Véresre verték az Index tartalomfejlesztési vezetőjét a KFC Király utcai gyorséttermében – számolt be róla Szabó Zoltán.

Vasárnap egy viszkikóstolós rendezvény után tért be az étterembe Szabó Zoltán. Szóváltásba keveredett a pénztárossal, majd a vendégkönyvet kérte, ehelyett egy A4-es papírt kapott az üzletvezetőtől. Ezen ismét összeszólalkoztak, aminek az lett a vége, hogy az üzletvezető kidobatta őt a biztonsági őrrel.

„A biztonsági őr nem kért meg arra, hogy távozzak, sőt még csak fel sem szólított: egyszerűen megragadott és irtózatos erővel végigráncigált az éttermen, majd kidobott az ajtón. Amikor kissé döbbenten felnéztem, csak annyit tudtam kérdezni, hogy ugye nem fogsz még megütni is?

Ekkor ütött meg először. Ököllel. Leesett a szemüvegem, és éreztem, hogy az orrom elönti a vér."

– írja Facebook posztjában.

A rendőrség Szabót sértettként hallgatta ki, az őrt garázdaságért előállították. A Szabózé néven publikáló újságíró 500 ezer forint sérelemdíjat kér, amit egy  alapítványnak szeretne átutaltatni.

A 444.hu-n megjelent a videó is, amit Szabó az esetről készített, íme:

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Hungarikum.
Őrizzük meg, védjük meg a magyar kultúrát. Még akkor is, ha nem annyira európai.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Hungarikum.
Őrizzük meg, védjük meg a magyar kultúrát. Még akkor is, ha nem annyira európai.
namihami
""Viszkikóstolás"" után? Mennyi volt és mekkora az az adag, ami már nemcsak kóstolásnak minősül?
Még az is lehet, hogy az affér kiváltó oka a mértéktelen kóstolgatás volt?
Eszembe nem jut a biztonsági őrt védeni, mert azok se többdiplomával mennek oda, de ez alapján a videó alapján, a világon semmi nem dőlt el.
Nemezis
@namihami: Teljesen mindegy mennyi volt a viszki. Ezt akkor sem lehet megtenni. A biztonsági őrnek nem az a dolga, hogy agyonverjen egy vendéget. Más mód is van a rendtartásra.
namihami
@Nemezis: Hol volt itt verés? Arról egy szó se esett. Kivitte, zavarta, vezette a KÖTEKEDŐ vendéget.
Már csak a többi, JÓZAN vendég biztonsága és nyugalma érdekében is.
Azok is fizettek, nyugodtan enni akartak és nem agy beb@szott vendég balhéját hallgatni. Lásd rendtartás...
Nemezis
@namihami: Ja, kivitte, és ott meg szétverte. Majd ha te is így jársz, gyere ide és írd meg.
namihami
@Nemezis: Már bocs, de Te ott voltál, láttad?
Mert hogy ő mondta? Erről csak annyit, hogy a piás mesélte, még az is lehet, hogy részegen elbotlott a cipőfűzőjében. Esetleg a járdaszegélyről alábukott. Hiszen a viszkibajnokságról volt úton hazafelé.
Nem láttam, ez is csak egy lehetőség.
division
@Nemezis: A biztonsági őrök java része azokból lesz akik semmire nem valóak, agresszívak, bármikor képesek ütni, az agyuk helyén meg van némi kis diónyi valami agy helyett. Nem célom az általánosítás, de 1000 biztonsági őrből jó ha 100 normális, olyan ez mint a közmunka, ott is 1000 - ből talán 100 aki többre lenne képes.
egyvandor
A biztonsági őrök tudomására kellene hozni, hogy nem ők az atyaúristen. Aki pszichológiailag nem felel meg, nincs felkészítve konfliktusok kezelésére nem kéne ilyen állásban alkalmazni.
A biztonsági őr státusz nem nem tölthető be félművelt idióta izomagyú suttyókkal. Pedig sajnos a többségük ilyen. Mondom ezt annak ellenére, hogy nem volt még személyes konfliktusom egyikkel sem, csak látom tapasztalom a megnyilvánulásaikat.
mackoka46
Na KFC, nem teszem be a lábam hozzátok, Torontóban sem !
durbincs
ez a harci pocok meg direct provokált ? két ütés közt meg kattintgatott, persze ?
na ne ? ki eszi meg ezt a mocskot ?
mikor ott a KFC szárnyas csodái ? ?
durbincs
mondjuk az írós pocoknak is lehet a rovásán rengeteg ? csak ő büntetlenül a betűvel üt ?
idegen területre tört be, a példányszáma növelése végett, azt kapott ??
legalább máskor majd nem dugja oda a dudára vert orrát? vagy igen ?mert csak ?
Eriksson
Mert ő újságíró, akkor bármit megtehet, még provokálhat is. Oszt kéri a kártérítést. Ugye?
Láttunk már ilyet.
Eriksson
@durbincs: Félrehívni? Mármint, hová és miért? Elvenni a telefonját, jól seggbe rúgni, oszt mehet Isten hírével egy másik viszkikóstolóra.
durbincs
@Eriksson: az meg lopás ? kivan ez találva ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél