Bajtársiassági napot rendezett az Új Magyar Gárda Mozgalom szombaton Budapesten. 

Murányi Levente egykori '56-os elítélt, a gárda egyik alapítója a rendezvényen egyebek közt arról beszélt, hogy véleménye szerint világháborús helyzet van, csakhogy ezt a háborút más eszközökkel vívják, mint az előző kettőt.

Bajtársiassági napot rendezett az Új Magyar Gárda Mozgalom

Úgy vélte, amerikai pénzen szervezik a Magyarországra és Európába tartó menekültáradatot, és hozzátette, hogy "egyetlen kormány nem volt eddig, amelyik kiállt volna a nemzeti kérdésekért". "Ti a magyar szabadság védelmezői kell, hogy legyetek" – fordult mintegy kétszáz fős hallgatóságához Murányi Levente.

Hegedűs Loránt református lelkész "egy háttérhatalomról" beszélt, véleménye szerint ez a háttérhatalom teremtett káoszt, ami kiváltotta az Európára és Magyarországra zúduló menekültáradatot, és ezt a háttérhatalmat tette felelősé a Magyar Gárda betiltásáért is.

Bajtársiassági napot rendezett az Új Magyar Gárda Mozgalom

A rendezvényen felolvasták Vona Gábor köszöntő levelét, amelyben a Jobbik elnöke úgy fogalmazott: ennek a közösségnek "nemcsak a múltban voltam tagja, nemcsak a jelenben vállalom azt, hanem a jövőben is bajtársatok maradok".

Mint írta, hat évvel ezelőtt, amikor 216 résztvevőt vittek el a rendőrök az Erzsébet téri rendezvényükről, a gárda erkölcsi szintjével, bátorságával, tartásával aratott győzelmet a hatalom felett, miközben a gárda senkinek nem ártott.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Úgy vélte, amerikai pénzen szervezik a Magyarországra és Európába tartó menekültáradatot, "

Másik idióta meg azt találta mondani hogy az amerikaiak bombázták le az ajkai vörös iszap tározót és sokan el is hitték neki. Ahogy azt is elhitték hogy Felcsúton űrállomás épül. Na meg Hitlernek is elhittek sok mindent a megvezetett szerencsétlen tömegek.
Csak hát a történelem már sokszor bebizonyította hogy a gyűlöletkeltésre alapozott politika sehova nem vezet, a gyűlölködő ideológia mindig visszaüt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kkalman
Igen. Értem. Vona Gábor, aki játssza a cukipofát, és elhatárolódik a szélsőségektől úgy fogalmazott: "ennek a közösségnek "nemcsak a múltban voltam tagja, nemcsak a jelenben vállalom azt, hanem a jövőben is bajtársatok maradok"."
Ennyit Vona hitelességéről!
Dr. Felipe
"Úgy vélte, amerikai pénzen szervezik a Magyarországra és Európába tartó menekültáradatot, "

Másik idióta meg azt találta mondani hogy az amerikaiak bombázták le az ajkai vörös iszap tározót és sokan el is hitték neki. Ahogy azt is elhitték hogy Felcsúton űrállomás épül. Na meg Hitlernek is elhittek sok mindent a megvezetett szerencsétlen tömegek.
Csak hát a történelem már sokszor bebizonyította hogy a gyűlöletkeltésre alapozott politika sehova nem vezet, a gyűlölködő ideológia mindig visszaüt.
kakaósbögre
200 fő?na ez is kifutotta magát mint a Békemenet.
papa.49
A Zazrivec Gábor mit óberkodik itt, tűnjön el a 3.14,ba a balfenéken, ez a pali nyíltan vállalja a közösséget evvel a bokacsattogtató faxkalap társasággal, DE NEM KÉRÜNK SE EZEKBŐL SE A VONAKONDÁBÓL KICSIT SE!!!
GeoCravker
Idézet a FB-os hozzászólásokból.
"Nem! Van fasiszta szervezet, és van nem fasiszta szervezett.
A szivárványharcosok még egy gárdistát sem fenyegettek veréssel. A sörhasvitéz pincérruhásokról ez nem mondható el."

