Összesen 530 milliárd forinttal több folyt be az öt nagy adónemből az államkasszába, mint amennyit a kormányzat előzetesen remélt – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozva a Magyar Idők pénteki számában.

A legnagyobb bevétel a társadalombiztosításhoz futott be, egészségügyi és nyugdíjcélra mintegy 4130 milliárd érkezett. Általános forgalmi adóból közel 3300 milliárd forintra folyt be, a személyi jövedelemadó-bevétel megközelítette az 1700 milliárdot, jövedéki adóból közel ezermilliárdos tétel származott, a társasági adó pedig csaknem 550 milliárdot hozott az államkasszába.

530 milliárddal többet adóztunk, mint amit Orbánék reméltek

(Fotó: átlagos magyar kórházi koszt)

Az adóbevételek együttes növekménye a lap szerint nagyjából 530 milliárd forinttal haladta meg a várakozásokat. Ennek egyharmadát a társasági adó teszi ki, mivel több mint kétszázmilliárddal haladta meg a tervezettet. A forgalmi adónál szintén lényeges, 110 milliárdos többletet jegyeztek fel, a jövedéki adóból pedig 85 milliárdos plusz érkezett.

A minisztérium véleménye szerint a folyamatokban lényeges szerepet játszott, hogy tavaly várakozáson felül, több mint hat százalékkal nőttek a bruttó bérek, emellett többen vállaltak legálisan munkát, mint korábban. Leginkább ezekre a tényezőkre vezethető vissza, hogy a lakosság nagyobb összeget költött a boltokban, a szolgáltatóknál.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Több adó folyt be...talán mert több az adó...mindeközben az egészségügy és az oktatás haldoklik szóval kérdem én mire megy el a pénz?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
Jó vastag parizer, hogy kompenzálja, hogy a kenyér nyomokban vajutánzatot tartalmazhat.
eszegfu
Az igaz, hogy a minimálbér 6 %-kal nőtt, de hozzá kellene azt is tenni, hogy a munkavállalóktól levont járulékok is ennyivel nőttek! A másik, hogy a "lakosság nagyobb összeget költött a boltokban" (ha jól emlékszem 10 %-kal nőtt a kiskereskedelem bevétele) nem azt jelenti, hogy a keresetük, nyugdijuk ennyivel nagyobb lett, hanem a termékekért, szolgáltatásokért többet kellett fizetnünk! Tehát adóbevétel szempontjából igazán "jól teljesitettünk", "csak" ugy általában az emberek "fennmaradási" körülményei romlottak!:(
papa.49
@nemkati: Tudom volt részem benne, ha a nejem nem hozz be kaját éhen haltam volna a 4 hét alatt, így csak lefogytam 15 kg. pedig csak a lábam fejét operálták, tehát ehettem volna...
nemkati
@papa.49: Csak nem azért operáltattad meg a lábadat, mert azt hitted, a kórházban majd jól felhízlalnak? :)))
papa.49
@nemkati: Nem, sőt még a lábam egy darabja is ott maradt, sajna...
Szókrakész
Az hány új stadion?

A devizatartalék meg majdnem 3x ennyivel csökkent?
Akkor már csak a 2/3-dal kell el(le)számolni?
Szókrakész
Ez a parizeres kenyér melyik kórház ünnepi menüje?
Hellcat
Több adó folyt be...talán mert több az adó...mindeközben az egészségügy és az oktatás haldoklik szóval kérdem én mire megy el a pénz?
Szókrakész
@Hellcat: Hát nem látod?
Épül-szépül az ország.
Olyan szintű a dübörgés, hogy már Felcsútra is miniszteri biztos kell.

Az egyik eleme a "stadiont minden falunak"
A másik a miniMÁV kiépítése.
De nagyon komplex tervezetet dolgoztak ki, rengeteg új beruházással.
Hellcat
@Szókrakész: Viccet félretéve ebből igen nagy faszulás lesz...
nemkati
@Hellcat: Simán azért folyt be több adó, mert 2 általánost végzettekkel számoltatják ki hogy mennyi várható.
Hellcat
@nemkati: Vagy direkt kisebb számok mondanak előre aztán a végén ráfolyják a sok kamu szarságra, hogy több a legális munkavállaló stb...csak simán több az adó. ócska átlátszó propaganda.
enslaved
@eszegfu: @nemkati: Nekem azt mondta a könyvelőm, hogy azok is több adót fizettek be, akik a szoci érában mindig nullásra hozták ki magukat. 16 % megérte nekik is, hogy ne csalják el az adót.
Toby
Mi következik ebből ? A váratlan pénz, ajéndék ! Ergó:- csókos bégetőék máris nyitogathatják a széfeiket ! Vagy megy hazug plakátokra, újabban már egy "1.5 millió" felirat is megjelenik a migránsoktól kvóta-fosó reklámokban !
enslaved
@Toby: Nálunk már nincs migráns veszély, ellentétben a németekkel...
Toby
@enslaved: Hol olvastad, hogy lenne nálunk migránsveszély ? Én a hazug tartalmú, sunyi orbánc-reklámokról szóltam !
enslaved
Ha mi is beengedtük volna őket, akkor most nálunk is nőket erőszakolnának, mint a németeknél. Az egyik elfogott szír a papírjait széttépve mondta a rendőröknek,hogy holnap már úgyis kint lesz, és szerez másikat, a másik meg Merkel tárt karjaira hivatkozott. Orbán időben lépett, hamarabb látta mi fog történni, ha nem tesz semmit.
eszegfu
@enslaved: Az én "könyvelőm" meg azt mondta, hogy igazából csak az alkalmazottaktól vonják a 16 % SZJA-t. Az egyéni vállalkozók (akik az SZJA hatálya alá tartoznak, vagyis nem KATA-sok, EVA-sok pl.) a "nyereségüket" valóban 16 %-kal adózzák le, de az ez után fennmaradó összeget kénytelen-kelletlen még osztalékadózni is kell (16+14 %-kal)... más vállalkozási formában nem tartoznak az SZJA tv. hatálya alá. Arról nem beszélve, hogy ugye van az u.n. minimális adó, amit akkor is célszerü megfizetni (ha nem akarsz mentességet kérni az elmult 3 év részletes ráforditásairól kimutatást csinálni), ha "0" hoztad ki, tehát "érdemes" a nyereséget meghagyni a min. adóalap szintig. Szerintem valamit félreérthettél...sokkal bonyolultabb a dolog... ugy gondolom.
Bercifiu
Helikoptert, kórházat Felcsútra, na meg sok lavórt, hogy a sok g--it feltudják fogni.
Miért szűnik meg a sperma bank? Azért, mert van egy két lábon járó utód.
enslaved
@eszegfu: Lehet, másként értette, vagy nem tudom. Majd éppen neked, egy könyvelőnek füllentenék:-))
eszegfu
@enslaved: Az eszembe sem jutott, hogy "füllentesz"!!! Csupán arra gondoltam valahogy "elbeszéltetek" egymás mellett... meg végtére is Neked talán nem is ez dolgod... amit kell, azt nyilván megérted...:))))
nemkati
@Hellcat: Ó, én ilyet nem is mernék feltételezni a becsületes NGM szakemberekről, na meg pláne a Magyar Idők című szaklapról!
justhpeter
A mai pálmát Hellcatnak adom, mert az valóban borzalmas bűn, hogy az egészségügyre és az oktatásra nem fut abból a pénzből, amivel most dicsekszenek.
justhpeter
@nemkati: A díjat legmélyebb szomorúságom mellett megosztom
enslaved
@nemkati: Na és? Nem csak szexuális zaklatással vádolják őket, hanem más bűncselekménnyel is. Most min csodálkozzak? És ki az a szegény leigázott?
nemkati
@justhpeter: Nocsak, mitől ez a legmélyebb szomorúság? A megosztástól, vagy a témától? Ha a megosztástól, akkor inkább oszd meg (és uralkodjál) a fészbukon, hátha az nem szomorít így el. :P

Oké, mára befejezem a sziporkát, mert nem vagyon jó passzban. :(
nemkati
@enslaved: 1. kérdésre: ezen csodálkozzál: "A Belügyminisztérium szerint menekültstátuszt kérelmezők is vannak az eddig letartóztatott 32 ember között, szám szerint 18-an, őket ugyanakkor nem szexuális zaklatással, hanem más bűncselekményekkel gyanúsítják." Tudod, erőszakos bűncselekményeket nemmigránsok is követnek el, nagy számban, képzeld, a migránsoknál is nagyobb számban.
