Megyeri Csilla, a rusnyázásról elhíresült műsorvezetőnő volt hétfőn a TV2 reggeli műsorának egyik vendége. Elnézést kért, amiért az egyik műsorát azzal vezette fel, hogy:

„Továbbá beszélgetni fogunk még vendégeimmel a szép nőkről, hogy miért is kreatívabbak és sikeresebbek ők, mint a rusnyább társaink. Tartsanak velünk!”

Azzal kezdte megszólalását, hogy bocsánatot kért:

„Valóban egy nyers, egy erős szót használtam. Valóban nem gondoltam át, és elnézést kérek azoktól a hölgyektől, akik ezt magukra vették”

Azt mondta, a „rusnya” szóval csak nyomatékosítani akart, de úgy gondolja, hogy amikor arról beszélt, hogy „rusnyább társaink”, akkor ezzel nem helyezte fölébe magát másoknak, inkább oda akarta sorolni magát, csak nem úgy jött le.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nem elnézést kellett volna kérni, hanem gondolkodni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Nem elnézést kellett volna kérni, hanem gondolkodni.
huKKK
Önmagát is a rusnyák közé sorolta.
huKKK
@namihami: Lehetetlent Istentől kell kérni.
namihami
@huKKK: Éppen ez a cél, a megvilágosodás.
nyanya001
Talán nem is a rusnyázás hanem a vendég kislányának
bazári majmozása verte ki a biztosítékot.
aremy
azért elinalnék ha egy gyéren megvilágított helyen látnám. és őő miért is nem volt azon A gálán?vajon a gágogás megy már neki mert a szája az olyan hogy néznek is a tollasok hogy ez meg milyen állat.
human
Én elhiszem, hogy nem akart ezzel megbántani senkit. Egyszerűen csak buta. Egy intelligens nőnek is lehet első benyomása egy kicicomázott gyerekről, hogy úgy néz ki mint egy bazári majom, csak egy intelligens nő ezt fogyaszthatóbb formában fogja tálalni.
huKKK
@nyanya001: Nem arra mondta a bazári majmot. Ez kiderül a fenti felvételről. Smint kiderült a "rusnyább társaink"-at önmagára is értette. Bevallotta. Ezzel együtt szerencsétlenre sikeredett, bunkóskodásnak tűnt. Bocsánatot kért. Simicska úr viszont nem kért bocsánatot tőlem azért, hogy a kedvenc focistámat megkeresztelte. Lajos még nem ismerte be tévedésért, ezért egyelőre csak Csillának tudok megbocsátani.
papa.49
Előbb gondolkozni (ha van mivel) utána beszélni, és nincs ilyen helyzet...
huKKK
@human: Nem buta. Volt egy butuska megnyilvánulása. Ön sem buta azért mert volt egy buta tévedése.
human
@huKKK: Egy? Volt ott több is. Vajon mennyi kell ahhoz, hogy valaki rájöjjön nem alkalmas a pályára?
human
@huKKK: És ehhez a szakmai teljesítményhez mit szól?
youtu.be/A0vBqlf2_Iw?t=28s
huKKK
@papa.49: Nem mondta ő túl rosszul amit mondott csak félreértelmezték.
Egyértelműbb lett volna, ha úgy fogalmaz, hogy az ilyen magamfajta rusnya nők a szebb társaikkal szemben azért sikertelenebbek mert... ... félreérthetőbben fogalmaznak.
Gondolkozni élő adásban nemnagyon van idő, pörögni kell, improvizálni, ha nincs megírva előre a szöveg.
Valójában a túlzott önkritikája, önalulértékelése miatt került félreérthető helyzetbe.
Nem könnyű ám nőnek lenni élőbe.
Én például nem tudnék nő lenni, még akkor se ha megírják a szövegemet előre.
Demcsák Zsuzsának könnyű, mert ott van neki segítőnek egy férfi segítő.
Csilla szerethetőbb őszintesége, önkritikája, önkorrekciós készsége miatt.
Csillát ezért nem lerohanni, lenyomni kellett volna, hanem felemelni.
Ennyi erővel mindenkit be lehetne citálni a tv2-be, mert félreérthetően nyilatkozott.
A tv2 és Demcsák Zsuzsa elleni tüntetéshez még lehet csatlakozni.
Megyeri Csilla számára gyűjtéshez kérném az ötszámjegyű összegeket az alábbi számlaszámra befizetni: ...-...-...-... Köszönöm együttműködésüket.
Magyarország összefog, senkit sem hagyunk az út szélén.
Hajrámagyarország Hajráfidesz!
picike1
a kövérekre gondolt akkor fogyannak le
huKKK
@human: 16:42
Beletanul. Stallone hol kezdte? Beletanult?
Mindannyian kis taknyosorrú kölökkként kezdtük, oszt milyen szépszál intelligens kritikus lett magából, mert továbbképezte magát.
Rusnyább társaink (velem együtt) még kivakarózhatnak az mocsokbul, bunkóságunkbul, soksok szorgalom és hamuszórást követően.

