Nagy a Fidesz előnye, de sokan váltanának kormányt, állapítja meg legfrissebb elemzésében a ZRI Závecz Research Intézet. A Jobbik harmadik hónapja folyamatosan veszít népszerűségéből – írja az Index.

Fidesz: a kormánypárt támogatottsága hónapok óta hullámzó, most érzékelhetően többen lettek a kormánypárt hívei: 24-ről 27 százalék bővült a tábor.

MSZP: támogatottságuk valamelyest kisebb lett. A múltkor 12 százalékon álltak, most 10 százalékosak.

Jobbik: folytatódott a nemzeti radikális párt negyedéve tartó visszaesése. Áprilisban 15, májusban 14, júniusban 12, most 11 százalék sorakozik fel mögéjük.

A DK és az LMP tábora 1-1 százalékpontot módosult, előbbié 6-ról 5-re, utóbbié 3-ról 4-re. Az Együtt változatlanul 2, a Magyar Liberális Párt pedig 1 százalékon áll.

A Jobbiknak kis lépésekben, fokozatosan csökkent a tábora. A párt elsősorban azokban a társadalmi rétegekben esett vissza, ahol korábban erős pozíciói voltak: a fiatalok és a kisebb településeken élők között.

A Fidesz jelentős előnnyel rendelkezik, mégis a magyar választók körében többen vannak, akik 2018-ban váltást szeretnének az ország élén (43 százalék), mint ahányan a mostani kormány maradását pártolják (32%).

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Micsoda ellentmondasok.
Nos ezert fogja elcsaln a fideSS a 18-as valasztast is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Micsoda ellentmondasok.
Nos ezert fogja elcsaln a fideSS a 18-as valasztast is.
Macskaszem
Ahhoz viszont nem otthon kell a sültgalambot várni, hanem szavazni kell, jobb híján a csúti ellen.
justhpeter
Ideje véget vetni ennek a fideSS-kdnp szégyen-keresztény uralomnak.
Bringás
Anyjukat zavarnák el!
Hajrá Fidesz, bízunk bennetek!
moareka
Ez egy hülye kérdés, hogy kire szavaznánk! Még Mici Mackó is számításba jöhet, csak a Fidesz nem, soha!
RonaGyuri
elzavarni? ki zavarná el? ha meg a behülyített emberek valamikor mégis magukhoz térnének, nekik nem lesz elég az elzavarás!
Nil
@RonaGyuri: Sajnos nem- a legnagyobb hívei akarják majd meglincselni
Nil
Szerintem ma Magyarországon nagyon kevesen válaszolnak őszintén a kérdezőbiztosoknak- nagy a félelem
Szókrakész
"Nagy a Fidesz előnye, de sokan váltanának kormányt, állapítja meg legfrissebb elemzésében a ZRI Závecz Research Intézet. A Jobbik harmadik hónapja folyamatosan veszít népszerűségéből "

Itt kicsit kutyulták a dolgokat.
Folyamatosan veszít népszerűségéből a jobbikos Zazrivecz alias Vona.

És mi ez a libsi hazudozás?
Ha a fidesz növeli a támogatottságát, akkor, hogy lehet, hogy a nagy része elzavarná?!?!?!
Eleve ők uralják a politikai palettát.
Még szavazatok számát tekintve is.
Az ellenzék együtt sem ér lóxart se, főleg, ha a progijaikat is nézzük.
Lásd Gyurcsány illegális Uber visszacsalogatása, migráncsok betelepítése, együttes simogatása, adófizetők pénzéből etetése, itatása, esetlegesen a szűz, vagy már nem szűz magyar lányok, asszonyok felajánlása, nehogy a sok hónapos vaginanélkülözés a tesztoszteront az agyukba tolja, ...

Megint egy gyenge agymosó kísérlet.
Hellcat
Ez van már egy ideje hogy a többség nem őket akarja. Ezért csalt a fitymasz.
Csodálkozó
Elzavarni csakis elszámoltas és teljes - a pereputtyra és strómanokra is kiterjedő - vagyonelkobzás után lehetséges. Meg a 10 év (20, 30, életfogytiglan, kinek mennyi jár) leülése után.
Csodálkozó
@Bringás: Nem "anyjukat". ANYJUKBA!
Mocskos korrupt tolvajbanda!

Te meg kapsz egy jó szobabringát az újra nyíló OPNI- ban, örökbe.
rózsasándor
Álmodik az állibsi ,meg a komcsi nyomor...cserébe 1 új világot nyerhetnek...
Bringás
@rózsasándor: A patkányok álma is álom! Amolyan patkányos! :-))))))))))))))
almalibre
AKKOR TEGYÉK MEG, CSAK EL KELL MENNI SZAVAZNI...
dr. prédikátor
Nagyon nem tisztelt nemszavazó állampolgárok!2018 ban lesz rá alkalom hogy a cigus fecalicust elzavarjuk!!! Nem csak pofázni kell hogy el kell zavarni, hanem tessenek elmenni és szavazni a fütyisz ellen.Amíg otthon meresztitek a seggeteket a szavazás helyett addig nem lesz változás!!!Komprende???
Pálinkafőző Rézüst
Elzavarni??? Nem!!! Stadionokba terelni őket, és legeljenek...Ha elfogy a fű, akkor annyi. Ahogy ezek mondják: "erről nincs tudomásom".
NaponTamas
@dr. prédikátor: oks megyek...Kire szavazzak? A kétfarkúkutya párt az egyetlen ami szóba jöhet,vagy van más is?
Mangu
@Yoda69: Nem kell elcsalnia, simán nyer. A többivel szemben jól szervezett az apparátusa és meg tudja osztani az ellenzéket, mert az meg hülye.
Yoda69
@Mangu: Akkor 14-ben miert kellett csalniuk? Akkor meg nagyobb volt a tamogatottsaguk mint most.
Mangu
@Yoda69: Biztosítás biztonság. Nekik még erre is volt eszük, így lett a 25% kétharmad!
Nil
Én két évet már ne bírok ki az biztos.
nemkati
@Nil: Hát akkor nem joghurttal kell nekik menni.
Nil
Nekem teljesen mindegy ki hány százalékkal jut be, csak legyenek előre hozott választások
Nil
@nemkati: Tudod 56-ban egy sima tüntetéssel szerették volna elintézni a változást- de jöttek azok akiknek vér kellett. Most is itt vannak. És akinek gyereke vagy unokája van az nem szeretne polgárháborút
nemkati
@Nil: Jó, én csak arra gondoltam, hogy esetleg meg lehetne próbálkozni, mondjuk, a tejföllel...
Nil
@NaponTamas: VAn más is csak figyelni és értelmezni kell a történteket
vadnarancs
Már értem, miért lettek olyan aktívak mostanában a fideszes trollok... Elindult a tolvaj banda a lejtőn, visz magával mindent, mint a lavina. Ti is megkapjátok, ami nektek jár mocskos bértrollok!
NaponTamas
@Nil: igyekszem értelmezni...Gyurcsány ugye szóba sem jöhet...tőle még Vitya is jobb...Vona egy bohóc...de akkor ki?
kamazuka
. ZRI Závecz Research Intézet.
Assszonygya társadalom kutató intézet.
Ennyi elemző,meg szarértő,még arra is gáz,hogy lemenjen egy vidéki zsáktelepülésre,és a helyi krimóban elordítsa magát, fideszes vagyok!
Társadalom kutatás elsőfokon .Az arcokról mindent leolvashat.De ne parkoljon távol az épülettől.
Két kilóméterre távol is remeg majd a térde.
Desischado
@dr. prédikátor: Igazad van, ezt mondom én is! Ha akik eddig nem mentek szavazni, de most elmennek, akkor hiába minden trükközés! A fidesz és a jobbik: SOHA!!!
Központi Bizottság
@Desischado: Valószínűen rajtad max a 2/3 fog múlni, de inkább az sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.