Január elején vagyonnyilatkozati eljárást kért a Blikk L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára ellen. A lap ugyanis kiderítette, hogy a politikus házas- és üzlettársa, Vass Eszter 281 millió forint értékben nyert állami földeket a novemberi árveréseken, és sem L. Simon vagyonnyilatkozatából, sem cégeik beszámolóiból nem derül ki, honnan volt pénzük a földekre – írja a 168 Óra.

Nem vizsgálják, honnan volt L. Simonéknak 281 milliója a földekre

A Blikk tehát arra kérte a parlament ilyen ügyekben illetékes mentelmi bizottságát, hogy vizsgálja meg L. Simon feleségének vagyonnyilatkozatát, illetve a politikus bevallását is.

L. Simon László ezek után közölte a bizottság KDNP-s elnökével, Vejkey Imrével, hogy a vagyonnyilatkozatát „a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a valós vagyoni helyzetemet tükrözően” készítette el és adta le.

Mivel L. Simon László alaptalannak tartja a vizsgálatot, a bizottság KDNP-s elnöke úgy látta, hogy a Blikk kezdeményezése „nyilvánvalóan alaptalan”, ezért megszüntette az eljárást.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Ha én kijelentem, hogy megfizettem már az adómat, akkor a Nav elhiszi?! Nem! Ennek az "agytrösztnek" is bizonyitania kellene: honnan is volt rá pénze!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Honnan, honnan...
a rákellenes barackmagból ! Na !
magyarbakancs
Mért vizsgálnák.
Ezeknek a félisteneknek mindent szabad.
pbalage
meglelte a kredenc bal alsó fiókjában, a fokhagyma, a kereszt meg a konyharuhák alatt, befőttesgumival összekötve.
Macskaszem
@nyanya001: Lehet, még bodzáznak is hozzá.
JAJMÁR
Nagyvonalú leszek, csak mert elég nagydarab, Max. 3 m2 föld fog jutni neki a végén.
nyanya001
@Macskaszem: Meg igen szép verseket ad ki ez a szellemóriás...
akinek a napelem nem jó, mert éjjel nem süt a Nap !
magyarbakancs
@JAJMÁR: De mély legyen mert büdösödik.
Hellcat
Ez nem hír...az lett volna a meglepő ha vizsgálják...
magyarbakancs
@Hellcat: Én orvosilag meg vizsgálnám.
Okoznák neki meglepetést az biztos.
Aki Én
PREPARÁTOR!!!
Segítenél megérteni ezt a hírt? Elmondanád demokrata értelmezésben?
eszegfu
Ha én kijelentem, hogy megfizettem már az adómat, akkor a Nav elhiszi?! Nem! Ennek az "agytrösztnek" is bizonyitania kellene: honnan is volt rá pénze!!
namihami
Na, akkor a közérthetőség kedvéért:
1., A Fideszes azt mondta, hogy a szükséges pénz CSAK ÚGY VOLT.
2., A KDNP-s ezt bemondásra ELHITTE és a bulit LEZÁRTA. Hiszen "nyilvánvalóan alaptalan." (klasszikusokat csak szó szerint-ugyebár).
3., A NAV, mivel nem kérte a saját maga elleni vizsgálatot, nem csinál semmit
4., Nem értem, mi itt a gond? Hiszen a kör tökéletesen kerek és egyben be is zárult.

Itt a mese vége. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána.
Szókrakész
Honnan, honnan?

A barackmag üzletág beindult.
Bercifiu
Lacikám! Ha volna bőr azon a mocskos pofádon, eltűnnél a pichába, az egész bandáddal együtt-
Toby
"Mivel L. Simon László alaptalannak tartja a vizsgálatot, a bizottság KDNP-s elnöke úgy látta, hogy a Blikk kezdeményezése „nyilvánvalóan alaptalan”, ezért megszüntette az eljárást."

- Vádlott ! Bűnösnek érzi magát ?
- Ártatlan vagyok, tekintetes mészárszék !
- A bíróság megállapítja, hogy a vádlott nem bűnös, A vádlottat felmentem, szabadon távozhat !
Dr. Felipe
Széleskörű családi összefogásból elvtársak, mint kakastaréj medencéje.
Lepényleső
Más tészta a nép,azok hazugok csalók,egy forint pontosan fizessék az adót. Ők a szeplőtelen
szűztől különbek,soha nem csalnak,és csak igazat beszélnek.(Bocsánat,mertem nagyot álmodni.)
kukac50
ÉN tudom! 6% ot adott az unió támogatást Magyarországnak, Magyarország csak 2,9 % fejlődést ért el, abból a 3,1 %-ból amit elloptak abból telik a Fideszeseknek és hozzátartozójuknak földre házra meg mindenre. A Magyar gazdaság nullát teljesített ezek alapján számolva. De a reformok működnek, Magyarország jobban teljesít.
Hazug reklámra van pénz!
sokanvagyunk
Nem értem a felháborodást, világos, mint a nap... - nyerte, és kész! - "281 millió forint értékben nyert állami földeket " :)
evacica
Világos, hogy nem vizsgálják, mert ilyen alapon vizsgálhatnák az egész bandáét Orbán családtól kezdve! Ilyen szemétség is csak MO.történhet meg! Példát vehetnénk a románoktól, ahol nincsenek szent tehenek és a törvény a nagy kutyákra is vonatkozik

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.