A napokban pedig Románia városaiban kelt fel a nép a törvényesíteni kívánt korrupció miatt. Jelenleg demonstrációk folynak az Egyesült Államokban azért, mert az ország elnöke (nagy valószínűséggel orosz titkosszolgálati befolyással) egy nettó pszichopata, rasszista őrült lett. Az utca embere Angliában is felemelte a szavát. Ott eddig már mintegy 3 millióan írták alá azt a petíciót, amit majd az angol parlamentnek is meg kell vitatnia: Donald Trumpot frissen megválasztott amerikai elnököt – a nyilvánvaló demokrácia ellenessége és megalapozatlan idegengyűlölete miatt – hivatalos keretek között ne engedjék be a szigetországba, például azért, hogy a Királynő sohase fogadhassa őt… A fenti példákból (is) jól látszik, mindig van arra lehetőség, hogy az emberek bármikor felemeljék a szavukat. Hiszen demokratikus emberi alapjoguknak szereznek érvényt akkor, amikor békés utcai tüntetések formájában tiltakoznak az őket ért sérelmek miatt. A népnek bármikor jogában áll elzavarni a...
Civilek váltanák le a Orbánt, akik nem kérnek a választásokból sem
Forrás:
ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 17:08
Erre akarja használni a kormány az EU-t – Orbán Balázs nyíltan kijelentette
Itthon
- 2024. May 10., 16:42
Kétmilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat
Nagyvilág
- 2024. May 10., 16:42
Erre nem számítottunk: tombol az új vírusvariáns
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
A civileknek igazuk van: ha otthon meg egyszer valasztas lesz, akkor az mar eleve el lesz csalva, nehogy bejojjon a nep akarata. Meg tudja csinalni, mar csak el kell sorvasztania, kivereztetnie Budapestet, a szellemi ellenallas kozpontjat, felosztani 4 helytartosagra a 23 keruletet, oszt jonapot.
Nekem is elegem lenne, ha otthon elnek.Oszinten megmondom, ha otthon elnek, azon kivul, hogy elmegyek azokra a tuntetesekre, amiket a magamenak erzek, tobbet nem nagyon tudnek tenni.
Parttag nem lennek - eddig sem voltam, 63 evesen meg mar minek? - , de akkor hogyan tovabb? Es ez ma a legnagyobb kerdes, az ingadozokat az ellenzeknek a sajat oldalara allitani...
..."A népnek bármikor jogában áll elzavarni a..."...
..hát ahogy elnézem, ez nem mostanában lesz..amíg van mit elvinni, addig nem állnak odébb a húsos fazéktól.
az, hogy télen fáznak a családok, hogy gyermekéhezés még létezik, hogy elképesztő az egészségügy eszközállománya, és a személyzet fizetése...stb...stb..az már nem is zavarja az illetékeseket.
ja..az eddig gyaníthatóan lenyúlt pénzeket már nem fogja viszontlátni a társadalom.."az el van lopva"
Miert, te nem valogatod meg, hogy kit fogadsz? Ha nem erzel szimpatiat valaki irant, akkor te meghivod az illetot magadhoz? Ez az uj bige (May, a miniszterelnok) csak akar olyan lenni, mint Margaret Tatcher, a Vaslady volt, de a kozelebe sem fog jonni. Most is annyira elbizakodott volt, hogy a kiralyno neveben , elozetes megbeszeles nelkul hivta meg trumpot.
Ez olyan, mintha te ki nem allhatnal valakit , de a ferjed meghivja egy hetvegere, es neked kell sutnod-foznod , a te koltseged, (mert trump biztonsagaert rengeteget kell majd fizetniuk az angoloknak), ket-harom napig meg a hulyesegeit is el kell viselned, es raadasul amikor majd hazautazik toled, meg jol le is hulyez magaban, megjegyzeseket teve a vendeglatasra...