A politikai, illetve a mozgalmi hitelesség sokszor olyasmi képzeteket kelthet, ami a tisztességgel rokonítható. S amiről tudjuk: nem árt olyannak is látszani. Ezért lehet nehéz nem egy esetben komolyan venni a politikusok egy részét éppen úgy, mint a szakszervezeteket, illetve a szakmaiság önjelölt apostolait. Különösen akkor, ha nem sokat tesznek le az asztalra. Ez annak kapcsán jutott legutóbb az eszembe, hogy elolvastam azt a hírt, ami alapján a Tanítanék Mozgalom radikális akciókat ígér. De legalább is Törley Katalin, aki a Magyar Idők szerint „a szerveződés meghatározó alakja”, míg a MI-re hivatkozó 24.hu szerint a „szerveződés egyik vezetője”. Ami szinte ugyanazt is jelentheti. De azért az utóbbiról csak eszébe jut az embernek a szerveződés egy másik, immár volt vezéralakja, Pukli István. Aki azért elég sokáig volt a szervezet meghatározó celebje a színpadokon. Elég sokáig ahhoz, hogy orcára estében a Tanítanék többi, megmaradt orcájának sem ártott volna elgondolkodni a...
Törley: mint aki passzátba lépett
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Ne videózzon.” – Meg akarták akadá-lyozni, hogy felvétel készüljön a Magyarországon tartózkodó iráni exelnökr...
- Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár
- Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez
- Hajdan az ország legnépszerűbb színésze volt, ma alig kap munkát a 80 éves Kovács István: "Nem viselem jól a h...
Itthon
- 2024. May 8., 11:57
Az idei történelemérettségiben is mintha kísértene az aktuálpolitika – ezek voltak a kérdések, döntsék el önök
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Itthon
- 2024. May 8., 13:23
Londonban kezdett új életet Bajnai Gordon – így él most
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:37
Curtis teljesen kikészült – Ez durván rányomja a karrierjére a bélyeget
Szórakozás
- 2024. May 7., 08:54
Kipróbálná a tekerőlantot? Szerényi Béla népzenész a HangFeszten mutatja meg a recsegő hangszer fortélyait
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás