vikit csak legyőzni lehet, de a baloldal még nem elég erős.
csip-csop
@bretagne: vikit azt màr senki se tudja legyozni mèg a Putyn se, befalazta magàt a fotelba a parlamentbe. 20 èvig akar maradni ès addig is marad. vège az orszàgnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.