Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a rendőrök – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Autós üldözés volt Ózdon, kilőtték a menekülő kocsi kerekét
Fotó: police.hu

Szabó Csilla azt írta: az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei szerdán késő este Arlón igazoltatni akarták egy terepjáró sofőrjét, de a férfi a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva elhajtott a gépjárművével Ózd felé.

A rendőrök követték az autót, majd a segítségükre siető kollégáik megkülönböztető jelzést használva próbálták megállítani a gépjárművet Ózdon. Az utasával menekülő férfi a terepjárójával nekiütközött előbb az egyik, majd az időközben helyszínre érkező másik rendőrautónak is, majd az egyik rendőr felé hajtott.

"Az élet és a testi épség megóvása érdekében a rendőr a gépjármű kerekére célzott lövést adott le"

- áll a közleményben.

Az eset során a rendőrök nem sérültek meg, a terepjáró sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A sofőrt és utasát a helyszín közelében elfogták. A terepjárót vezető Cs. Erik 22 éves ózdi lakost őrizetbe vették.

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség folytatja le – közölte Szabó Csilla.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Jobb helyeken az ilyen ámokfutót célzottan kilövik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
Szép és nagyon rovott múltú emberke lehetett ! Vajon miből fogja megtéríteni az okozott károkat ?
quadrocopter
"...a terepjáró sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. " Mikor nyomatékosan kérték a személyi adatait, akkor!
simmering73
Jobb helyeken az ilyen ámokfutót célzottan kilövik.
volvós
...és még ne legyek rasszista...aqrwanyjukat
lusta
Úgy sikerült eltalálni, hogy muksó keze megsérült, még simán továbbment úgy 200 métert és a leállás után elfutott, de elfogták. Még Miskolcról is kimentek a készenlétisek.
lusta
Sűrűn magyarázta Csóka Laci bácsi kis csemetéjének balhéját. Az öreg, mint mindig öltönyben és nyakkendőben jelent meg és tett tanúvallomást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél