Az elmúlt négy év bizonyította, hogy a Fidesz nem csak a kormányban, hanem az önkormányzati szférában is jól dolgozott – mondta az Országgyűlés elnöke kedd esti hevesi lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján.

Kövér László rámutatott: a baloldali kormányok rossz politikájának köszönhetően 1200 milliárd forintnál nagyobb adósság halmozódott fel az önkormányzatok számláin. „Az önkormányzatokat kimentettük ebből a helyzetből, sokukat a csőd széléről” – tette hozzá. A politikus közölte: nagyon sok településen új fejlődési lehetőség nyílt az adósságrendezéssel, hiszen felszabadultak azok a források, amelyek addig a bankok számláira vándoroltak.

Kövér László Hevesen dícsérte a Fideszt

A hevesi városvezetés, amelyet Csáki Zsigmond független, korábban a Fideszből kizárt polgármester irányít, nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Hiába váltotta ki a kormány a város több mint 2,7 milliárd forintos adósságát, az új hírek ismét adósságokról szólnak – közölte. Az Országgyűlés elnöke hozzátette: a város vezetése nem tudott együttműködő partnere lenni a kormányzatnak sem, hogy minden lehetőséget kihasználjon a település felvirágoztatására.

A lakossági fórumon Kövér László rámutatott: az önkormányzati adósságrendezés során a kormány a polgármesterek pártállásától függetlenül mindenütt átvállalta a terheket.

Akkor jó az országos politika, ha lehetőséget teremt a boldogulásra az emberek és az önkormányzatok számára – mondta. A házelnök úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP jelöltjei akkor is vállalják pártállásukat, ha esik, ha fúj, míg a független jelöltek esetében „nem árt néha a plakát mögé is nézni”.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Nem lehet saját magukat anélkül dícsérni, hogy pofátlanul hazudnak, és az ellenzéket mocskolják? Ebből már az egyik is elég ahhoz, hogy ezt a kövért gerinctelen élőlénynek tartsuk, mér kell még tetézni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
brutus
Tudjuk elvtars: Aki nincs veletek, az ellenetek van !!
nemkati
Nem lehet saját magukat anélkül dícsérni, hogy pofátlanul hazudnak, és az ellenzéket mocskolják? Ebből már az egyik is elég ahhoz, hogy ezt a kövért gerinctelen élőlénynek tartsuk, mér kell még tetézni?
coyote3
Vajon az Mszmp-s pártagkönyvecskéjét őrizgeti még köteles elvtárs?
volvós
Kövér efftárs ugy csinált, mint amikor egy normális
ember a fagyit elfogyassza-...vagyis más szóval !!!
1szomjas
Csak legalább okkal dícsérhetné a Fideszt ! Ám Kövér is csak a hazudozásban jeleskedik, akárcsak a Nemzetmegvezető Viktátor, és annak csapata ! És közben felbecsülhetetlen károkat okoznak az országnak és a nemzetnek...
csip-csop
nanà, hogy dicsèri a fideszt! neki ez a munkàja, dicsèrni kell a miszter pinkit, mert kulonben kapna a fejère.
Desischado
Csoda, hogy nem rogy rá a mennyezet a sok hazudozástól! Méghogy az emberek meg az ország jóléte! Istenem, jó szívvel nevetnék, ha nem szenvedő alanya lennék a tevékenységüknek, sokadmagammal! Köteles jobban tette volna, ha befogja a száját! Undormány, gerinctelen, hazug féreg!
Yoda69
Meglepodtem volna, ha kivetelesen igazat szolt volna.
mate03
@Desischado: Mégis mit vártál tőle? Azt hogy elrebegi igen én is apám is MSZMP-tagok voltunk,Azért vettek fel az egyetemre,mert nagyapám,vörös komisszár volt 1919-ben?
DR Eric CARTMEN
Hogy is mondja Wolf úr a Ponyvaregényben?? Azért még ne kezdjük egymás f@szát szopni!!!
pityuka
Mi ebben a hír? A hír az lenne, ha Kövér Köteles László az MSZP-t dícséri.
Vasárnapiiskolás
@pityuka: Eljön az az idő,ha elfelejti bevenni a tablettáit:)))
Desischado
@mate03: Dehogyis, az a világ nyolcadik csodája lenne! De eszembe jutott erről az egyik kedvenc mesém gyerekkoromból. Három szabólegény olyan inget varrt, hogy aki felvette, kénytelen volt az igazat mondani. Most képzeld el, ha orbánékon lenne ez a csodaing. Milyen vallomások jönnének! (elképzeli, és kacag) Nagy szám lenne annyi szent, ha a hívők előtt kezdenék el a "műsort"!
nemkati
@Desischado: Ja, jönne a "hazudtunk reggel, délben, este, még éjjel is, sőt amikor kérdeztünk, akkor is, persze, hogy mi nyertük a legtöbbet, és magasról tettünk arra, mi az ország és a benne lakók érdeke, csak nekünk legyen jó, nekünk legyen tele a zsebünk."
Strong
Dehát Kövér Úr, nem az MSZMP a párt?

Régebben ott tetszett tapsolni nem?
eberti
Az fel sem merült,hogy "Hevesen " nem a Fideszt dicsérte...
tivoli
Kedves cikkíró, már megint az a hatásvadászat. Kövér HEVES-ben beszélt a fideszről és természetes, hogy nem a kisgazdákat vagy a munkáspártot dicséri.
Gemüs52
Nagyon szar a helyzet ! Ilyen emberek viszik országunkat !!! De hova ???
DAKOTAVERRRŐ
Hülye sötét cigány faszkalap,folyik a szájából a szar,na meg a cián!A BAJSZÁN MEG A TAVALYI BAJAI HALÁSZLÉ MEGKEMÉNYEDVE.Akkor volt szépfiú amikor válligérő haja volt,mert nem futotta borbéjra,és szolt neki orbán mitya,hogy te paraszt menny má a borbélyhon.Ezek vezetik az országot,inkább vezene áramot paksról,vagy kecskét a farkára,ha ugyan még szuperál,ami már nem biztos!Viagra vaginát használ a harcsabajszú proli paraszt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.