No igen. A tömegben bátor gárdahuszárok. ...
A Jézus tanításait megcsúfoló horthysta pappal. Mert lelke az nincs, hogy lelkésznek hívják. Papja meg a sátánnak is lehet..
Kamcsatka
@kkalman: Adolf Hitlernek is volt egy cuki német juhásza, természetesen blondinak hívták.
vizinyuszi
@Anna Mária: Neked, komám, mint fő ordas eszméket hirdető gyűlölködőnek köztük van a helye vera cimboráddal együtt.
postás
@kkalman: Nem. Nem érted. A Gárda nem szélsőséges, ezért Vona Gábornak nem kell elhatárolódnia tőle. Ennyi.
Toby
Hegedűs tapintatosan azért zsidózott egy jót - kódolva !

Ezeknek az über-hülyéknek agyukra ment a "zsidók felvásárolják Magyarországot" című unaloműző szappanopera.

Murányi 56-oska meg húzzon vissza oda, ahol jobban érezte magát, mi a fenének tántorgott haza, nem azok voltak a f@sz@ csávók, akik bőrüket mentve kiosontak 56-ban, hanem azok, akik itthon maradtak !
Anna Mária
@vizinyuszi: Komád a halál.
Te aztán soha nem mondhatod meg, kinek hol a helye.
Anna Mária
@Toby: Miféle egyház az, ami megtűr egy ilyen Hegedűst?
eugen4402
Jól emlékszem? A magyar gárdát betiltották, ezért alapították az "ÚJ" magyar gárdát. Vajon ha valaki ÚJ nyilaspártot akarna alapítani, minden további nélkül engedélyeznék?
Anna Mária
@eugen4402: Ezek nincsenek bejegyezve.
A vezetőik ellen érdekes módon nem sikerült vádat emelni egyesülési joggal való visszaélés miatt.
Ezek már az új nyilasok.
Anna Mária
@postás: Hahaha! Hogy ezek nem szélsőségesek! :DDD
eugen4402
@Anna Mária: Megértem, hogy a kutyasimogatás súlyponti kérdés a szavazat-maximálás felé vezető úton, bár először talán az ilyen jogi ügyeket kellene tisztázni. Vagy a kutyussal szakított az elnök úr? Mert hát a gárdának most örök hűséget esküdött...:-(
Anna Mária
@eugen4402: Hát, kedves Eugen, sajnos velem együtt te sem gondolkodsz korszerűen: hol van már a jogállam, ahol még a szavazatmaximáláson kívül más is számított... Most kutyus, cicus, tahóesküvő, piros traktor, gárdák mennek.
apibafater
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
papa.49
Azért én ,,beöltöztetném ezt a kompániát,, és kivinném harcászkodni kicsit Ládahomokra, oda ahová jártunk gyaksira, ahol a surranó félig merült a fosóhomokba, ahol ha ,,repülő jött,, szemed,szád tele lett az igazi kiskunsági homokkal...És mennyi repülő jött arra, akkoriban!!!
Kaja azt amit mi is kaptunk már amikor nem ,,lőtték ki a konyhát,-- ha nem volt szerencsénk maradt az egészséges ,,hurkakonzerv,, mondjuk a második nap már tökmindegy volt az íze úgyse éreztük--, mosakodás egy kulacsnyi víz abból azt mosod meg amit akarsz, szerintem ez a bandérium visítva menekülne, meg se állna Pestig, Kiskunfélegyházától, ahol én is szolgáltam...Ott tanulhatnának ,,bajtársiasságot,,!!!
postás
@Anna Mária: Esetleg valami konkrét példa?
Anna Mária
@postás: Én mutassam be ezeket neked?! :DDD
kkalman
@postás: ma, 14:26 Dehogynem értem. Ezek tényleg nem szélsőségesek. Attól szélsőségesebbek!
eszegfu
Legyenek barátok, bajtársak -- bánja a fene! -- de NE masirozzanak az utcákon, NE vonulgassanak, nem vagyok kiváncsi rájuk! Az én erkölcsi érzékemet is sérti...gondolom nem vagyok egyedül.
magyarbakancs
@Anna Mária: Ne idegesítsed magad senkin.
Mindig voltak ,vannak,lesznek ilyen emberek.
Sajnos a normál politika sem tud mit kezdeni vele.
Magyarország újkori történelme tele van szélsőséges megoldással.
A többi ember meg kiakar maradni belőle ,és túlélni minden korszakot.
Csizmás Kond
@eszegfu: Van aki a pride-ra gerjed van aki a gárdára...mert ugye ez a demokrácia.
eszegfu
@Csizmás Kond: Sajnos... ebben igazad van!:)))
eszegfu
@Csizmás Kond: 10:26 Még valami...Őszintén Téged melyik zavar jobban?
Csizmás Kond
@eszegfu: Engem általában minden vonulás zavar ha nincs annak valami megemlékező jellege.
Ha az erkölcsi oldalát vesszük akkor a fegyelmi jelleg nem annyira zavaró mint a szexuális.
eszegfu
@Csizmás Kond: Jól értem? "Fegyelmi jelleg"-ként vonulók alatt a gárdát érted?! Ezt Te sem gondolhatod komolyan?! Akkor a rendőrség mire való? Én sem fegyelmezhetek a faluban senkit sem, ha mondjuk felvonulnék a helyi "banyákkal", hogy mindenki tartsa rendbe a vizelvezető árkot maga előtt!
Csizmás Kond
@eszegfu: A gárda ahogy én tudom nem a fegyelmezett emberek ellen vonul hanem épp ellenkezőleg a fegyelmezetlenke ellen tehát ha úgy vesszük akár hasznuk is van a becsületes embereknek belőle. a pride-ok meg egy olyan elvet hirdetnek aminek szerinte te is az ellenkezőjét tanítod a gyerekeidnek.
eszegfu
@Csizmás Kond: Elfogadom a véleményedet. De amire Te utalsz, az szinte "önbiráskodás"!
