Vasárnap éjszaka betörtek Jávor Benedeknek, a Párbeszéd Magyarországért párt EP-képviselőjének irodájába – számolt be a 168 óra Online. A portál szerint maga a rendőrség értesítette Jávorékat, hogy egy 13. kerületi házkutatás során váratlanul olyan dokumentumokat találtak, amelyek feltételezhetően a képviselő irodájához tartoznak.

Ez azt jelenti, hogy a vasárnap éjjel eltűnt papírok vagy egy részük még az éjjel megkerültek annak ellenére, hogy Jávorék feljelentést sem tettek. A politikus arról is beszámolt, hogy a rendőrség nagy erőkkel vonult ki az irodájához.

Jávor szerint úgy tűnik egyelőre, csak iratokat loptak el a 11. kerületi irodájából. Ám munkatársaival nemcsak azt fogják ellenőrizni, mely dokumentumok hiányoznak, hanem azt is, hogy nem helyeztek-e el lehallgató készüléket a helyiségben.

Jávor Benedek így írt az esetről Facebook-oldalán:

Néhány hónapja az autómat törték fel bármiféle külsérelmi nyom nélkül, majd az egyszeri tolvaj gondosan visszazárta, miután egyes egyedül a laptopomat vitte el belőle (azóta sem lett meg, a rendőrség lezárta a nyomozást). Ma éjszaka a budapesti irodámba törtek be, és a megélhetési rablók kitakarították az összes irattartót. Különös véletlenek vannak.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@keresztapa: Nem igazán vagy gyakorlati ember, bár ha nem foglalkoztál valamilyen szinten a témával, akkor nincs mit felróni a terhedre.
Bizony !
Nem légből kapott feltételezés a betörésnek álcázott rendszabály-alkalmazás !
Ugyanez működik házkutatással "egybekötve" !
Aztán, amikor hónapok alatt megismerik a szokásaidat, családtagjait szokásait és közben hallgatják is a telefonjaitokat, annak nem csak az lehet a célja, hogy infókat szerezzenek rólad, kapcsolataidról, terveidről...stb. hanem az is, hogy megállapítsák, mikor, melyik időpont alkalmas poloska telepítésére, akár a lakásodba, akár a gépkocsidba, nyaralódba...stb. mikor, milen ügyben van a család távol - akár napokra, vagy hetekre - az oibjektumtól.

Azt remélem sokan tudják, hogy a szokványos hengerzárakat, de ezeknél rafináltabb ketyeréket is úgy nyitnak és zárnak a "szolgálatok" emberi ( ide értendő a már nem aktív, de magánnyomozóként tevékenykedő emberke is ! ) mint te a halkonzervet !
Az elektromos riaszók kiiktatása sem ördöngősség ! Amikor valamilyen ürüggyel bekopognak hozzád ketten ( általában egy nő és egy madár, hogy ne legyen feltűnő ) és az egyikük kezében van egy táska, akkor abban a táskában van az a ketyere, amelyik figyeli és detektálja lakásod környezetében aktív rádiójeleket, frekvenciákat és ezt követően alkalmas pillanatban a behatolás már nem is probléma.
Számos esetben a figyelés és a szoros figyelés (köznapian követés ) is készülék telepítést készít elő !

Remélem pupillákat nyitottam a gengszterrezsim szokásait illetően, bár ezeket a módszereket minden titkosszolgálat alkalmazza, azonban a gengszterrezsimmel kapcsolatban alappal gondolhatunk arra, hogy nem kellően törvényesen és megalapozottan alkalmazzák ezeket a módszereket !
Orbánc úgy fél a hatalkomvesztéstől, mint ördög a tömjénfüsttől, ezért vannak hónapokig, sőt évekig tartó megfigyelések és "dossziézások" !
Megjegyzem, hogy törvényesen - hosszabbítást követően - összesen 1890 napig tarthatnak személyt,...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
keresztapa
Ennél a képviselőnél már csak a DK leleményesebb! Betöréssel egy időben telepíteni lehallgató készülékeket, feltételezése is csak képviselői butaság!
Inkább képviselői ön betörésre utal.
papa.49
A kérdés ,,kinek állt érdekében,,???
Yoda69
putyinek siman hatbalovik az ellenzeki kepviseloket. Mi meg ott nem tartunk, de csak ido kerdese es orbanek mar a politikai gyilkossagoktol sem fognak visszariadni.
Abzug62
@keresztapa: Élénk a fantáziája, vagy tapasztalatból ír ilyeneket?!
keresztapa
@Abzug62: Tapasztalatból és gyakorlatból egyaránt, de arra ügyelve , hogy ismeretlenség homálya fedjen. A gazdagodást nem személyre szabni kell, mert az a kész lebukás eredője. Rendőrt, ügyészt, alkalmazni üzletben nem lehet, mert ezeket vételre lehet ajánlani! Politikusnak még a nevét se lehessen tudni mert hiúságuk a bukta!
Toby
@keresztapa: Nem igazán vagy gyakorlati ember, bár ha nem foglalkoztál valamilyen szinten a témával, akkor nincs mit felróni a terhedre.
Bizony !
Nem légből kapott feltételezés a betörésnek álcázott rendszabály-alkalmazás !
Ugyanez működik házkutatással "egybekötve" !
Aztán, amikor hónapok alatt megismerik a szokásaidat, családtagjait szokásait és közben hallgatják is a telefonjaitokat, annak nem csak az lehet a célja, hogy infókat szerezzenek rólad, kapcsolataidról, terveidről...stb. hanem az is, hogy megállapítsák, mikor, melyik időpont alkalmas poloska telepítésére, akár a lakásodba, akár a gépkocsidba, nyaralódba...stb. mikor, milen ügyben van a család távol - akár napokra, vagy hetekre - az oibjektumtól.

