Megoperálta magát egy nagyatádi rokkantnyugdíjas, mert akkora fájdalmai voltak, hogy nem bírta kivárni a hosszú kórházi várólistát – írja a Sonline.

Seres István másfél hónapja érezte először, hogy a jobb lábán egy ér ujjnyi vastagon kitágult, lüktetett.

Azt éreztem, hogy pang a vérellátásom, megdagadt a lábam, égő fájdalom kínzott. A háziorvosom beutalót adott, de a kaposvári kórház érsebészetén nem akartak fogadni, azt mondták, hogy szeptemberre menjek vissza. Én azonban attól féltem, hogy egy vérrög képződött, ami eljuthat a tüdőmbe, a szívembe, és kiolthatja az életem. Attól is tartottam, hogy a lábam nem kap elég vért, elhal és amputálni kell majd. Bementem az igazgató-helyetteshez, elmondtam neki a kételyeimet. Ő elintézte, hogy soron kívül fogadjanak az érsebészeten. Végül augusztus 19-ére rendeltek vissza ultrahangra

– mondta a férfi.

Önmagát operálta meg egy nagyatádi férfi, mert nem bírta kivárni a hosszú kórházi várólistát

Fotó: sonline.hu

Mindez június közepén történt, a férfinak azonban július végén már olyan fájdalmai voltak, hogy nem bírta tovább. Három éve a hasfalából kilenc vérrögöt szedtek ki a sebészek, akkor megfigyelte, hogyan zajlik egy ilyen műtét.

Jóddal, borotvaszesszel sterilizáltam egy szikét, fertőtlenítettem a lábam is, amelyet elszorítottam combtőnél és térdnél, ha túl nagy lenne a vérzés, kötszerpólyákat is odakészítettem. Ezután egy injekciós tűvel kiszívtam a vért a lábamból. Óriási fájdalmaim voltak, de kibírtam. Az eredmény engem igazolt, mert egy egy centi vastag, 6-7 milliméter hosszú vérrögöt sikerült eltávolítanom a szervezetemből

