A jövőben szankcionálhatják az elrontott, vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat, akár anyagi felelősségük is lehet ebben az érintetteknek – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A politikus Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese eltitkolt százmillióinak ügyével kapcsolatban azt mondta: mivel külföldi bankokat továbbra sem vizsgálhat a magyar kormány, ezért csak az marad, hogy szankcionálják a vagyonnyilatkozat esetleges elrontását.

Szólt arról is, hogy a devizahitelekkel összefüggésben április 30-án dönt az Európai Bíróság az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésében, ezt követően pedig – mint mondta – már semmi akadálya nem lesz, hogy a Kúria "beváltsa azt az ígéretét, miszerint kiegészíti a korábbi jogegységi döntését".

Ha ez megtörténik, abba helyzetbe kerül a kormánytöbbség, hogy dönthet a devizahitel, mint termék kivezetéséről a lakás- és jelzálogpiacról – jelentette ki Gulyás Gergely.

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy "továbbra is közvetlenül választjuk-e a polgármestereket", majd hozzáfűzte: azt érdemes megvizsgálni, hogy a budapesti, kétszintű önkormányzati rendszer jó, vagy nem jó, de egyelőre az a döntés született, hogy megmarad.

"Az is jogos felvetés, hogy a polgármestereknek vajon olyan távolságot kell-e tartani a Fővárosi Közgyűléstől, mint amilyet most tartanak, de ebben sem hiszem, hogy az önkormányzati választások előtt lépni kellene, és utána sem sürget semmi" – tette hozzá.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
2010-ben milyen szorgalmasan tudtak visszamenőleges
rendelkezéseket hozni a pofátlan végkielégítések ügyében,
itt és most ezt miért nem alkalmazzák ?
Megmondom !
Mert sokkal nagyobb tolvajok és hazugok mint azok voltak !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
trenszmen
" akár anyagi felelősségük is lehet ebben az érintetteknek"
De valamiért mégsem lesz...
vukkocska
"külföld bankokat továbbra sem vizsgálhat a magyar állam", mondja Gulyás Gergely. Persze, majdnem elfelejtettem, hogy vége a kampánynak. Eddig nem szankcionálták a vagyonnyilatkozatokat. Lesz megint visszamenőleges hatály? De az akkor érvényes lesz (lenne) Rogánra is. Nem hiszem, hogy ebben az ügyben a Fidesz a saját fenekét is rugdosni fogja.
alterego56
És aki öt éven keresztül folyamatosan elrontja a vagyonnyilatkozatát azzal mi lesz?
pbalage
szerintem meg egy francot fogják büntetni, a fideszeseket minden elrontott nyilatkozatért inkább jutalmazni fogják.
human
@trenszmen: pont ezt akartam írni :) Az az "akár" nem hiába van ott.
Sziszifusz
Bűntetnek, de lesznek akik a feloldozást nyernek a büntetés alól, a párt iránti hűségük miatt.
Senara
"mivel külföldi bankokat továbbra sem vizsgálhat a magyar kormány, ezért csak az marad, hogy szankcionálják a vagyonnyilatkozat esetleges elrontását." ... Állítólag Simonnak 2008 tól volt számlája Bécsi bankban , arra hogy jöttek rá ? Bank jelentési kötelezettsége ,pont a választások előtti időpontban lett esedékes ??? ...Az osztrák bankfelügyelet (FMA) a Népszabadság munkatársának cáfolta, hogy Simon Gábor ausztriai értékpapírszámlájáról bármilyen információt adtak volna a magyar ügyészségnek... Nem Simont védem de mindenféleképpen furcsa hogy rátaláltak ... 2011 szept. 1 - Orbán Viktor miniszterelnököt és családját, illetve Kövér Lászlót is titkosszolgálati eszközökkel figyelték meg, még az előző kormányzati ciklusban. ...Nem találtak bizonyítékot titkosszolgálatnál , de ha most keresnének Simon ügybe akkor lenne ?
Levendula
Gondolom beírnak egy rossz jegyet az ellenőrzőjükbe...
nyanya001
2010-ben milyen szorgalmasan tudtak visszamenőleges
rendelkezéseket hozni a pofátlan végkielégítések ügyében,
itt és most ezt miért nem alkalmazzák ?
Megmondom !
Mert sokkal nagyobb tolvajok és hazugok mint azok voltak !
Desischado
@nyanya001: Pontosan! Igazad van! Ez is úgy lesz megkonstruálva, hogy bár a látszat szerint mindenkire vonatkozik, de a fityisz nevű rablóbanda tagjaira nem! Képzeld, minő borzalom, lenne, ha magát orbánt büntetnék a vagyon nyilatkozata miatt! Mert az övé is hibás! A nyakam a guillotine-ra, hogy ez a helyzet!
prielle
Biztos vagyok benne, hogy büntetni fogják, ha nem az ő kölykük!
perfekt
Én nem az elrontott vagyonnyilatkozatokat büntetném---hanem aki elrontotta.Megjegyzés---amit időben nem vallott be, legyen az bármi is ,azt azonnal elveszem tőle, és szétosztom azok között kik rászorulnak a segítségre--de nem a szaporulat között.! Természetesen ,visszamenőleges hatállyal!
coyote3
"Elrontott" vagyonnyilatkozat... Micsoda vicces kifejezés. Mondjuk ettől a gulyás nevűtől ez is nagy szó...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.