A gárda dönti el, hogy kik a fegyelmezetlenek és kik a fegyelmezettek?! Én becsületesen élek, és annak is tartom magam, de nekem nincs hasznom és nem is akarok ilyenféle hasznot huzni az ilyen "jóemberek" meneteléséből! Ezt a jogot senki sem kérheti ki magának! A rendőrség rendet tart, a biróság elbirálja és ennyi. Te is fogadd el az én véleményemet.
Csizmás Kond
@eszegfu: Akkor lenne önbíráskodás ha olyan érdekeket képviselnének ami csak az ők megfogalmazásukban érvényes. Így a törvényt igyekeznek betartatni a gazemberekkel ez pedig ha törvénytelen is de erkölcsös.
A törvény ma a lazaság a léhaság példaképe lett. Úgy biztonságban élni, hogy addig nem hibás a gyilkos amíg az áldozat fel nem jelenti szerintem túl érthetetlen.
A véleményt meg mindig az adott helyzet formálja. Most, ma amit túlzottnak vélsz de holnap ha a bőrödön érzed az ellenkezőjét a véleményed is úgy fog megváltozni.
eszegfu
@Csizmás Kond: Hát pontosan ez az önbiráskodás! Ők képviselnek egy olyan érdeket, ami csak az "ők megfogalmazásukban érvényes"! A törvény betartatása a "gazemberekkel" -- itt is az ő véleményük szerinti gazemberek -- nem törvényes és nem is erkölcsös, még akkor sem ha a gárda ezt ugy érzi! Nem győzöm hangsulyozni: nem a gárda dolga, erre van szerv! A klf. törvényeket most is saját bőrömön érzem, ennek ellenére betartom. Kritizálni kritizálhatom, de jogkövető vagyok! Nem tudsz meggyőzni arról, hogy a gárda helyes uton jár...
Csizmás Kond
@eszegfu: " itt is az ő véleményük szerinti gazemberek "
...gondolom tudsz ellenpéldát...
ugyanennek az elméletnek van egy nemzetközi hasonlata is, az orosz amerikai konfliktus ami az úgynevezett Ukrán válságból adódott, ahol amerika hadi fenyegetésként felvonult az orosz határon és most is körbe fegyverkezik a szárazföldön.
Ez szerinted helyes és jogos vagy nem ?
Vizual
Most ujra kezdeni ezt a több éve tartó gárdás marhaságot, nem kellene. Egyszerűen szervezkednek és, hogy mennyire tartják be a törvényt azt nem kell leírni. Nem ez a horda lett kimeszelve ? Azt hiszem igen. És azóta sem engedelmeskednek a birói döntésnek. Vajon miért ? Na innen...És az, hogy önbiráskodnak ? Hát a hiába sért valaki törvényt annak megszüntetésére érvényesítésére vannak szervezetek, - rendőrség, bíróság stb - és senki nem mondhatja, hogy ő majd érvényesíti. Vannak kivételek is, a jogos önvédelem amibe beletartozik más életveszélyének elhárítása is. Én nem tudok arról, hogy a bal oldalon lennének -e szabadcsapatok, vagy fegyveres szerveződések. De ha van akció, előbb utóbb lesz reakció is. Ahogy az meg van írva.
Vizual
Ja igen. Itt olvastam, hogy a bevándorolni szándékozókat egy szabadcsapat keresi délen olyan címszó alatt, hogy segít a szerveknek. Na ez az ...
eszegfu
@Csizmás Kond: 11:36 "Ellenpéldát" nem tudok, mert ugye fogalmam sincs minek alapján döntik el a gazemberséget, vagy a tisztességtelenséget. Az orosz-amerikai konfliktus pedig nem igazán jó példa erre...ugyanis mig a gárda M.o. területén belül van, tehát belpolitikai ügy, addig ez már 2 ország, hatalom külpolitikája. Sajnálom, de erre én nem tudom a választ, azaz, hogy helyes és jogos, vagy sem. A két témát összehasonlitani sem lehet szerintem.
Anna Mária
@eszegfu: Hát bizony, nem vagy egyedül!
kkalman
@eszegfu: @Csizmás Kond: Bocsánat, Kedves Propisok, hogy közbeszólok. Tudtommal a Magyar Gárdát évekkel ezelőtt bírósági végzéssel feloszlatták. Innentől kezdve, Új Magyar Gárda néven is minimum törvénysértő a masírozásuk, így egyáltalán nem vindikálhatnak jogot maguknak a rendfenntartó szerepben tetszelegni. Részemről egy neo náci szervezetnek tartom őket. A hitleri Németországban kell az elődeiket keresni. Ők voltak a barna ingesek. Aztán hová is fejlődtek?
eszegfu
@kkalman: Tökéletesen tudod! Én csupán az egyszerüség kedvéért "gárdáztam" le őket is.
A többi "stimmel"!:))
Anna Mária
@kkalman: Persze, hogy törvénysértő, ám a tisztelt ügyészségnek valahogy nem sikerült a vezetők ellen olyan vádat emelnie ellenük, ami a bíróság előtt megállt volna.
Ezek röhögnek a markukba, és várják, mikor kerülnek hatalomra. Nemsokára.
kkalman
@Anna Mária: A "tisztelt" ügyészség ha a dolgát maradéktalanul végezné, akkor biztos lehetett volna már találni valamit, ami miatt hosszú évekre rács mögé lehetne dugni az egész társulatot. Csak hát a "mélyen tisztelt" ügyészség inkább a bűnpártolás márványkövekkel kirakott útját választja, mint a bűnüldözés rögös ösvényét.
Anna Mária
