A tiltás ellenére hajtott be a forgalom elől elzárt területre, majd gyakorlatilag elgázolta, tolta maga előtt a képen látható munkást. Most nagyon keresik a rendőrök – írta a Kemma.hu.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés elkövetésének gyanúja miatt körözi a férfit. A rendelkezésre álló adatok szerint július 30-án 11 óra 55 perckor ismeretlen személy közlekedett egy sötétkék színű, feltehetően Ford S-Max combi típusú személygépkocsival Esztergomban a Bottyán János útról a Főapát útra kanyarodva.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak a bűncselekménynek, illetve azzal kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. A rendőrség az ingyenesen hívható „Telenfontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 34/517-777-es telefonszámon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén várja a bejelentéseket.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Majd kiderül, hogy a ,,fontos elvtárs, nagyon fontos családtagja volt az illető, egyébként meg életveszélybe volt azért sietett,, )))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Majd kiderül, hogy a ,,fontos elvtárs, nagyon fontos családtagja volt az illető, egyébként meg életveszélybe volt azért sietett,, )))))))))))))
Strong
Meglesz az...
...ez nem szabálysértés, hanem bűncselekmény...
ez minimum 2 év felfüggesztve. + a bírság + a perköltségek...ennyi...
darwin
A négy munkás egyike sem ismerte a betűket,számokat?Volt idejük a rendszám leolvasására.
wagabund
nyugi, tudják ki volt, csakhát a népnek nem kell tudnia, inkább legyünk szívesek keresni...

ha szarevés helyett pénzjutalmacska lenne kitűzve, akkor már ott ülne a yardon a versenyző...de ennyire azért nem mernek felbátorítani senkit, hátha más is tudja ki volt..aztán még fizetni kell.

majd megtalálják az autót kiégve, oszt jónapot...annyit megér...

fogadjunk?
nyanya001
Remélem leírták a rendszámát ennek rohadéknak !
Ez nem paraszt, hanem rohadt tetves bűnöző !
papa.49
@darwin: Meg van a rendszám csak még ,,jegelik,, ))))))))))
wagabund
@nyanya001: bocs, illő tisztelettel szabadjon bátorkodnom ellentmondani..

magamfajta nyúlbéla nem is mer ilyen helyre behajtani, nemhogy még az ott dolgozó, ponyvát feszítő embernek nekimenni...