16:44
Szakmailag Kovit kéne megkérdezni ebben a témában.
Most őszintén, ön miért néz ilyen nyilvánvalóan nívótlan, szakmaiatlan műsort?
Hogy utána önmagához hasonlíthassa.
Erkölcsileg elmaradott csecsemők.
Önnek talán nem volt ilyen korszaka az első pár életévében?
Egyből szobatiszta lett?

Nézze, természetesen Önnel kb egyformán értékelem én is ennek a hölgynek a majkaműsorban nyújtott pillanatnyi teljesítményét.
Ezt a hölgyet valószínűleg nem hitoktatónak, nem prédikátornak nevelték.
De még bármi lehet belőle ha jó közegbe kerül.
Ahogy belőlünk is, ha rossz közegbe kerülve azonosulunk a közeg fílingjével.
Nem mondanék le róla. Válhat alkalmassá a pályára.
Vagy megtalálhatja azt ami illik hozzá.
papa.49
@huKKK: Az utolsó sort nagyon rossz helyre küldted, az ország az enyém is de gyűlölöm az országot kifosztó fütyiszt...
human
@huKKK: Tudja ez olyan mint manapság az állami megrendelések nyertesei. Lenne jobb kivitelező is náluk, de nekik kell nyerni. Majd beletanulnak. Amíg meg beletanulnak a lakosság megkapja a beszakadt utakat, a nem működő köztéri órát, a nem világító köztéri világítást egyszóval a szakmaiatlan, silány produktumot.
Sabata
Ha sokan tiltakoztak, vagy ronda nemzet vagyunk, vagy túl igényesek magukkal a hölgyek!
coni
Aggasztóbb a műsor egész színvonala mint egy-egy ilyen elszólás. Mondjuk valóban nehéz eldönteni így első ránézésre, hogy magát hová sorolná illetve mások hova sorolják. Határ eset...
nezelodo
Kár erre ennyi szót fecsérelni, hiszen ahogy mennek a dolgok, akár fel is rúghatja az utcán a neki rusnyának tűnőket, következmény nélkül. Majd megvédik aztán az Endy tv-jében, ahogy kell!
karma1
Hat ahogy elnezem a holgyet, mindjart magaval kezdhette a hasonlatot,... O se egy matyohimzes...:o))
karma1
@human: Az ilyen okosoknak azt kivannam, hogy a sebesz az o mellkasukon gyakorolja a nyilt szivmutetet,... "majd belejon" felkialtassal...
karma1
@Sabata: A', a nok is belatjak (ha mashol nem, otthon a negy fal kozott), hogy bizony nem ok a Miss Univerz, de errol lehet a csaladban, vagy barati korben bizalmasan beszelgetni, de aki a TV-ben szerepel, az ne mondjon marhasagot, gondolja meg, hogy mit mond. Agyatlan, meggondolatlan embernek nincs helye a TV-ben.
huKKK
@human: Magyarország erősödik.
Kommunikációban.
Is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.