@kkalman: Ezek teljesen nyilvánvalóan visszaélnek az egyesülési joggal, csak ugye a t. ügyészségnek nem sikerült egy formailag kifogástalan vádat megfogalmaznia. Másodfokon is bukta.
A bűnpártolás útja is rögös és baromi szűk lesz a végén: lesz még Magyar Köztársaság!
kkalman
@Anna Mária: A "t." ügyészség ha nem tud megfogalmazni egy formailag kifogástalan vádat megfogalmazni, szóljanak nekem, segítek. De akkor kérem a fizetésüket is.
Anna Mária
@kkalman: Nem vagy alkalmas a feladatra sajnos, ha az lennél, már régen ezeknek dolgoznál! :)
Csizmás Kond
@eszegfu: a gárda csakis akkor masírozott ha cigányok bántalmaztak valakit, raboltak vagy gyilkoltak. Az ellenpélda az lett volna ha becsületes dolgos embereket fenyegettek volna a vonulásukkal.
Csizmás Kond
@kkalman: amikor a cigányok masíroztak valahol a balaton környékén azt nem tartod helytelennek ?
kkalman
@Csizmás Kond: A cigányok masírozásával sem értek egyet, de őket is, meg a "gárdát" is a rendőrség dolga helyre tenni. Ha egymást akarják helyre tenni, abból semmi jó nem származik. Mindkét bagázsnak pofa be, és alapállás. Masírozás otthon az asszonyon!
Csizmás Kond
@kkalman: még csak arra lennék kíváncsi, hogy ha a gárda a masírozás végett náci akkor a cigány ugyanazért micsoda ?
Freewolf
@Csizmás Kond: Ugyan mi lenne? Egzotikum! Liberálisék csak a magyarságot ostorozzák folyamatosan, mindenki másnak joga van, csak nekünk kötelességünk!
kkalman
@Csizmás Kond: Nem a masírozás miatt neonáci a gárda! A rasszizmus és a fajgyűlölet ami azzá teszi őket amivé lettek. Tettem már utalást rá, de leírom. A II. világháború is egy ilyen masírozgatós, vonulgatós alakulatból indult ki. Kell a harmadik világégés? Nekem nem hiányzik!
Csizmás Kond
@kkalman: tehát ahhoz hogy masírozhass és ne nevezzenek nácinak kimondottan cigánynak kell leni ?
...kinek a pap kinek más...nekem most is megnyugtatóbb egy gárda masírozása mint a cigányoké.
kkalman
@Csizmás Kond: Cicus! Hol írtam ilyent? Olvasd el még egyszer, kérlek, hogy mit írtam, és értelmezd. Abban szó sem volt arról hogy a masírozáshoz cigánynak kell lenni.
Csizmás Kond
@kkalman: Azt nem írtad viszont én azt értettem ki belőle mert a cigánymasírozókat nem illetted megnevezéssel csak a gárdásokat.
Szerintem sem szabadna senkit engedni masírozni és garázdálkodni és hasonlók de azt is figyelembe kell venni, hogy ki miért csinálja.
kkalman
@Csizmás Kond: Még valami. Azt írtam, hogy nem a masírozás a probléma a gárdával, hanem a rasszizmus és a fajgyűlölet. Légy szíves ne csak a masírozásra fókuszálj, mert az csak egy mellékszál az egész históriában. Lassan azt kezdem hinni, hogy Te egyetértesz a roma gyilkosságokkal is, és a tetteseket nem is kellett volna megbüntetni.
Csizmás Kond
@kkalman: Tulajdonképpen attól lettek rasszisták és fajgyűlölők, hogy masírozni kezdtek...
és nem értek egyet semmilyen gyilkossággal és nem is veszem egyiket sem nagyobbnak mint a másikat. Az is gazember aki puskával lövöldöz cigányra és az is aki öregeket ver agyon semmiért.
Amúgy számold össze kik vannak többen...
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
kkalman
@Csizmás Kond: Lehet, hogy rossz helyen kezdtek masírozni. Nem mindegy, hogy Budapesten, a Kossuth téren masíroznak, vagy egy cigányok által lakott faluban. Később is csak ott masíroztak, így nem kell csodálkozni, hogy rájuk ragadt a rasszista, fajgyűlölő jelző, ami ellen nem is tiltakoznak. Ha nem tiltakoznak ezek ellen a jelzők ellen, akkor feltételezhető, hogy valóban azok, amik. Azaz rasszisták és fajgyűlölők. És ez megvolt bennük a masírozás megkezdése előtt is.
Csizmás Kond
@kkalman: ...ezt már túltárgyaltuk...és ismételten leírom egyik menetelőt sem szeretem de ha már kötelező választani akkor inkább a gárda.
kkalman
@Csizmás Kond: Én sem szeretem egyik menetelőt sem, és ha már választani lehet, vagy kell, nekem egyik sem kell. Senki ne masírozzon semmilyen indokkal, és ne tömörüljön semmilyen félkatonai, vagy annak látszó szervezetbe. A rendcsinálást tessék meghagyni az arra hivatottaknak! Még akkor is, ha éppen nincsenek hivatásuk magaslatán.
Ennyit a gárdáról, a cigányokról és a masírozásról.
postás
@kkalman: Akkor ossz meg velem kérlek, valami szörnyen szélsőségeset, amit a Gárda elkövetett! (Súlyosabbat, mint amit mondjuk egy focicsapat ultrái csinálnak!)
vizinyuszi
Mariskám, ez rád is vonatkozik! Ne terjeszd a hazaáruló, ordas eszméid!
postás
@Anna Mária: Igen, légyszi'! Azt se felejtsd, hogy ha olyat tapasztalsz a Gárdával kapcsolatban, bármikor feljelentheted őket!
Anna Mária
@vizinyuszi: Nem vagyok a Mariskád, kopj le rólam, ordaska.