ez csakis hatalommal bíró ember volt, kicsit belőve, 3 ezrelékes alkohollal fejelve..most vadul mentik a menthetőt...
azok a munkások, akik ismerik a rendszámot, tisztes jutalommal szabira lesznek küldve, de előtte titoktartási papírkát kell aláírni..
nyanya001
@wagabund: És a rendszám épp most fog elveszni és a nyilvántartásból törlődni !
wagabund
@nyanya001: jó ötlet! asszem már megvalósult.
nyanya001
@wagabund: Nem fogják megtalálni, mint az osztrák nyugdíjast, aki halálra gázolta
Váradi Andrást !
nyanya001
@wagabund: Azért azt meg kell jegyeznem Te mindig mindenkihez illő tisztelettel szólsz ! :)
wagabund
@nyanya001: akkor pótold...mert nem mindenki osztja ezt...persze feltalálták a tiltást is, az ő hsz-ét nem látom...
nyanya001
@wagabund: Emberek !! A @wagabund: mindenkihez illő tisztelettel szól !
Érthető vagyok ? :))
KERKA
@wagabund: 12.11 mert ő tisztelettel kérem szépen, hun kiesik, hun nem:)
Szeparepa
Elég felháborító ez a "paraszt autós", de sokkal felháborítóbb újságírásnak képzelni azt, ha valaki ilyen címet ad egy cikknek. Eleve az irodalmi magyarban nincs ilyen jelző, hogy paraszt, hanem egy főnév van, és e főnév definiálása már hozza következő még felháborítóbb dolog, hogy pejoratív jelzőként van használva ez a főnév, mely egy szorgalmas, becsületes, tisztességes és tiszteletre méltó munkás embert jelent. A parasztot, a gazát sérti az, hogy az őt jelző főnevet, melléknévként használják, az alja bunkó ember kifejezésére bizonyos körök.. Persze tudom, a városi szlengben ennek biztos helye van, és ez ellen tenni lehetetlen már, azonban igényes újságírás, poszt írás nem a pesti szleng használatával való, hacsak nem undergorund (de legalábbis szubjektív) blog-ot írunk... a Propeller gondolom magasabb nívóra törekszik. Szóval elutasítom tiltakozom, a magyar parasztok milliói nevében ettől a felháborító és sértő címtől. A paraszt akit a városi lefitymál és a megnevezésével fikáz, lényegesen hasznosabb és fontosabb tagja a társadalomnak mint a legtöbb ilyen parasztozó léhűtő... a parasztnak köszönheted, hogy friss házi élelem van az asztalodon, friss tejed, tojás, zöldség, és húsok... ha a paraszt tényleg olyan rossz dolog lenne, mint amire használjátok ezt a szót, akkor záptojásból csinálhatnád a reggeli rántottád (már ha házi terméket használsz), kukacos húsból csinálhatnád az ebéded, rohadt zöldséggel... Legalább a médiában illene oda figyelni, hogy ilyen gusztustalan megnyilvánulások ne legyenek...
Január
@Szeparepa: Nagyon jól összefoglaltad.
varirmag
Ez az autós egy hatalmas bunkó,remélem elkapják !!
Nála már csak a cikk írója nagyobb bunkó , remélem KIRUGJÁK !!!
TASzSz
El ne higgyem már hogy a rendszámot senki nem olvasta le! Keresi a rendőrség?! :-)
jancsipapa
@TASzSz: Ott voltak legalább hatan ,legalábbis a kamera látóterében . Az illető nem száguldott olyan gyorsan ,hogy a rendszám ne legyen meg . Akit tolt maga előtt látta ,hogy férfi ,nő ,barna ,szőke ,fiatal ,öreg ,stb. Ha nincs teljes rendszám ,csak egy része ,a kocsi ,típusa ,színe ,meg ami megvan bőven elég .Tíz perc alatt be lehet (ett) azonosítani .
volvós
Lehettt volna a körülményekhez képest
egy fekete Lexus is, nem sok szaladgáql belöle...
De itt azt irják, hogy egy Ford C-max volt...
justhpeter
Közlekedési bűncselekmény. Irány a bíróság !
kkalman
A jogosítványát biztos, ami biztos alapon végleg bevonnám. Már ha egyáltalán táborőrségünk hajlandó megtalálni ezt a gyökeret.
rugacs
@volvós: Majdnem! S-Max. Látszik ezt is nagyon figyelmesen elolvastad volvós létedre :-)
volvós
@rugacs: 21:13

Szerencsétlen se..nyalóka !! Csak nem zavarja a lelked
a " LEXUS " ??? Tudtuk, hogy a barátod, de ennyire ???
Hogy megnyugodj, nekem van 15 db F40-esem és 12 munkagépem...
Közöd ???
pistapapa
Felháborító a címben a jelzőként használt "paraszt". Ilyen sötét alakok ne firkálgassanak sehová,a hozzátartozóin kívül.
keresztapa
Ez csak képviselő lehetett, az ő szokásuk a mindenkielőttiség, külön törvény védi jogait mint képviselő kiváltságát!
okina48
@pistapapa: Teljes mértékben osztom a véleményedet!Felháborító,hogy egy nyikhaj fírkász,egy prosztól pesti soför okán simán megsérthet egy egész -sajnos egyre fogyó-nagyon is tiszteletreméltó népréteget!
okina48
Ajánlom a "felháborítóan paraszt" helyett,a felháborítóan politikus,bankár vagy bróker megfogalmazást!
Toby
Ilyen esetekben szokás egy jól fésült féltéglával megkínálni az üvegezést ! És persze senki nem tud semmit, majd a tapló biztosítója - jó kis ütős huzavona után ! - megtéríti, ha nem lesz meg a tettes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.