Jövőre lesz száz éve, hogy létrejött Nagy-Románia. A nemzeti kisebbségek, főként a magyarság irányába "testvéri üzenetet" kell megfogalmazni annak érdekében, hogy együtt ünnepelhessék az ország centenáriumát – mondta Lucian Romascanu román kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter.
Romascanu azt mondta: azt szeretné, hogy a centenáriummal kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem szolidaritásról tegyenek tanúbizonyságot, mert az állam létrejöttét ünnepelik. Szerinte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is megértette ennek szükségességét.
"Úgy látom, hogy Kelemen Hunor némiképpen finomított álláspontján, ami a centenáriumot illeti. Tisztában van ő is a dolgokkal, hisz egy olyan országnak volt a művelődési minisztere, amely 1918-ban alakult. (...) 1918-ban egész Európa térképe megváltozott. Létrejött Csehszlovákia, Jugoszlávia, Nagy-Románia. Ezek közül csak Románia maradt meg változatlan határokkal, ugyanazokkal a nemzetekkel, ami azt jelzi, hogy a legszilárdabb és legkorrektebb alapokon nyugszik (...) És itt élünk, ebben az országban a magyarokkal, szászokkal, zsidókkal, romákkal: ezek a nemzetek valamennyien üdvözölték a Gyulafehérvári Nyilatkozatot és Erdély egyesülését Romániával" – idézte a minisztert az Agerpres.
Romascanu hangsúlyozta, hogy Románia betartja azt, amit az egyesüléskor ígért, és a magyar kisebbségnek igen korrekt feltételeket biztosít, jelen van a parlamentben, akárcsak a többi kisebbség, van magyar oktatás, használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban.
"Azt gondolom, hogy rendben vagyunk, és betartjuk azokat, amiket elődeink 1918-ban megígértek"
– szögezte le a művelődési miniszter. Szerinte a magyar kisebbség képviselőinek továbbra is a magyarlakta térségek infrastrukturális, gazdasági fejlődéséért kell harcolniuk. "Nem mindig a túlzott követelések a legcélravezetőbbek, de lehetnek politikai, parlamenti szintű kezdeményezések, amelyekkel az RMDSZ javíthatja a magyarok életminőségét" – mondta a kulturális miniszter.
Augusztus elején nagy felháborodást keltett a román médiában az, hogy Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadságnak úgy nyilatkozott: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at, az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés centenáriumát.
Kelemen Hunor és Orbán Viktor (Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI)
Kijelentése miatt az RMDSZ-elnök román állampolgárságának és román állami kitüntetésének megvonását kezdeményezte a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció elnevezésű, román akadémiai, üzleti, szakszervezeti és szakmai szervezeteket tömörítő társaság.
(MTI)
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sajnos lesz. Lesz azok között, akik most kaptak magyarigazolványt. Ismerek ilyet , aki csak az esetleges juttatásokért vette fel az anyja "magyarságát". Az anyjáét , aki inkább keresi a magyar szavakat, mint a románt, ha az öccsével beszélget. Sajnos.
Trianon nekünk terület vesztést, másoknak terület nyerést hozott!
Azzal a különbséggel, hogy minden környező ország belügyeibe beleszólunk, feledve hogy mi kiakadunk, ha ránk szólnak egy rossz szót. Ha már kettős állampolgárságot, szavazati jogot kaptak sokan, Trianon égisze alatt, ide lehet jönni, és megismerni a magyar rögvalóságot! Akkor nem kell ünnepelni mást, csak Orbánt!
Nagy-Magyarország, a füstbe ment terv..
Nagy-Magyarország már csak egy matricaként létezik némelyik autó hátulján.
Viszont Nagy-Románia most fogja ünnepelni a centenáriumát.
Hát nem ciki, ez nektek, ti nagyon magyarok?
Megint vesztettetek
500 év óta mindig, mindent elvesztetek, és már SOHA nem fogtok megnyerni semmit - nem "mi" magyarok, hanem "ti" magyarok.
Ismeritek a mondásokat, nagyon magyarok?
"Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli."
"Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik."
"Minél jobban szorítod, annál több csúszik ki a kezedből."
Amúgy mitől is vagy te nagyon magyar, te mongoloid-szláv-tatár-török-német-osztrák-orosz-ufo, stb., által megerőszakolt migránskeverék szittya-fattya anyának migránskeverék szittya-fattya ivadéka?
Én erre a származási vonalra nem lennék olyan büszke.
De abból is látszik, hogy valami nem stimmel, mert identitásválságban szenvednek a nagyon magyarok. Folyton-folyvást be kell bizonyítaniuk (valójában inkább maguknak, mint másoknak), hogy ők magyarok - NAGYON.
Nekünk, kicsi magyaroknak valamiért - nem tudom miért -, de nem kell bebizonyítanunk semmit.
Ide születtünk, itt élnek a családtagjaink, a barátaink, itt van az otthonunk, ezeken az ízeken nőttünk fel... de semmivel sem vagyunk jobbak, vagy rosszabbak másoknál, más népeknél!
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Új hozzászólás