2. kérdésre: enslaved
enslaved
@nemkati: Köszi. Akkor kijelenthetjük, hogy a migránsok mind jótét lelkek. faktor.hu/faktor-terrortamadas-a-szalloda-bejaratanal-lottek-az-emberekre?source=rss
Fiatal vagy te még a gondolkodáshoz, élettapasztalatod is kevés lehet, de a cinizmust jó liberálisként már elsajátítottad szépen (szegény leigázott). Aludjál is inkább, hátha jobb passzban leszel holnap.
nemkati
@enslaved: a szegény leigázott nem én vagyok, de ha már bejöttél az utcámba, áruld el lécci, ki a rosseb igázott le téged???

A cinizmusról meg jobb, ha nem poénkodsz. Nincs az a liberális (aztán nekik mi a bánat közük van a cinizmushoz???), aki cinikusabb lenne, mint az általad is elképesztően védett 0rbán kormány.
nemkati
@enslaved: ja, egészen pontosan, rabszolga vagy? Talán a rablánc egyik végén lógsz? És ki van a másik végén?
spu00
Ebből látszik, hogy milyen sok lehet még kint amit nem fizetnek be az emberek.Szakértők szerint kb. 1.500 milliárd még ami járna az államnak. Na ha ez bejön, akkor lehet majd jajgatni a nyugati színvonal elérése érdekében..érdekes módon nem hallom a nyugati kenyér árak bevezetésének emlegetését, vagy a svájci egészségügyi járulék bevezetésének szükségességét és még lehetne folytatni.
eszegfu
@spu00: Nagy baj, ha Te komolyan gondolod, hogy még kb. "1.500 milliárd még ami járna az államnak"! Mégis miből?! Minden bruttó bér után a munkavállaló és a munkáltató összesen 63 % adót és járulékot fizet...szerinted ezt kellene felemelni?! Vagy mire gondolsz?!
1magyar
Amennyi új adót bevezettek, nem csodálom. Adók adója.
spu00
@eszegfu: Ha figyelte volna az adózási történéseket, akkor nem tenné fel kérdését.
A múlt évben teljesedett ki az új pénztárgép, az EKR, a csökkentett társasági adó előnyei, mely eredményezte a többlet bevételt. Nem Önnek kellett többet adózni, hanem az addigi adó elkerülőknek . S ez már jó előjel. Jelenleg kb. 1.500 milliárd vár arra, hogy az adócsalók pénzéből csökkenteni lehessen pl. az élelmiszer áfát / 700 milliárd/ 5%-ra, közalkalmazottak, egészségügyiek fizetését /150-200 milliárd/ stb.A nyugati államoknál 100 éve fizetik rendesen az adót, s ezért tartanak ott ahol, nálunk egy éve kezdődött el valami, aminek a folytatása dönti el, hogy hová akarunk, s hová jutunk el. Az Önökhöz hasonló hozzá állás nem sok jót ígér.Legjobb példa erre 2002.Ennek vesztessége felér az Uniós támogatás összegével, azaz évi 800-1000 milliárd veszteséggel. Ezt már az évi kamat kifizetés és az MNB éves veszteségei is meghaladják.
eszegfu
@spu00: Őszintén örülök, hogy elhiszed, amit a kormány közöl velünk statisztikailag! Ha a "pórnép" között járnál és élnél, közelebb lennél az "igazsághoz". Én még mindig állitom: ha a bérek terhe nem 63 % lenne, akkor sokkal több lenne a legálisan dolgozó ember, és egyénenként esetleg "kisebb" összegü járulék, de tömegében sokkal több folyna be a költségvetésbe. Aztán meg a Nav-hoz bekötött pénztárgépek... szerinted "erkölcsös", hogy mindenkinek kötelező, csak Vajnának nem?! Meg az MNB "veszteségei"...hát tényleg elsirom magam!! Amikor nyereséges volt a devizatartalékok értékesitése során az árfolyam differenciából -- vagy 200-300 milliárd -- akkor miért nem fizette be a költségvetésbe?! Inkább luxus ingatlanokat vett, alapitványt csinált, stb!! Most hogy veszteséges, akkor a költségvetésnek kell kipótolni?! Mivel az MNB államilag "finanszirozott", igy nyereség és veszteség esetén is a költségvetést illeti meg, ez igy lenne rendjén!!! Egyébként meg kikérem magamnak, hogy a témához való "hozzáállásom" alapján itéld meg az én adózási morálomat!! Ha valamivel nem értek egyet, attól én még tisztességesen adózok, amiről Neked nincs fogalmad!
human
És ezt nevezik az adócsökkentés kormányának.
spu00
@eszegfu: Pont az adó módosítások miatt több a foglalkozásokból adódó bevételek is.
Hány külföldi casínóban járt, ahol be volt kötve az adóhatósághoz, egyben sem. Teljesen más elszámolási rendszerben vannak. Próbálja meg az EU-nál feljelenteni, elhajtanák.
Milyen nyereség volt a nem létező tartalék eladásából? Matolcsy óta nem volt veszteséges az MNB, csak nyereséges. Az évi 200 milliárdos veszteségeket Simor termelte, főleg a magasan tartott kamatok miatt az MNB-ben parkoló külföldi bankok pénzei miatt.Ezek megszüntetése után érdekes módon egyből csökkent a veszteség, s további tevékenység miatt nyereségesé váltak. Ha csak az adósság lecserélését nézzük, ott évi 3-400 milliárd a nyereség.
Ha Ön szerint nem jár az adó elkerülők pénze az államnak, akkor jogosan véleményezem az adózási morálját.
spu00
@human: Kérje már meg a családi adó kedvezményt és a vállalkozókat, hogy nekik juttatott adókedvezményeket fizessék már vissza, mert azok károsak a részükre. A többiről nem beszéljünk, pedig lehetne.
eszegfu
@spu00: Én pedig "jogosan véleményezem", hogy "lopós" vagy, ahogy a kormány...nem akarod látni a tényeket. További jó szórakozást!
spu00
@eszegfu: Klasszikus, ha nincs érve,akkor ez a legjobb támadás.Az ellenzék már csak ilyen, nincs töltény, akkor a névtelen támadás jöhet, valaki majd csak elhiszi.Gyermekded embereknek jó szórakozás.Milyen kevés is elég egyeseknek.
prime777
@spu00: "Nincsen töltény"
Az embernek már nincsen lelkiereje olyanokkal vitatkozni mint amilyen te vagy,és pár itteni emberke,akik azt is megmagyaráznák ha a kormányuk csecsemőket ölne.
Érted már?
Mindennap tele a "tár" amúgy,de teljesen értelmetlen.
Ha a 3000 milliárdos manyup pénzek eltakarítása,a földek és trafikok szétosztása nálatok nem verte ki a biztosítékot,és nem zavartátok el a kormányotokat,akkor baromira nincsen miről beszélgetnünk.
Akkor te nem hozhatod fel azt,hogy "nincsen töltény".
spu00
@prime777: Tudja, nálam a szoc-kom kormány 600.000 hektáros állami föld 600 embernek való bérbe adása verte ki a biztosítékot annak idején. Önökre Lenin örök életű mondása jellemző " Hasznos I...k "
prime777
@spu00: Először is mi az ,hogy önökre jellemző?
Mi ez a megkülönböztető többes és az idióták duma?
Másodjára.
Mutasd,hogy a 600 ember közül mennyien voltak az akkori kormányhoz köthetőek és mekkora földekkel?
Hol van ez írva,hogy 600 ezer hektár föld bérbe volt adva a szociknak.
Meg azt ,hogy hány milliárdért vagy hány száz 100 millióért vették ezeket az akkori párt csókosai.
Tényeket szeretnék látni.
Mert amiről én írtam az a híradóban benne volt,tehát nem egy fikció vagy éppen egyfajta hipotézis.
"Hasznos idióták."
Maradjunk annyiban inkább vagyok idióta mint egy piszkos álszenteskedő megalkuvó hazug alak.
Teljesen más kérdés jön.
Szerinted a lopás az nemzeti vagy magyar értékeket képvisel?
Ja és,hogy van az,hogy itt emberek milliárdokért meg 100 milliókért veszik a földeket úgy,hogy a keresetük 50-100 év alatt sem lenne annyi?
nyanya001
@spu00: Valami linket ha szíveskednél idetenni arról a 600000 ezer hektárról !
eszegfu
@Horizont: Teljesen igazad van! Tényleg értelmetlen bármit is mondani! Pedig én még csak nem is akartam "meggyőzni" semmiről sem! Olyan mint a bányaló... a bányában oda-vissza huzza a sinen a kocsikat, mindig u.azt csinálja és közben nem látja a változást... de az is lehet, hogy a 2. vh. előttről maradt még itt mindnyájunk "örömére". A költségvetés bevételeinek elosztásáról meg csak annyit: szerintem szándékosan készül "fejezetekre" osztva, bonyolult az egész... vagyis nekem átláthatatlan! Többször "nekifutottam", de nem sikerült megértenem...mintha "átfedések" is lennének benne... a lényeg: nehogy eligazodj benne!
nemkati
@eszegfu: @prime777: Ennek a spunullának még az első 0rbán kormány 12 szövetkezet lenyúlása se verte ki a biztosítékot, talán még tapsolt is hozzá, hogy végre saját fideszes kézbe kerül a vagyon. Na most ezt a vagyonlenyúlást a második és harmadik 0rbán kormány csúcsra járatta, és ha engedjük nekik hogy 2018-ig raboljanak, akkor totálisan ki is fosztják az országot. Ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy ha a Fidesz oligarchái kezébe kerül az ország vagyonának legnagyobb része, akkor a népesség nagy része kiszolgálójává válik az új uraknak, ugyanis ez a cél. De nem aggódom, hogy ezt nem lehet tőlük visszavenni. Ha valóban olyan szabadságharcos nép vagyunk, akkor ezt is megoldjuk. :)
Yoda69
@spu00: Linket ide vagy ne linkelj. Bar hazudozasod a letelemed.
Mellesleg ha meg ugyis lenne ahogy irod: 600.000 hektar 600 embernek berbe adasa, az azt jelenti hogy 1 ember berel 1000 hektart. Itt a berel szon van a hangsuly.
Akkor nalad nem veri ki a biztositekot, hogy meszaroslorinc egymaga vett 1400 hektar allami forldet. Itt pedig a vett szon van a hangsuly.
Gondolkodj joasszony! Bar az neked eleg nehez lehet.
JAJMÁR
@spu00: Honnan szerzel ilyen számokat, és érdekel egyáltalán a valóság? Számokat én nem tudok, de tényeket igen: a tsz-ek felbomlása után a földeket ki kellett adni annak, aki bevitte, - vagy kárpótlást az örökösnek, aki úgy kérte - , igaz, hogy ezután a földek egy részét az új tulajdonosoktól tényleg olcsón felvásárolták az akkori "befolyásos" emberek, de nem volt sem kötelező, sem semmilyen nyomás, az adta el, aki el akarta adni.
Ezt nem hasonlíthatod össze a mostani földszerzéssel.
Sokan viszont megtartották, és visszaadták bérbe a tsz. után szerveződő szövetkezetnek. Ezek után a szövetkezet bérleti díjat fizet, még a mai napig is. Nem számoltam össze őket, de hidd el, rengeteg "átlagember" van közöttük.
