Azt mondják, a kormány az utolsó pillanathoz érkezett. A Népszavának a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, ha a következő kormányülés sem dönt az önkormányzati dolgozók béremeléséről, akár még idén egyhetes sztrájkot szervezhetnek, a tagság nyomására. Boros Péterné szerint a sztrájkot egyre többen követelik, ezért az Önkormányzati Dolgozók Országos Szakmai Tanácsának elnöksége felmérést kezdett az ágazat sztrájkhajlandóságáról. Közben egy jogfenntartó minimális díj befizetésével lehetőséget teremtenek a kistelepülési hivatalok alkalmazottainak a csatlakozásra a szakszervezethez. A következő kormányülésen múlik, hogy lesz-e sztrájk. A szakszervezeti vezető szerint az eddigi sztrájkok eredményeként az önkormányzati köztisztviselők 48 százalékának rendezték a bérét, valamilyen szinten. Azt a mostani felmérés mutatja meg, ők mennyire elégedettek, de az biztos, hogy a kimaradt 52 százalék elveszítette a...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Sajnos, a tobb szazezer embert erinto nyugdij-kerdessel foglalkozo ugyek miatt sem mentek ki az emberek tuntetni, pedig ok sokkal nagyobb reteg, es sok mas ok miatt o"k meg jobban ra vannak szorulva a tamogatasra, nyugdijemelesre...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Nagyon sajnalom, hogy 18 ezernel is tobb embernek van problemaja egy bizonyos retegen belul, de az az igazsag, hogy el sem tudom kepzelni, hogy ennek a 18 ezer embernek a kedveert egesz orszagos sztrajkot tudjanak szervezni.
Pedig nagyon kellene. Ez sokkal tobbet jelentene, mint a tanarok bohockodasa volt az egy-ket oras figyelmezteto sztrajkokkal, pedig a tanarak arra pipultak be 2 eve, hogy 3 honapig egy filler fizetest sem kaptak meg pont karacsony elott.
Remelem, Borosne jol megtudja szervezni, vegigcsinalni ezt a sztrajkot - egy het teljes leallas igen eros figyelmeztetes lenne - ebbe bizony beleremegne a gazdasag, meg orban is...

Azert azt halkan megkerdeznem, hogyha nem kapnanak orvoslast a problemajukra, megis, hova mennenek kulfoldre, es ott mit kezdenenek???
Komolyan kerdeznem, mert ennyi mosogato biztosan nem kell meg Angliaban sem, sot, Nemetorszagban sem...
Drukkolok nekik...:o)
karma1
Sajnos, a tobb szazezer embert erinto nyugdij-kerdessel foglalkozo ugyek miatt sem mentek ki az emberek tuntetni, pedig ok sokkal nagyobb reteg, es sok mas ok miatt o"k meg jobban ra vannak szorulva a tamogatasra, nyugdijemelesre...
Eladott Ország
Legalább olyan ütős országos sztrájkot kellene szervezni, mint "Állami Kótyavetye Elprivatizáló" Antall József idején a taxis blokád volt. „Hadd szóljon.”
karma1
@Eladott Ország: Az nagyion jo volt, mind a 92 orajat elveztem...:o))))
Eladott Ország
@karma1: Majd megint beígérnek valami kis alamizsnát nekik, aztán meghunyászkodnak és csókolgatják a mini Napóleon ánuszrózsáját. Mert ez van most is a nyugdíjasokkal és minden megvezethető alkalmazottal.
eszegfu
Közalkalmazott, aki állami cégnél dolgozik (MNB, rendőr, tüzoltó, tanár, nővér, orvos), de itt mintha "csak" az önkormányzatoknál dolgozókról lenne szó... azaz 18 ezer emberről. Ezek viszont "elszigeteltek" egymástól, mert ahány település, annyi önkormányzat. El sem tudom képzelni, hogyan fognak sztrájkolni a fideszes polgármesterü önkormányzati dolgozók?! Azt hiszem megtanulnak majd "repülni"...
lusta
A zemberek rettegnek a munkájukért a kisebb településeken, de nem hajlandóak tudomásul venni, hogy nincs kit a helyükre beültetni. Gyakorlatilag semmit sem kockáztatnak.
Eladott Ország
@lusta: A fidesz "plebejus" maffiát most kell sarokba szorítani, mert fogy a munkaerő minden területen.
Eladott Ország
@Shikari: Nyugodj meg kitermeli magát a tömeg. Fogy az időtök. Az, hogy eddig mindent megúsztatok, távolról sem jelenti, hogy ez örökre így is marad. És többnyire úgy szokott lenni biliborításkor, hogy olyasmik is a felszínre kerülnek, amire az ember nem is számít. Bizony.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/10805583_10152887656022048_7548251176012676936_n.jpg?oh=9a285263d66f5d62d7f01f2b0ab4868a&oe=5A74845D
Clavigo
...és a többi NAAaaagy szakszervezet erre mit lép ? Gondolom,,a kedves tagság elégedett,,,,a nagyon kedves szakszi-vezérek meg majd egyeztetnek a qrmánnyal,,oszt jó napot.
kokopelli
@Eladott Ország: Kérdés az egymillió $-s válszért!
A volt komcsi-ifjúság,a Bokorszájú Kövér,az O-lábú Csutignóm és állandó jellegű
tettestársai ,megünneplik ma a nagy Októberi Forradalom 100-ik évfordulóját?
Csak úgy kérdezem,mert fel kell hívnom a Georg Sorost, az UNO-t és Brüsszelt
a hírrel! ;--))...na meg a Putyint a rubelekért!...
kokopelli
@Shikari: (12:24)
...meg vagy te ész nélkül is,narancsbőrben...! ;--)))))
karma1
@Clavigo: Hat aki ujra meg tudja valasztani a Gaskot, az tenyleg mindennel elegedett lehet, nem gondolod? Kb. 1 hete valasztottak ujra... Itt is volt hir belole...
Eladott Ország
@karma1: www.youtube.com/watch?v=QzZg3ckJCBA
Hihetetlen, hogy ezt Gaskó parazitát nem lehet levakarni a húsosfazékról. Ennek a szélhámosnak mindent lehet?
Pálinkás Pál
@Shikari: Csauseszku is ebben a hitben volt...emlékszel még hogy végezte???
nevemnick
Aki abban reménykedik, hogy ez a társaság marad, az nagyon téved. Mindenki tisztában van vele (még a narancsos savazók is) hogy ennek a kormánynak mennie kell. Ami eddig volt pl. az ellenzékiek, bizonytalanok részéről - tüntetések, munkabeszüntetések - nem ezt mutatják, de egy újabb választási machináció, (ami 100%-ig biztos) ki fogja verni az amúgy is 50%-ra csökkent olvadó biztosítékot.
Pálinkás Pál
@Shikari: Ebbe a hitbe ringatta magát a román diktátor,meg a hívei,aztán ismered a történetet...meg aztán semmi nem tart örökké!!!
nevemnick
@Shikari: ebből látszik, hogy jól követed a parlamentben ülő ókommonisták példáját (múltat végleg eltöröljük?) és csak a mának élsz. Az elmúlt lassan nyolc év alatt volt egypár megmozdulás, amikor a narancsos kormány intézkedései ellen mentek utcára a zemberek. Csak a beszari banda, amikor érezte, hogy nem kellene tovább feszíteni a húrt, gyorsan visszalépett, és jól jött a migráns, majd később a soros és egyéb ellenségkép. Vagy talán azt gondolod, hogy a szerinted csak a ,,szoci libsi" banda volt az utcán? Na, ebben nagyon tévedsz. Voltunk ott páran akik nem közéjük tartozunk, csak mi nem követtük a narancsos, parlamentet körbetáborozók és körbehugyozók - sz@rók példáját.
Ezért nem emlékszel rá...
Clavigo
@Shikari: Öreg,,,mi a faszt erőlködsz itt,,,,,mint disznó a jégen ?? Miért nem Orbán háza előtt csorgatod a nyálad,,reggeltől -estig ?? Ki a fasz kíváncsi a hülyeségeidre ?
karma1
@nevemnick: @Clavigo: Amikor a migransaradat elkezdett dramaian csokkenni, es mar a rezsicsokire se figyeltek oda az emberek, akkor jott elo a Sorossal...
Nem tudom, mit kezdene orban, ha Soros Gyorgy a 87 eves kora miatt elhunyna hirtelen.
Akkor kit dobna be "uatalatos kepnek"?
Nincs mar annyi patron a tarsolyaban, mint amennyit szeretne elhitetni az ellenzekkel...
Egy kiuresedett, hisztizo kis kocsog... A tavaly oktober 2.-i szavazas utan egy parlamentbe latogato altalanos iskolai felsos tagozat lathatta, hogy rohan ki a terembol a WC-re, es hogy ott hogy orjong orban...
Allitom, hogy hitlernek nem voltak olyan szelsoseges kitoresei, mint ennek a szerencsetlen elmebetegnek...
nevemnick
@Shikari: nyugi, voltak azért egy kicsivel többen is az utcán. Hajlandó a kormánypárti társaság elfeledkezni egy-két tüntetésről a közel nyolc év alatt. Álmodozni pedig általában ti szoktatok. Az élet már bebizonyította a közmondást: ,,három a magyar igazság, egy a ráadás". Nos, a szocik is négyszer voltak hatalmon a demokráciában, meg is buktak, a fidesz most tölti le a negyediket, tehát most ő lesz a s o r o s.

Ja, és ez nem álom, ez lesz a valóság.

:D
nevemnick
@nevemnick: bocs, a sietésben kissé elgépeltem ,,...a fidesz most töltené le a negyediket,
de hát most mégsem ő lesz a s o r o s."
Yoda69
Sztrajk? Itt?
Majd orban betol egy rezsicsokkentest, azt mindenki boldogan hazamegy.
Oszt jonapot.
karma1
@Yoda69: Vagy egy Bozsi utalvanyt, es mindenki a mennyekben jar...
papa.49
A csutigeci hátradől, és kér még egy pálinkát a vejkótól ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.