@postás: Az igazmondás hol marad? Te tudod legjobban, hogy Magyarország régen nem jogállam és ezt kihasználva masírozgathat egy ilyen ócska, illegális szervezet.
Szépen megnyugodhatsz, hamarosan hatalomra kerültök és azt csináltok, amit akartok. De mivel semmihez nem értetek, és Európa nem tűr meg benneteket, nagyon hamar meg fogtok bukni és el kell számolnotok.
vizinyuszi
Mari napsugár:

Te kezdtél engem zaklatni az ordas eszméiddel. Mindössze reagáltam rá.
kkalman
@postás: Épp elég szélsőséges, ahogy kizárólag kisebbségi falvakban vonulnak föl, alá, megfélemlítve annak lakóit, akár rászolgáltak, akár nem. Cicussal ezen már túl jutottunk. Nem kívánok ismét belekezdeni egy olyan vitába, ahol egyikőnk se tudja a másikat meggyőzni.
eszegfu
@Csizmás Kond: 17:00 Kösz, hogy "megoldottad" az ellenpéldát! De ne őrülj meg ember! Senki, de senki ne tegyen "igazságot", ne "itélkezzen", ki a becsületes ember, ki nem! Ha Te mondjuk a mostani bróker "ügyleteknél" elvesztetted volna az összes megtakaritásodat, akkor egyszerüen "levered", aki szerinted a felelős?! Nem, mert a nagy károd ellenére nem vehetsz "elégtételt"! Ez a rendőrség és a biróság dolga! Szerintem Te pontosan érted, csak jól "felidegelsz" mindenkit hsz-iddel!
Csizmás Kond
@eszegfu: a brókernél nem fogok veszíteni tehát ott nem kell személyes elégtétel vegyek és egyébbel jobb ha nem próbálkozik senki...:)
Mézike
@papa.49: :-)))
Én + elküldeném a vejemmel egy hónapig edzeni, majd kettesével , ki a cigánytelepre. Nem egy hadsereg, csak két "tökös" legénykét.
Anna Mária
@vizinyuszi: Ordas eszméket te vallasz, tudod nagyon jól.
Zaklat téged a halál.
vizinyuszi
Mariska:

