Windisch László MNB-alelnök szerdán ezt nyilatkozta a parlament illetékes bizotsága előtt: Az MNB kompromisszumok nélkül folytatja le a célvizsgálatokat a befektetési szolgáltatóknál. Az eset érdekessége, hogy ez ugyanaz a Windisch László, aki 2014. november 20-én engedélyezte a Quaestor-kötvénykibocsátást 70 milliárd forint értékben. Vajon pártatlan lesz a vizsgálat? Polt Péter és Vida Ildikó után, úgy tűnik, egy újabb Fidesz potentát fog lényegében maga ellen vizsgálatott folytatni. Mert egy normális vizsgálatban arra is választ kéne adni, hogy fordulhat elő, hogy az a cég, amelynek 4 hónapja az MNB 70 milliárdos kötvénykibocsájtást engedélyezett, most lényegében csődöt jelent. Ebből egyértelműen következtethetünk: nem lesz normális vizsgálat a brókerbotrányban, és már annak is örülhetünk, ha csak az MNB felelősségét tussolják el. Hiszen szintén szerdán a Fidesz közleményt adott ki, amely szerint a szocialisták tehetnek a Quaestor csődjéről. Miközben teljesen egyértelmű, hogy a cég vezetője, Tarsoly Csaba, Mészáros Lőrinccel, Szijjártó Péterrel üzletelt az elmúlt években, állami kereskedőházakat nyithatott, és részt vett a nem kis hasznot hozó letelepedési kötvények kibocsájtásában – közös fotói vannak a Fidesz vezetőivel, és még focsicsapatot is csinált, hogy beilleszkedhessen. Ebben pedig nem az az érdekes, hogy vajon a Fidesz mennyire érintett a botrányban, mert egy 3 éves óvodás számára is egyértelmű a kötődés. Hanem az, hogy egy eltussolt vizsgálat után nem fogjuk tudni valójában, mi az, ami ide vezetett, nem fog kiderülni, mit kell megváltoztatni a rendszerben, hogy az jobban működjön. Külön érdekes, hogy az MNB alelnöke a bizottság ülésén 60 milliárdos kötvénykibocsájtás engedélyezéséről beszél, miközben ő maga írta alá a 70 milliárdról szóló papírt. Ígéretes.
Fél éve ő írta alá a Quaestor kötvénykibocsájtását, most ő vizsgálja a következményeit
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megjöttek Müller Cecília adatai: ha rettenetesen köhög, akkor ön is elkapta a vírust
- Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!
- Odamentek Orbán Viktorhoz, és megkérdezték, szóvá tette-e Putyinnak a magyar külügyet ért orosz kibertámadasok...
- Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Itthon
- 2024. May 17., 15:40
Több ezer szavazó jelentkezett át az EP választásokra
Nagyvilág
- 2024. May 17., 15:56
Friss hírek érkeztek Robert Ficóról: Így van most a súlyosan megsebesült szlovák miniszterelnök
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Megszólalt a rendőrség: kiderült, hogy történt-e bűncselekmény Varga Judit és Magyar Péter ügyében
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 09:51
Kórházba került Jordán Tamás – Lemondták az előadásait
Szórakozás
- 2024. May 17., 07:23
Újra együtt Tápai Szabina és Kucsera Gábor
Itthon
- 2024. May 17., 06:20
Letarolja a vihar az országot – Kegyetlen idő lesz pénteken
68 hozzászólásarrow_drop_down_circle
(Egy betű, és megváltozik az életed. Tudod... sok a példa, - nem mindegy, hogy nyertél, vagy nyeltél - többek között)
és keveri a betűket is :)
De jól írod, ennyi őrülttel még sehol nem találkoztam, mint ezen a blogon a libbantak! És mind azt hiszi magáról, hogy csak Ő gondolkozik normálisan. Ezért jól lehet ugratni őket. A cikkírók különösen tudják ezt! :)
(Már egészen depressziós leszek én is, mint a "Kisherceg", aki a bolyongásai során rájött, hogy a világ tele van bolondokkal,, háborodottakkal és libbantakkal. Akik még felvizezett, hosszú lépés formájában sem térhetnek vissza a közéletbe és a hatalomba.) :)
Ráadásul meg is vagyok libbanva, és jókat mosolygok, miket írsz :)
Új hozzászólás