Továbbra is mágnesként vonzza a menekülteket Németország, az idei első fél évben több menedékjogi kérelmet bíráltak el, mint az Európai Unió (EU) összes többi tagországában együttvéve – írta a kedden a Die Welt című német lap az Európai Bizottság statisztikai szolgálata, az Eurostat adataira hivatkozva.

Több menedékjogi kérelmet bírálnak el Németországban, mint a többi EU-tagállamban együttvéve

A kimutatás alapján a január-júniusi időszakban Németországban 357 625 menedékjogi kérelmet bíráltak el, az EU többi 27 tagországában pedig 199 405-öt.

A Die Welt Németország marad Európa menedék-mágnese című összeállítása szerint szintén jellemző adat, hogy a Németországba újonnan érkező menedékkérők száma meghaladja az Földközi-tengeren keresztül az EU területére érkezők számát. Az idén októberig 156 ezer menedékkérő érkezését regisztrálták a német hatóságok, míg a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint ugyanebben az időszakban 153 ezren értek partot a Földközi-tenger EU-s partvidékén.

Az eltérésnek az az oka, hogy sokan illegálisan, de továbbra is akadálytalanul továbbutaznak abba a tagállamba, ahol menedékjogi kérelmet kívánnak benyújtani, és ez a tagállam rendszerint Németország – írta a Die Welt, kiemelve, hogy a menedékkérők a menekültügyi szigorítások ellenére változatlanul számíthatnak arra, hogy ha sikerül eljutniuk Németországba, akkor ott is maradhatnak.

Ezt jelzi, hogy 2016 elejétől 2017 szeptemberéig a német hatóságok elutasítottak 550 413 menedékjogi kérelmet, de csupán 122 103 ember távozott az országból önként vagy kitoloncolás révén.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

libellle
@durbincs: ??? Ezenkivül agyamputált.!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Jozefina: " 550 413 menedékjogi kérelmet, de csupán 122 103 ember távozott az országból önként vagy kitoloncolás révén."
és szerinted ez eredmény??? Hogy 10 nemkívánatos hordalékból csak kettőt tudnak kipaterolni??Németországnak vége...
libellle
@Eriksson: " Légyszi fogalmazd át a mondandód, mert így nem tudom értelmezni".Absolut nem is érdekel, hogy te ertesz engem vagy nem. C` est la vie.
szep napot
Hosszú út után nagy nehezen megérkezett Mohamed migráns, az állomás mellett guggolt, és szotyit köpködött a csorba fogai között a járdára. Ekkor hirtelen megjelent egy angyal.

– A szocialista-liberális angyal vagyok és azért jöttem, hogyteljesítsem három kívánságodat.

Mohamed alig tudott szóhoz jutni a meglepetéstől, de kipróbálta, hogy igaz-e, amit hallott.

– Nézd, milyen rossz fogaim vannak. Szeretném, ha meglenne azösszes, és hibátlanul.

Még be sem tudta fejezni a mondanivalóját, azonnal érvénybe lépett a menekülteket védő és megsegítő törvény, ami kimondja az ingyenes szociális ellátást, és Mohamednek máris gyönyörű hófehér fogsora lett, ami úgy csillogott, akár egy hollywoodi filmsztáré. ErreMohamed azt mondja:

– Vágyakozom a négy feleségem és a 15 gyermekem után, valamint a szüleim és testvéreim után is, valamint a feleségeim szülei éstestvérei után is ... Szeretném, ha mind együtt laknánk egy szép nagy luxus villában és legyen rengeteg pénzünk.Még el sem mondta Mohamed és máris egy gyönyörű villában találtamagát. Körülötte az összes rokonai mind boldogan és gazdagon. Azasztalon egy kivonatot talált, amely a bevándorlók családjainakegyesítési jogairól szólt, valamint a segélyezésekről, és tele voltbanki csekkekkel és a pénzhez való jutás magyarázataival, valamint a külföldiek segélyezési javainak megszerzési menetével. A ház teljesen be volt bútorozva és teljesen fel volt szerelve elektromos gépekkel, ami megfelelt annak a törvénynek, amely előírja az idegen bevándorlók háztartási segélyezéseit. Mohamed annyira boldog volt, hogy nem is tudta, mit is kérjen harmadiknak a tündértől. Végül megszólalt:

– Szeretnék én is egy igazi német lenni és nem kizárólag csakállampolgárként. Szeretnék én is szőke, kék szemű lenni, mint az igazi németek, és a nevem ne Mohamed legyen, hanem Fritz Schultz.Még be sem fejezte a mondatot, máris ott találta magát az állomáson, guggolva és a szotyolát köpködve a foghíjas szájával. Elképedve kérdezte meg a tündért:

– Mi...
libellle
@kokopelli: Köszönöm kedvesseged. Ellenben nekem nincs ténylegesen sürün szüksegem a magyarra.
szep napot
@szep napot: – Mi történt?!

A tündér ezt válaszolta:

– Nem szégyelli magát, Schultz úr?! Itt guggol és az államtól várjaa segítséget?! Nem kaphat segélyt, egyedül kell megoldania a jövőjére nézve minden anyagi gondját! Szedje össze magát és menjen el dolgozni minél hamarabb! Ha nem ezt teszi maga és a többi német, mit képzel, hogyan tudjuk segíteni a szerencsétlen migránsokat?
libellle
@szep napot: Neked is egészséges szép életet. Föleg egészséget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.