Sztrájkba léptek két kurta órára a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói: az üzem kára több százmillió forint. A cég erőből kommunikál és ellenszakszervezettel dolgozik, de a lényeg: német szakszervezet vesz részt a magyar autóipari háborúban – és még az anyacég vezérkara is előkerülhet. Sztrájkba léptek két kurta órára a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói: az üzem kára több százmillió forint. A cég erőből kommunikál és ellenszakszervezettel dolgozik, de a lényeg: német szakszervezet vesz részt a magyar autóipari háborúban – és még az anyacég vezérkara is előkerülhet Szerda hajnalban mintegy ötven Mercedesszel kevesebb gördült ki a kecskeméti autógyár üzemcsarnokából. Az ok: az éjjel-nappal termelő üzem harmadik műszakjának dolgozói közül többen rövid sztrájkba léptek. Mintegy hatvan ember szüntette be a munkát (főként a szerelőcsarnokban), így a gyártósor majdnem leállásig lassult. Ha minden jól megy, óránként 35 járgányt épít a gyár, azaz a sztrájk időtartama alatt 70 autót...

Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@eugen4402: Ez igaz de az aranylánc elvesztése hazánkban gyakorta egyenes az út a szegénységbe. Magyarországon a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen harcol. Egy elsősebességes európai polgár (pl. egy német) ha elveszti a munkahelyét még számíthat a szociális hálóra. A magyar legfeljebb csak világgá mehet, ha teheti...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
eugen4402
@emerencia: Azért már nem olyan egyértelmű a helyzet, mint 100 vagy 200 évvel ezelőtt, mert az 1840 körüli proletárok csak láncaikat veszthették...
A maiak arany nyakláncaikat veszíthetik, ha a Tulaj megneheztel rájuk. (Kis túlzással).
bakegya
Kértem már én is egy mercit a JÉZUSKÁTÓL,de hát akkor az idén már megint nem kapom meg!!!
emerencia
@eugen4402: Ez igaz de az aranylánc elvesztése hazánkban gyakorta egyenes az út a szegénységbe. Magyarországon a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen harcol. Egy elsősebességes európai polgár (pl. egy német) ha elveszti a munkahelyét még számíthat a szociális hálóra. A magyar legfeljebb csak világgá mehet, ha teheti...
emerencia
@bakegya: Mert nem vagy elég jó munkaállami állampolgár. :-))))) Még mindig azt hiszed, hogy 8 órai munkából meg lehet élni?
www.youtube.com/watch?v=CsK85hTsOMo
1magyar
A nyereségadó 19-ről 9 %-ra való befizetését ugye, hogy nem adják oda a dolgozóknak!?
Viszik ki az anyaországba, így már azok is a magyar bőrön gazdagodnak.
eugen4402
@emerencia: Bizony, az állás megtartásán nálunk élet- vagy halál múlik, nem csak a melós, hanem az egész családja számára. Ám elméláztam egy percig: a nyugat-európai munkások se lennének ma ott, ahol tartanak, ha a XIX. - XX. századi elődeik nem hallgattak volna Marx - Engels - Gramsci vagy Lenin véleményére. Vannak "szerzett jogok", - nem a természet ajándéka - melyeket ki kell vívni, akármilyen frázisnak tűnik, igaz. A szocdemeket nem is említettem, pedig a mai világ játékszabályait ők komponálták...
emerencia
@1magyar: Hallottam multiról, amelyik hazai expanzióba fektette a profitját. Ez jól hangzik de a rossz nyelvek szerint azért tették mert így könnyebb kifolyatni a pénzt egyes magánzsebekbe. A lufi majdnem kipukkant, hajszálon (a beszállítókon és egy tőkeerős befektetőn) múlt a megmenekülés. Most ugyanaz a menedzsment ugyanúgy belekezdett a lufifújásba. Kérdés, hogy mikor pukkan.

Azzal önmagában nincs baj, ha a multik a tisztességesen adózott nyereségüket kiviszik az anyaországba. A probléma ott van, ha az a bizonyos nyereség a magyar munkavállalók kizsákmányolása útján keletkezett.
1magyar
@emerencia: Kizsákmányolják a munkaerőt mert a kormány hagyja. Mert tapsolunk ha idejön egy multi nem Kínába.
A magyar szerelő keres havi 130 ezret, a német meg 7-800 ezret havonta.Az egyik négy műszakban dolgozik a másik egyben.
Melyik lesz a betegebb szerinted?
nyanya001
@1magyar: A magyar vállalkozó mennyivel különb ?
