Teczár Szilárd 2013-ban jelentette fel a Doboz nevű szórakozóhelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál azután, hogy egy buliban tőle ezer forintos, levásárolható belépőt kértek egy olyan buliban, ahova a nők ingyen beléphettek. Teczár panaszának a hatóság EBH/545/13/2013. számú határozatában helyt adott, mert ez diszkrimináció,illetve a határozat szövegszerű megfogalmazásában felveti a nem szerinti diszkriminációt. A Doboz fellebbezett a döntés ellen, mert ők úgy értelmezték az alkotmányt, hogy aszerint követelmény a nők pozitív diszkriminációja. Sőt, ki tudja, miért, de úgy érezték, hogy az EBH határozata még a szórakozóhely emberi méltósághoz való jogát is, mintha amúgy olyanja lenne egy nem természetes személynek. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt, mert ugyan az alaptörvény nem zárja ki az esélyegyenlőségi klauzulában a nyereségszerző tevékenységet, de az, hogy a nőknek nem kell belépőt fizetni, nem esélyegyelnőségi kérdés, hanem a...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Ennek a tákolmánybíróságnak már régen nincs súlya ! Simán csak fidesznyik csoport !

Strassbourg ezeknek is kiosztott egy kis cuki maflást, a 2013-as mocskpos döntésük miatt !
Butautáló
Hát kérem az egyenlőség az egyenlőség, minkét irányban!
kamazuka
Feltételezem a szórakozóhelyen a beléptidíj 50%-os kedvezményének lehetősége föl sem merűlt.
A végtermék ugyanaz lett volna csak szebben hangzik.
Sajnos az már gyakorlat,hol a pénz ott elvész az ész.
neengeddtovabb
Máshol se engedjétek tovább az ilyen pofátlan diszkriminációt! Itt a megoldás:

www.egyenlo.yolasite.com
JAJMÁR
Hurrá! Akkor most a barátnőét is fizetni kell a "A Férfinek" :)

Egyébként persze, ami igazság, az igazság!
neengeddtovabb
@JAJMÁR: miért kéne? Eddig fizetted mert a mocskos szórakozóhely erre kötelezett, be volt építve a belépődbe. Mostantól csak a te döntésed.
JAJMÁR
@neengeddtovabb: Gondolod, hogy most olcsóbbak lesznek a jegyek? Nem hinném.
A szórakozóhely bevétele duplázódik, hiszen most a nőknek is fizetni kell. Persze, nem vonom kétségbe, hogy így igazságos.
Csak elképzeltem, hogy a randira hívó férfi pénztárcája jobban bánja, ha van olyan lovagias és kifizeti a nőét is :)
neengeddtovabb
@JAJMÁR: Nem tudom, majd kiderül, a piaci viszonyokhoz viszont muszáj lesz alkalmazkodniuk. Kereslet-kínálat. De az elv a fontos, eddig a te belépődbe volt építve a nők belépője is, mostantól mindenki csak a magáét fizeti. Mondjuk még várjuk ki betartják-e a törvényt ezek a mocskos szemétdombok. Ha nem, akkor sok-sok feljelentés vár még rájuk. Csak győzze az EBH.
Eriksson
Mi a baja ennek a faszinak? Hogy neki 1000 ft, levásárolható jegyet kellett vennie, A nőnek meg nem.
Akkor most ő 1000ft-ig fogyaszthat térítés mentesen a jegy árából, a csaj meg ha inni vagy enni akar, fizetnie kell. Mi ebben a diszkrimináció?
Mennyi irigy bunkó ember van!
JAJMÁR
@neengeddtovabb: 23:04 Igen, az elv fontos, szerintem is. Egyébként én a női nemhez tartozom.

De látom, te egy igazi harcos vagy, sok sikert :)
neengeddtovabb
Örülök, hogy egyetértünk:) Annak meg főleg hogy köztetek, nők között is szép számmal vannak akik értik a valódi problémát és fontosabbnak tartják némi élősködésnél;)
neengeddtovabb
@Eriksson: 1: van ahol nem kapsz italjegyet. Megjegyezem a mocskos doboz se ad már italjegyet, csak simán lehúzza a férfiakat a bejáratnál.
2: mi van ha csak be akarok menni szétnézni és nem inni akarok?
Sajnálatos ha nem érted, nem tudom hogy magyarázhatnám. Tudod, van a mondás, hülyének minek? Úgyse érti hiszen hülye.
vadnarancs
@Eriksson: Na igen... A díszribancok ingyen szórakoznak, ez már évtizedekkel ezelőtt is így volt... A palik meg fizettek... Arra mit mondasz, hogy a szórakozóhelyekre több férfi a nők miatt megy be? Mivel a nők ingyen mennek be, így olyan, mintha a szórakozóhely "alkalmazottjai" lennének, hiszen vendégcsalogatóak. Nem beszélve arról, hogy a hölgyek többsége szereti meghívatni magát italokra, hogy ne kelljen fizetniük érte. Ez sem teljesen korrekt, vagy te másképpen gondolod? Az illem szerint persze a hölgy nem fizethet a pasiknak. Ki érti ezt? :)
neengeddtovabb
Lehet változtatni azon ami évtizedek óta szarul működik. Na meg én is szeretek sok mindent, dehát attól az még nem jár. És ugyan hova mennek a díszribancok, ha mindenhol egyenlő feltételekkel lehet bejutni? Otthon fognak ülni? Hát nem hinném. De ha mégis otthon maradnak, annak csak örülhet mindenki:) Szerintem itt elég könnyen érthető:

www.egyenlo.yolasite.com
Eriksson
@neengeddtovabb: Gondold csak át. Ha én a csajommal szórakozni megyek, kifizetem a magam belépőjét, ő meg bejöhet velem ingyen. Az ezres elég kettőnknek 1-1 kólára és jól el vagyunk egész este.
Ha ezen túl fizetős lesz neki is, két eset lehetséges. Vagy fizethetem az ő belépőjét is, vagy mondhatja azt, hogy neki ennyit nem ér meg és inkább mozira költ.
De ezt a hülye smucig férfiimitátor bagázsnak hiába is magyaráznám, úgysem érti.
Eriksson
@vadnarancs: "Díszribancok" mindig voltak és lesznek is, függetlenül a belépődíjaktól. S ha te akarsz nekik fizetni, fizetsz, hanem akkor nem. Ez megint csak nem a belépődíjakon múlik.
De ha én most, mint "díszribanc" pasizni akarok, akkor nem ilyen lepukkant helyre megyek, ahol még a belépőmet is magamnak kell fizetnem. Az nem trendi egy "díszribancnál". Vannak jobb helyek is, ahová nem csoze népség jár.
Eriksson
Csak a buzi gyerekeknek lehet sérelmes ez a diszkrimináció, mert nekik sokba kerül az esti mulatság. Az egészséges párkapcsolatra vágyóknak ez az eszükbe se jutna.
neengeddtovabb
@Eriksson: (mérhetetlen jó szórakozás lehet 1-1 kóla egész estére, de ez persze más tészta, csak a személyiséged kapcsán említem meg.)
1: ha párok járnának túlnyomórészt szórakozni és a retkes szemétdombok alkalmazkodnak a piaci viszonyokhoz, akkor 500-500 lenne a belépő és ugyanott vagy.
2: DE szórakozóhelyre ismerkedni járnak emberek, a csajoddal menj moziba.
3: Értsd már meg hogy nem ezer forintról van szó. Menj el a Szigetre, ha ott neked ki kell fizetni több tízezer forintot, a nőknek meg ingyen van, akkor már rögtön kilóg a lóláb, ugye? Talán ezt már te is fel tudod fogni.

www.egyenlo.yolasite.com
Eriksson
@neengeddtovabb: Te csak a magad személyiségével foglalkozz, volna min elgondolkodni.
Egyetlen egy kérdésem volna csak. Neked személy szerint abból mi hasznod van, ha a csajoknak fizetős a beugró?
neengeddtovabb
@Eriksson: Én önzetlenül is szívesen segítek neked, például még arra is felhívom a figyelmed, hogy az olvasáskészséged se ártana fejleszteni. SENKI NEM MONDTA HOGY FIZESSENEK A NŐK! TOVÁBBRA IS BEMEHETNEK INGYEN, DE EZT AKKOR A FÉRFIAKNAK IS LEHETŐVÉ KELL TENNI!!!

www.egyenlo.yolasite.com
Eriksson
@neengeddtovabb: Mintha így kezdődött volna a cikk:
"Teczár Szilárd 2013-ban jelentette fel a Doboz nevű szórakozóhelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál azután, hogy egy buliban tőle ezer forintos, levásárolható belépőt kértek egy olyan buliban, ahova a nők ingyen beléphettek."
A lényeg, hogy LEVÁSÁROLHATÓ! Mi a probléma? Gondolom 1000ft-ot nem gond leenni, vagy leinni, a nőknek viszont a fogyasztás első ezer forintja is fizetős.
Eriksson
@neengeddtovabb: Olvastam a belinkelt cikket, ez a legértelmesebb mondata:
"Ilyen helyeket ne látogass, ne költs ott pénzt!"
Ha így teszel, akkor elkerülöd azt a kellemetlen érzést, hogy diszkriminálva vagy. Egy szórakozóhelynek meg férjen bele az üzletpolitikájába, hogy kitől és mennyi belépti díjat szed.
pbalage
@Eriksson: néger busz, fehér busz. Néger sáv, fehér sáv. Náci vagy?
pbalage
@Eriksson: pont azért, mint amit odaírtam eléd.
Eriksson
@Eriksson: Éppen az a lényeg, hogy "mindent lehet, de semmit se muszáj".
A demokrácia az, hogy nem kell megtennem amit nem akarok. Tehát ha valami nem tetszik, nyugodtan elkerülhetem anélkül, hogy abból hátrányom, esetleg "lelki sérülésem" származna. :))
Tehát, ahol belépőt szednek a férfiaktól, oda be nem teszem a lábam és kész. Járjanak csak oda azok, akiket ez nem zavar. :))))))
Eriksson
@pbalage: A 13:24-est neked szántam. :)
neengeddtovabb
@Eriksson: ha minden pékség szabadon diszkrimálhatná a férfiakat, és ezért mindegyik ingyen adná a kenyeret a nőknek, valamint pénzért a férfiaknak, akkor melyik pékségbe mennél vásárolni a nagy demokráciában? Most ezt fordítsd át a szórakozóhelyek példájára! Remélem megy a segítségem nélkül is! E
neengeddtovabb
@Eriksson: EZÉRT KELL BEZÁRATNI AZ ÖSSZES ILYEN TÖRVÉNYT SEMMIBEVEVŐ SZEMÉTDOMBOT!

www.egyenlo.yolasite.com
Eriksson
@neengeddtovabb: Miért kéne bezáratni? Ne menj oda oszt kész!
neengeddtovabb
@Eriksson: Jó hasonlat, csak sajnos te nem vagy képes felfogni.
Eriksson
@neengeddtovabb: Téged kell bezárni a veled egyformán gondolkodókkal, hogy a többséggel ellentétben egyenlő esélyed legyen a reggeli kakaóhoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.