Nem, nem tudom, ugyanis én nem vagyok hazaáruló.
eszegfu
@Csizmás Kond: 17:26 Ezek szerint Te törvénytelenül cselekszel, amikor "elégtételt" veszel egy esetleges sérelmedért? Hát bizony, hogy finom legyek nem szép dolog! Te tudod...
Csizmás Kond
@eszegfu: Az önvédelem, a saját családom, javaim megvédése nem törvénytelen.
Az, hogy ezek védelmében valakinek kitekerem a nyakát...hát ne menj oda s nem nyom oda...:)
eszegfu
@Csizmás Kond: Persze Te azt is tudod ilyenkor, hogy mennyi a "jogos és arányos" védekezés a családod, javaid megvédése érdekében... Egy ilyen szituációban "elszállhat" az ember agya, nem hiszem, hogy képes mérlegelni. Én inkább rendőrt hivnék, hogy mindenképpen "törvényes" legyek. Ezzel együtt elfogadom, hogy Te ugy tennél, ahogy irod!
Csizmás Kond
@eszegfu: ...elképzelem amit a lányodról tépi le a bugyit a gané te a táskádban a telefonodat kezded keresgélni.
...én egyszerűen elő a bicskát és leszúrnám...majd még az is lehet kitaposnám a bent-maradt beleit...
tudod ezek mind vérmérséklet kérdése. én nem kértem, hogy rosszat tegyen ő se kérje mennyit fizessek..
eszegfu
@Csizmás Kond: Utolsó mondatoddal egyetértek! Értem én, hogy határtalan dühödben leszurnád...de sajnos szerintem Téged büntetnének meg.
Csizmás Kond
@eszegfu: ...valamennyit változott az uborkás törvény...:)
eszegfu
@Csizmás Kond: Jó végszó! Hüvősebb napot kivánok Neked!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.