Azt remélem sokan tudják, hogy a szokványos hengerzárakat, de ezeknél rafináltabb ketyeréket is úgy nyitnak és zárnak a "szolgálatok" emberi ( ide értendő a már nem aktív, de magánnyomozóként tevékenykedő emberke is ! ) mint te a halkonzervet !
Az elektromos riaszók kiiktatása sem ördöngősség ! Amikor valamilyen ürüggyel bekopognak hozzád ketten ( általában egy nő és egy madár, hogy ne legyen feltűnő ) és az egyikük kezében van egy táska, akkor abban a táskában van az a ketyere, amelyik figyeli és detektálja lakásod környezetében aktív rádiójeleket, frekvenciákat és ezt követően alkalmas pillanatban a behatolás már nem is probléma.
Számos esetben a figyelés és a szoros figyelés (köznapian követés ) is készülék telepítést készít elő !

Remélem pupillákat nyitottam a gengszterrezsim szokásait illetően, bár ezeket a módszereket minden titkosszolgálat alkalmazza, azonban a gengszterrezsimmel kapcsolatban alappal gondolhatunk arra, hogy nem kellően törvényesen és megalapozottan alkalmazzák ezeket a módszereket !
Orbánc úgy fél a hatalkomvesztéstől, mint ördög a tömjénfüsttől, ezért vannak hónapokig, sőt évekig tartó megfigyelések és "dossziézások" !
Megjegyzem, hogy törvényesen - hosszabbítást követően - összesen 1890 napig tarthatnak személyt,...
Bercifiu
@keresztapa: Biztos Bajnai bérencei voltak. Öreg, inkább húzd le magad a budin.
Toby
"Megjegyzem, hogy törvényesen - hosszabbítást követően - összesen 1890 napig tarthatnak személyt,... "

helyesen 180 napig tarthatnak szenélyt, vagy csoportot megfigyelés alatt, de civil - és szakértelemmel bíró parlamenti - kontroll nélkül, úgy játszadozhatnak ezekkel az eszközökkel és módszerekkel, ahogy akarnak ! Ezért fordulhat elő, hogy valakit akár 2 évig is megfigyelés alatt tartanak csak azért, mert valahol, valamikor alaposan belemászott orbánc gengszter és csicskásai lelkivilágába a nyilvánosság előtti sms-ekkel !
Demokráciákban ez nem működhetne így !
"Még egyszer mondom" demokráciákban nem működhetne így !
wagabund
kettő az egyben? betörni, és még poloskázni is? ugyan kérem!

ha igazán le akarják hallgatni, akkor a profik csendben, észrevétlenül megoldják. és így sokkal kisebb az esélye, hogy valakinek eszébe jusson poloskát keresni.
ez valakiknek csak ujjgyakorlat volt a későbbiekhez.
Toby
@wagabund: Csakhogy a tehnológia/technikai fejlődés hozott annyit, hogy sutyiban behatolni nem mindig veszélytelten, ezért alkalmazzák a gyors, hatékony "betörést" !
keresztapa
@Bercifiu: Használj Pro- EXPERT Blend a - med fogkrémet hátha megtisztulsz a szennytől!
@Toby: Csak , hogy a technológia azoknál alkalmazható akik ismert, vagy gyanúsítható személyek, ezért jó az anonim az ismeretlenség.
@wagabund: Demokráciában hol az a nagy demokrácia, mikor a nagy testvér szabad országából indul ki a lehallgatás, vagy az a demokrácia nem demokrácia. Ez az egész DEMOKRÁCIA szó Globál politika terméke a nagy testvérek hatalmi akaratuk kinyilvánításának érdekében, helyzeti előnyük diktálására. Ők határozzák meg a demokrácia tartalmát, mint akaratgyenge emberek, Országok Demokráciára való törekvésének, céljának elérésére!
Az az igazi demokrácia amit a nagy testvér annak nyilvánít a többi csak törekvésnek minősül.
human
@keresztapa: Jó hogy van ez a "nagy testvér". Mindig lehet rá hivatkozni, ráfogni dolgokat. Lefekvés előtt megnézem, hogy nem-e az ágyam alatt van.
human
Most látom, hogy a propellerben megjelenő hirdetésében egy zárfeltörő eszköz van :D
postimg.org/image/oicz5xc2f/
Desischado
@papa.49: Nekem is rögtön ez jutott az eszembe! Na, vajon kinek, és miért? Kiváncsi vagyok a további fejleményekre! Toby-nak teljesen igaza van! Egyébként is, ő egy nagyon okos fickó!
mate03
@keresztapa: Nagyon megkeseredett ember lehetsz!Szerinted a demokrácia,mint olyan,csak lázálom?
csetere
@wagabund: Felesleges ezért betörni. Már poloska nélkül is simán le lehet hallgatni bárkit!
Toby
@keresztapa: Ismeretlen személy ingatlanát nem fogják soha hallgatni.
Az álláspontom attól még soha nem változott - főleg politkkai kérdésekben - mert törvényesen létrehozott, ám törvénytelen módon alkalmazott szolgálatokkal igyekeznek megfélemlíteni !
Ettől csak beton leszek, ahogy eddig is !
Ott és úgy járatom le ezeket, ahogy és amikor lehet !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.