Ez így történt, onnan tudom, hogy én is kaptam földet az apám után.
eszegfu
@nemkati: Nála a szocik idejéből "kiverte a biztositékot" a 600 ezer hektár bérbeadása (?!) és innentől nincs "biztositék" csere... leragadt, ottmaradt... Én is csak remélni tudom, hogy a 2018-as választásokat valami "isteni csoda" lévén nem nyeri meg a Fidesz!
zöldszem
@spu00: Ezek nem baxák a csőröd?
QUAESTOR, BudaCash, Hungária Értékpapír, NAV botrány, Trafikmutyi, Ügynökakták, Takarékpénztárak, Földrablás, Paks2, 3000 milliárd Ft manyup, Mészáros Lőrinc, Habony Árpád,Tiborcz István, Garancsi István, Andy Vajna, Rogán gumi szobái, felcsúti kisvasút, határon túli magyaroknak szavazati jog, kertvégébe épített stadion, korrupció...?
eszegfu
@Horizont: Én teljesen férfinek "kezeltem"... talán a magázódásért, vagy mintha Karma irta volna 1x... de Yoda69 még mindig "jóasszonynak" hivja... igy teljesen megzavarodtam... De az egyre biztosabbnak látszik, hogy "őskövület", 1x belevésődött valami az agyába, uj barázdát már nem lehet huzni bele!!:))
zöldszem
@eszegfu: Az ilyen spur00, ha Orbán a Parlamentben felállna a szónokemelvényre, és ott mondaná el, hogy "szétloptuk az országot" ...akkor is állva tapsolnának neki.
zöldszem
@Horizont: " maga, nekem nincs is csőröm"75 éves??
...se csőröm, se pöcsöm...-:))))
prime777
@zöldszem: Nem zavarja.Hiszen azt nem a szocik,azaz a "kommunisták" követték el.
Amúgy meg ezt a kommunistázást sem értem.Gyurcsány tán kommunista volt vagy a Bajnai?
Álszent aki védi ezeket az elmúlt 5 év után.
Ahelyett,hogy lennének csendben,hiszen tudják mit tesznek az országgal,és szépen élnék a csodás kis életüket.
Mert abban is biztosak lehetünk ,hogy általában a megélhetés a pénz van ez mögött az állandósult támogatottság mögött.
De amúgy más fórumon is ahol voltam régebben a fideszes mindig megmutatta az igazi arcát a végén.
Kárörvendő volt,sőt azt is beírta,hogy majd "18-ban elővesszük megint a "listákat" meg elhintjük az ígéreteket és szoptok megint mint a torkos borz".
Meg persze komcsizott meg libsizett.
Volt ez vagy 2-3 éve.
De onnan az illetőt kis is baszták nagyon gyorsan.Féreg volt az az ember és ezt már az első pillanattól kezdve éreztem mikor vitatkoztam vele.
Igazából amiket Zöldszem felsorolt azokat a dolgokat nem is lehet védeni.És már a fele olyan dolog,amiért le kellene váltania a kormányt az embereknek.
De nem itthon persze.:/
A magyar ember nem csak bődületesen ostoba és manipulálható,de némelyik nagyon jól tud nyalni és dörgölőzni is.
Ennyit rólunk,persze tisztelet a kivételnek.
zöldszem
@prime777: Sajnos itt az ország egyik fele az egyik zsebmetsző bandának tapsol, a másik meg a másiknak, miközben nem látják a lényeget. Az összes politikusunk úszik a pénzben, miközben nekünk a seggünk kilóg a gatyából és 25 éve hallgatjuk, hogy rövidesen nekünk is jobb lesz!
Persze akit boldoggá tesz, hogy a számára rokonszenvesebbek zsebelik ki, az örülhet a neki rokonszenvesek uralmának. Én megragadtam a kizsebelésnél, úgyhogy nem sok magyar politikus van, akit nem börtönbe látnék szívesen.
Ilyen spur00 félék csak akkor hinnék el, hogy itthon nagy üzemben lopnak, ha a kezéből maga Orbán Viktor tépné ki a vajas kenyeret. Sok birka, még így is inkább közös képet kérne, és utána kezet csókolna neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.