- állította a rokkantnyugdíjas.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
fideszesek szeme alá vérrögképzést vállalok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
A jövőnk lesz. Aki nem tudja megcsinálni, annak annyi.
Köszönet, jobban teljesítő kormány!
dömdödöm
Az orvosok és a kormány elmet a p...ába . Az emberek otthon műtik meg magukat mint pápua új gineában . Erre szavaztatok . folytatjuk ,focializmus ,szotyializmus ,harc az eu ,a népvándorlás és a Magyar nép ellen . Gratulálunk utólag is .! :-((((((((((((((
pbalage
fideszesek szeme alá vérrögképzést vállalok.
Jankó123
Majd megvonják a rokkantnyugdíját és érsebész-közmunkásként tengődhet ezek után.
:-)))
dömdödöm
paranormális ország ,paranormális tevékenységek . Igy jár egy társadalom amikor
kisérleti zónát csinálnak az oraszágukból és euirópa kisérleti állataivá degradálják . :-((((
Az orbán kormány azonnali lemondását követeljük mert nem vagyunk hajlandóak
európa kisérleti állatai lenni . :-(((((((((((((((((((((((((
sentinel216
Koponyalékeléses agyműtétet nem vállal a bácsi? Elvégre honfoglaló őseink már nagy szakértők voltak ezen a téren.
dömdödöm
Ja igen és amit már régen mondtam , bárhová is megyek a kiba..ott kávémhoz legyen jogom elszívni egy kib...ott cigarettát is . Ergo , Ha már a kávézók városává van kikiáltva Budapest !
jancsipapa
A rokkantnyugdíjast felülvizsgálatra idézik . Összekészíti az összes leletét ,kórházi leleteit. Megtörténik a " felülvizsgálat ,hazaküldik ,majd kb. két hónap múlva jön az eredmény . Munkaképes lett . Végigolvassa a határozatot és azt találja ,hogy az egyik legfontosabb ,legnyomósabb lelete hiányzik .A " legszebb " az egészben ,hogy nemcsak az ő papírjai közül tűnt el a betegsége ,hanem a számítógépes nyilvántartásból is kitörölték ...
kamazuka
@Horizont: Teljesen hihető.Kaposváriként hidd el semmin sem lepődöm meg.
Ez nem a kórház hibája.Ez fentről hullik nyakunkba.
A kűlhoni lovasturizmus állami pénzen történő támogatása sokkal fontosabb,mint az, akinek adójából a támogatás összege befut.
Mézike
@Horizont: Miért nem lehet azonnal műteni?
Knapp75
Ha legközelebb valaki megműti magát, legyen szíves webkamerát használni vagy vágatlanul feltölteni a beavatkozásról készült videót a youtube-ra!
Egyrészt nem lenne vita, hogy megtörtént-e, másrészt a hasonló problémákkal küzdőeknek segíthetne a távoktatásban!
Mézike
@Horizont: Na! Látod ezt nem tudtam...
Akkor a bácsinak három éve miért szedték ki a hasfalból?
alterego56
Ez a jövő uraim és hölgyeim. Ha a portás be van táblázva hónapokra előre, akkor jön a csináld magad mozgalom. Gyere haza fiatal! Mia jó büdös paripa f@szának?
bencemacska
@Horizont: Mélyvénás trombózisom nekem is volt, de azon a masszív daganaton kívül nem látszott semmi.
Később a kezelések hatására aztán megduzzadtak a felszíni erek, az már aztán látszik! Nekem azt magyarázták, hogy az elhalt vénát kell a felszíniekkel kiváltani, az a megoldás.
Mivel 10 év múlva megismétlődött én is kértem, hogy hozzák rendbe a csúnyán kidagadt ereimet, közölték, hogy nem műthető.
Ahányszor csoda visszér műtéteket reklámoztak, mindig elmentem és nem vállalták.
Mikor a lézeres műtétek divatba jöttek, akkor meg - az én hibámból - már a korhatáron voltam túl.
De nekem térd alatt van! A combon fájdalmasabb!
Rózsika Hatházi
@Horizont: 18:52 Ezen én is elgondolkodtam. Milyen vastag lehetett az, az inyóstű, amivel egy centi vastag vérrögöt kiszívott?
bencemacska
@Mézike: Mert - ma már - a felszíni ereket műtik. Az látható és könnyen hozzáférhető!
kkalman
Köszönjük az egészségügyet leamortizáló, egymást követő tolvaj kormányoknak!
alterego56
@Horizont: 19:14 Az életével szórakoztak.
köhögő bolha
A hulladék kormány ennyire jól teljesít,a pöttöm dakota stadionépítő hóbortjára elköltött milliárdok helyett az egészségügyet kellene rendbe tenni!
bencemacska
@Rózsika Hatházi: Hát jó vastag tűnek kellett lenni, vagy a tű nem volt a fecskendőn! Egyébként a vérrög kocsonyás állagú, nem tömör.
bencemacska
Lassan be kell rendezkednünk az önellátásra, hogy kurmányunk gazdagodhasson!!!
Lehetne a várólistákat rövidíteni, mert nem kapacitáshiány van, hanem pénzhiány!
Pl. ha kuszaszem nem műkincseket vásárolna!
Lepényleső
"Magad Uram,ha szolgád nincs!" Itt sincs ez másképp,a befizetést azonnal,késedelem nélkül,
a beavatkozással várjunk,hátha nem is lesz rá szükség. Gazdaságos.
KERKA
Szemmel láthatóan életveszélyes állapotban volt a bácsi! Ha a vérrög bekerül a vérkörbe, embóliát okozhat, azonnali halált. Elképesztő orvosi mulasztás történt, persze a vizsgálat nem fog felelőst találni.
Ritka merész műtétet vállalt a bácsi, egy érsebészeti műtétnél ezer kockázati tényező van.
Meddig lehet még az egészségügyben ilyen aljas , visszataszító rettenetes állapotokat elviselni??? Lehet ezt még fokozni, mocskos szemét banda!
papa.49
Hát most nem tudom mit higyek, ha valaki sokat eltud viselni az én vagyok, most is magam faragcsálom a lábfejemről az elhalt részeket, ollóval, szikével, de azért érműtétet nem vállalnák magamnak se))))
levi
Ügyes, de azért nem ajánlom senkinek, az öreg bátor volt és sikerült is neki, pedig elég lett volna egyvalamit elbaszarintania és elvérzik.
kamazuka
@Horizont: Már pedig én elhiszem a törtlnetet.Van kellő mennyiségű szakirodalom a neten,hogy tudd mit tegyél,vagy tudd ha ezt teszed,otthagyod a pacskert.
1magyar
Pedig biztosan sok évig fizette az eü. járulékokat!!!
gabinagy
@Horizont: @Horizont: Mert csak ők kockáztathatnak? ne adjanak már ilyen indokkal tanácsot.Mindenki tudja,milyen kockázatot vállalt a bácsi végső elkeseredésében,fájdalmában doktor urak!
cuna_mi
@pbalage: Egyenlőre megoldja VÁGÁSI FERI! Szomszédok teleregény 1994/10/27-i fejezete...
dömdödöm
A csatákban is volt aki kioperálta a lövedéket ott a hadszintéren . Ez most is harc békeidőben .
Azorbán és militánsai gondoskodtak róla hogy meglegyen . :-(((((((((((((((((((((((((((((
magyarbakancs
Bátor legény az öreg úr.
Magyarország jobban teljesít.
Mindenki annyit ér amennyit összetudott szedni életében.
Meg mondta Lázár pajtás.
Gondolom a miniszterek,államtitkárok és a pénzes betegek nem várnak ennyit a sorukra?
Mint EÜ dolgozó szeretnék ezen emberek kezelője lenni.
Bízhatna bennem okoznák neki meglepetést, főleg a Emberi erő forrás miniszternek.
TASzSz
1 sztárügyvéd lehívhatja az EB-től az eljárásért járó normatívát!
Dr. Felipe
A reformok működnek elvtársak.