Mészáros a Mercedeshez képest egy porszem Az adatok szerint bérekre és járulékokra mindössze 537 millió forintot költött a társaság, amely (egy évvel korábbi adat szerint) átlagosan mintegy 140 főt foglalkoztatott.
hvg.hu/kkv/20160531_Meszaros_Lorinc_35_milliard_forintot_vett_ki_a_csaladi_cegebol_a_meszaros_es_meszaros_kftbol
eugen4402
@1magyar: Kérlek, nézd meg a másik alternatívát. Ha nem jönne a multi, hogy "kizsákmányolja a magyarembert", akkor miből venne vacsorát a családjának? Miből fizetné a bankhitel részleteket, a közüzemi számlákat..?
Valami azt súgja, hogy közmunkából se lehet milliárdos vagyonokat felhalmozni. Mert a magyar milliárdosok inkább kiviszik a zsákmányt, minthogy itthon munkahelyeket varázsoljanak a nyomorult kiszolgáltatott munkaképes népességnek... (Tisztelet a kivételnek.)
emerencia
@1magyar: A német szerelőnek a munkaképességét nem a cége által fizetett üzemorvos állapítja meg. A magyarnak igen. A németeknél komolyabban veszik a munka és egészségvédelmet, általában emberségesebbek a munkakörülmények. (A német multicégemnél véletlenül az intraneten felejtettek egy oktatóvideót, abban láttuk, hogy az ugyanúgy ugyanazt végző német kolléga még le is ülhet, ha a munka úgy kívánja. Nálunk állni kell még számítógépkezelés közben is. Ráadásul arról is gondoskodtak vezetőink, hogy a hátunkat egy pillanatra se tudjuk megtámasztani.) A német szerelő keres annyit, hogy élete folyamán legyen lehetősége pihenni. A magyarok közül sokaknak ez sem adatik meg. És még nem beszéltünk az ottani és az itteni egészségügy színvonaláról. Nálunk sokunknak nincs rehabilitáció, ha pedig lerobbanunk, esélyes az anyagi ellehetetlenülés minden életkorban. A németnek jelenleg ugyanannyi a nyugdíjkorhatára mint a magyarnak tudtommal, egyetlen inciri pinciri eltéréssel: az övék nincs kőbe vésve. Ha hatvan körül már nem bírja pl. a fizikai részét végezni a munkájának, elmehet nyugdíjba akár férfi akár nő anélkül, hogy félnie kellene az öregkori elnyomorodástól. Ez nálunk csak a nők egy kivételezett részének adatik meg. Hirtelen csak ennyi jutott eszembe de azért remélem egyértelmű a válasz. Mi megyünk hamarabb tönkre mert amint az a törvényeinkből látható, nálunk már régen nem érték minden ember. :-(((
papa.49
Kezd kipukkadni a Mercis lufi, jártam arra a nyáron amikor beharangozták a ,,nagy bővítést,, az építkezés közelébe nem engedtek jutni, de azért a távolból is feltudtam mérni a nagyságát egy üzemcsarnok építésén egy árva toronydaru árválkodott, ez mutatja a tempót, meg a kedvet!!!
nyanya001
Nekem az lenne a nagy hírérték, ha arról hallanék, hogy a kizsákmányoló
magyar cégeknél lenne sztrájk és nem pár órás, hanem több napos mondjuk
kezdhetnék a mangalica Mészárosnál ...
1magyar
@emerencia: Igen és még a cég ad cégnyugdíjat pluszban is. Egyszerűen Kánaán a német anyacégnél dolgozni a magyarországihoz képest. (Ismerős a téma)@nyanya001: Igen, igazad van, a magyarok még szemetebbek. Különösen azért mert száz jelentkező van egy helyre, bár mostanában talán 1 %-kal jobb a helyzet.
emerencia
@1magyar: Az évek folyamán sok ismerősömnek, kollégámnak lett elege a nagyvállalati kicsi de bejelentett fizetésből és elmentek vállalkozóhoz dolgozni. Először mindig siker a történet mert a vállalkozó többet fizet. Van akiből ki lehet húzni, van akiből nem, hogy a jövedelmének van-e fekete része. Aki jól keresettel henceg, annak szinte biztos hogy van de általában keservesen megszenvednek érte és viszonylag hamar újra utcára kerülnek.
Eladott Ország
Pedig futná a járandóságok feltornászására, hiszen a jövőre életbe lépő szabályok szerint az 500 millió forintnál több bevételt produkáló cégek társasági nyereségadóját 19 százalékról 9-re kurtította a kormány. Úgy látszik a háttérben a kleptokrata, parazita kormány és multi összejátszik, a több pénznél, csak a még több jobb, meg a melósok zsebének kurtítása ..."munkabér a munkaerő ára cincog zsebükben"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.