Egy kerékpáros találkozó plakátjának talán nem tangaméretű rövidnadrágban pucsító modellekről kellene szólnia - véli Szabó Tímea. Klassz üzenet ez a társadalomnak a nők tiszteletéről.

Erősen szexire vett óriásplakátok reklámozták a Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos fővédnökségével megrendezett balatongyöröki I. Országos kerékpáros-találkozót és fesztivált, melynek a szlogenje is rájátszott a szexuális töltetre: „Érezd nyeregben magad” is. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért alelnöke és parlamenti képviselő szerint azonban egy kerékpáros fesztiválnak talán nem ez kéne legyen az elsődleges üzenete – írja a Magyar Nemzet.

 

„Gratulálok, hogy egy ilyen családbarát és a nőket különösen tisztelő plakáttal reklámozzák a kerékpáros-találkozót. A nők már eddig is nagy becsben álltak a kormányban – ezt ugye már a női kormánytagok számán is látjuk –, de itt egy újabb szintet léptek. Meg is kérdeztem Révészt, hogy hogy gondolták” – írta Szabó Facebook-bejegyzésében, és nem is állt meg a kérdezősködésnél. Egy augusztus 24-én jegyzett törvényjavaslatával ugyanis be is tiltatná a szexista, a nemiséget feleslegesen használó reklámokat.

A képviselőnő ebben az egyenlő bánásmódra és az esélyegyenlőségre hivatkozva módosítaná a médiaszolgáltatásokról szóló törvényt.

„…a közzétett kereskedelmi közlemény a) nem utalhat az erotikára, a szexualitás öncélú – a reklám tárgya, témája által nem indokolt – felhasználására. Az emberi testnek a jó ízlés határai között történő ábrázolása nem kifogásolható, de az ábrázolás módja nem sértheti az emberi méltóságot, a személyhez fűződő jogokat; b) nem tartalmazhat olyan szexuális tartalmú állítást, amely megalázó lehet a fogyasztók számára; c) nem összpontosíthat a modellek testére vagy egyes testrészeire úgy, mintha azok tárgyak lennének, ha azok nem kapcsolódnak közvetlenül a reklámozott termékhez. A modellek nem jeleníthetők meg megalázó, elidegenítő vagy a nemre vonatkozóan negatív módon” – olvasható a javaslatban.

A képviselőnő a törvényjavaslatot Kövér László házelnöknek nyújtotta be. Annak a Kövér Lászlónak, aki 2015-ben egy Fidesz-kongresszuson egy nőkről alkotott sommás véleményében már éreztette, mennyire van szerinte szüksége a nőknek emberi jogokra, tiszteletre, meg hasonló úri huncutságokra, amikor a konyhából se nagyon kéne kijönniük: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”

 

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Na, álliccsuk meg a marhaságot! Nehogy most már egy jó combot se lehessen látni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Na, álliccsuk meg a marhaságot! Nehogy most már egy jó combot se lehessen látni!
ila51
@human: Túltolták a biciklit ...ilyen combok még nekik sincsenek.
Azért a kerékpárosoknak kidörzsölődne , ha ilyenben versenyeznének :)
sokanvagyunk
Az utóbbi idők plakátfelhozatalához képest üde színfolt. Előbb megállítanám, mint Brüsszelt. :)
RonaGyuri
mi van nyanya irigykedsz?
más gond nincs?
Equus
ez hülye... mit nézne szívesebben? Harrach mélts. lankadt farkát? Netán köthelessy kövér seggét?
Ennek a hülye picsának a nemi szerve soha nem érintkezett még kerékpárnyereggel?
Klimaxol az öreglány?
Nem lehet, h látens migráncs és a csadort meg a burkát akarja divatba hozni?
wagabund
végre egy gusztusos reklám(popsi) ...ettől az embernek rögtön jobb napja van..

aki sérelmezi a férfiak ősi ösztönére utazó reklámot, annak komoly baja van...

egyúttal figyelmébe ajánlom Lenin nagy mondását: a NŐ az élet sója..
simmering73
Huhh! Tolnám mint a biciklit. A plakát többi része nem érint. Aki meg a fesztiválra igyekszik az észre sem veszi a hölgyet. Telitalálat ez a plakát. Még többet kérünk.
Főlökött
Szabó Timeát zavarják az ilyen jellegű reklámok, akkor javaslom ne nézze !

Amúgy pedig végre látható egy feszes, kidolgozott popó, melyet minden férfi, szivesen megmustrál-megqsol és mindezt úgy, hogy még az illető néninek is tetszik. Miről beszélek ? arról, hogy a figyelem-felkeltésre összedobott kollekciója bejött, azaz a célt elérte, megnézték.

Szabó Timeának nincs ilyen kollekciója, akkor tegyen azért, hogy legyen és Ő is kiteheti akkor. Addig pedig marad a savanyú a szőlő...->számára...
Zeta
Szegény Révész Máriusz nem álmodozhat?
Ne legyenek vágyai?
Ez már egy kicsit sántít.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.