Eddig csak a gyümölcsösökben volt szedd magad akció. Most már az egészségügyben is van operáld magad ha kedves az életed akció.

Hajrá Magyarbajdzsán, hajrá mogyorók.
sentinel216
A bácsi kiszámlázhatja az önműtét árát a TB - nek, mivel azt már évek során levonták a fizetéséből. Pár tízezret kaszálhat vele.
sentinel216
Egyébként tudok nem egy esetről, amikor a páciens saját magának húzta ki a fájós fogát. Az sem veszélytelenebb, mint egy vérrög.
bencemacska
@sentinel216: Hát az azért fog kérdése! Én szorgalmasan vártam a mozgó fogammal, hogy visszajöjjön a fogorvos a szabadságról, míg a fogam megunta és kiesett! Spóroltam 8 ezer forintot!
Mézike
@papa.49: Jajj! Mi jelent az hogy farigcsálod az elhalt részeket a lábadból?
papa.49
@Mézike: Hát az pontosan azt jelenti amit írtam, mivel tavaly februárban levágták a lábam fejét (az 1/3. nál), így azt kell ápolnom, naponta áztatni, és a megvastagodott elhalt hámszövetet levagdosni, hogy alatta tudjon fejlődni a végleges bőr, persze mivel nem igazán érem el így van neki egy kis kockázata, hogy belevágok a élőbe, (eddig még nem vágtam bele), mert ha nem faragom akkor nő kifelé, és minden lépésnél nyomja a sebhelyet, és az meg fájdalmas...
De e még mindig jobb mintha levágták volna térd alatt a lábam, mert akkor semmit nem tudnák már csinálni, így meg még tudok dolgozgatni is...
Mézike
@papa.49: Nem lenne jobb ha rendszeresen felkeresnél egy sztk?
papa.49
@Mézike: Járok oda is de most a doktornénim éppen szabin van, máshoz meg nem is mennék, hogy miért, annak hosszú a története, meg hát már másfél éve hogy operálták a lábam, így kivárom míg visszajön dolgozni...
Mézike
@papa.49: De azért vigyázz bele ne vágj magadba! Én nem tudnám megcsinálni magamnak...
papa.49
@Mézike: Kösz...Na jó megmondom nagyítós pipere tükör, billenthető, állítható, úgy látod a lábad benne mintha ,,kívülről,, néznéd, DE MINDENT TÜKÖRKÉPBEN LÁTSZ. hát azt nehéz volt megszokni))))))))
Lenyúltam a nejem tükrét))))))))))
Feraj49
Ezt a rajtunk élősködő milliárdos bagázst kell már műteni,mert egyre rosszabb a helyzet az eü. területén.A TB befizetésekből meg az adóinkból képet,érméket vásárolnak !"Tisztelt" uraknak meg soronkívüliség,meg VIP kórház !!!
Mézike
@papa.49: Én azzal se csinálnám...:-)
Monnyuk én akkor is remegni szoktam ha valamelyik gyerekem lenyúzta a térdét..:-)
Ez vetett véget ápolónői pályafutásomnak még boldogult lánykoromban. A főorvos mindenáron műtő asszisztenset akart belőlem faragni. ment is minden mint a karikacsapás egészen addig míg bekerültem a műtőbe. Én csak arra emlékszem hogy már kinn is fekszem a kezelőbe, és a doktornő aggodalmasan nézegeti a pulzusomat. :-)
papa.49
@Mézike: Nem vagyunk egyformák szerencsére, én bárkinek megmerem csinálni a sebkezelését, beleértve a sajátomét is, a vér meg soha nem taszított, hiszen míg lehetett vért adnom minden évben kétszer adtam...
Így kerek a világ))))))))
Mézike
@papa.49: A vértől én se félek, csak valahogy olyan furcsa ha ránénézek, főleg sebbel körítve...
Az ominózus műtét nem is volt véres, én legalábbis nem láttam. Egy egyszerű szürke hályog szemműtét. Arra még emlékszem hogy szédülök.
Én úgy szégyelltem magam... :-))) Főleg mikor körberöhögtek. Köztük maga a beteg. :-) Aki történetesen mentős tiszt volt. És se előtte se utána nem okozott gondot a betegek kezelése. De mikor felajánlották a szerződésem meghosszabbítását nem mertem vállalni. Most az idősebbik lányom dolgozik ápolónőként. :-)
levarosbukta
Na kérem szépen egyáltalán nem csodálom hogy húzták, halasztották a műtétjét! Köztudott hogy a hepásoktól tartanak az orvosok!

www.sonline.hu/somogy/kozelet/igazaert-harcol-az-onmagat-megmuto-ferfi-622726
Cicamama55
Íme a bizonyíték arra, hogy Magyarországra nem kellenek orvosok, kórházak, csak felesleges kiadásokat jelentenének ezek a jól működő gazdaságunknak! Magyar ember feltalálja magát! De akkor Romániában kiknek építünk?! -( Gyalázat! -(
eugen4402
@Mirabilis: Valami logika van benne. Ha százszám lehetnek képesítés nélkül államtitkár-helyettesek, akkor hadd gyógyítsanak olyanok, akiknek arra támad kedve. A gyógyulás sikere 50%-ban múlik a gyógyítón, a másik 50% a betegen múlik...:-(
nyanya001
444.hu/2015/07/27/145-milliard-forint-kozpenzt-kap-az-operahaz-hogy-megujuljon-az-eiffel-csarnok/
Emberek, egy rakás pénz van még Magyarországon! Most például 14,5 milliárd forint állami támogatásból újulhat meg az Eiffel-csarnok, ami a Magyar Állami Operaház műhely- és raktárháza lesz. A terv szerint 2017 nyarára lesz kész – jelentette be Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára és Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.