Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormányt, hogy azonnal tegyék rendbe a sürgősségi betegellátást.

Karácsony Gergely hétfőn a fővárosi Honvédkórház előtt tartott sajtótájékoztatóján azt kérte, hogy az egészségügynek biztosítsanak elegendő szakembert, forrást és megfelelő informatikai hátteret.

Az intézmény sürgősségi osztályán októberben elhunyt egy daganatos férfi, aki a sajtóbeszámolók szerint órákig nem kapott ellátást. A Párbeszéd társelnöke leszögezte, nem a konkrét ügy és a konkrét esemény miatt emelték fel a szavukat, hanem arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a kormány nem tette meg azokat a lépéseket a sürgősségi ellátás javításáért, amelyeket a szakmai szervezetek kértek.

A kabinetnek a "luxusberuházások és a saját hobbijai helyett" az egészségügy rendbetétele lenne az első dolga – jelentette ki.

Karácsony Gergely: a kormány tegye rendbe a sürgősségi betegellátást!

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az Országos Nyugdíjas Parlament második ülésén az Országház Felsőházi termében 2018. január 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Komáromi Zoltán, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti tanácsadói testületének tagja azt mondta, hogy ha a sürgősségi osztályokon időben képesek felmérni a beteg állapotát és elegendő szakember áll rendelkezésre, akkor nem történhet meg, hogy valaki hat-nyolc órát fekszik, anélkül, hogy ellátást kapna.

Más témára áttérve Karácsony Gergelyt megkérdezték az úgynevezett "kamupártokról" is, amelyek csak a támogatások megszerzése miatt indulnak a választáson. A politikus azt mondta, a Fidesz bármivel próbálkozik, a kormányváltást nem lehet megállítani. A "kamupártoknak" pedig vissza kell fizetniük a támogatást, ha nem kapnak egy százalékot – tette hozzá.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ugyan a gonosz vizitdíjat sikerült leszavazni, ellenben vannak nekünk működésképtelen kórházaink, ahová szerencsétlenebb esetben meghalni járunk. Hogy ezzel szemben vannak milliárdokból épült stadionjaink és legalább 2 kilátónk minden faluban? Prioritások, kedves barátaim, prioritások. Halott ember ugyanis már nem kér enni, nem kell gyógyszerekkel tömni, sőt, még Erzsébet-utalvány sem szükséges. Tiszta haszon az állam számára. Tudjuk, ez is a libsi lakájmédia hazug, a csodálatos kormányt lejáratni próbáló gyermeteg trükkje. Higgyük csak ezt, addig sem kell szembenézni a valósággal. Addig sem kell elfogadni azt, hogy az egészségügy képtelen ellátni feladatait. Higgyük csak azt, hogy minden rendben van, mert Orbán Viktor is milyen gyorsan felgyógyult a sportkórházas kitérőjét követően. Vagy hogy Hende Csaba balesetét követően hipp-hopp, ott volt a mentőhelikopter. Az nem számít, hogy csak a válla ficamodott ki, vagy a csuklója sérült meg, az a fontos, hogy milyen nagyszerű ellátást kapott. Nekik ez jár, hisz ők értünk tesznek. Azért, hogy mi egy jobb országban élhessünk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@amaramaistanna: A parlamentben mind egytől egyig megélhetési poltikus,mi tartjuk el őket,és baromi sokba kerülnek.Leginkább a főnökük hobbija került sokba.Milliárdokba...Ugyanakkor pont lesz@rják,hogy mi van az egészségügyben,hiszen ők megtudják fizetni a magánklinikát,a mi adóforintjainkból.
vladimir putin
Hát, ha éppen a sürgősségi betegellátást kell rendbetenni, hogy tovább lehessen lopni,
akkor bízhatunk a Fideszben.
quadrocopter
Hogyne, hogy ne lehessen stadionokat építeni, Analfa Béla ciháját kitömni, a kesegyereknek kastélyokat vásárolgatni, az Eltolcsy féle "alapítványok" fedőnevű pénzmosodákba nyomni a lét? Magyar vagy te Karácsony Gergő?
amaramaistanna
@csipetke: Kicsit árnyaltabban, de egyetértek. Nem minden ellenzéki politikus ludas a dologban, szerintem csak azok, akik populistán reagálnak és hülyének néznek minket.
csipetke
@amaramaistanna: Hát igen,ennek kéne véget vetni,hogy ne nézhessenek bennünket hülyének.
Én hosszú időt éltem az átkosban is,(én még láttam,mikor a Holt-tenger csak beteg volt),végignéztem több kormány ügyködését,de egyik sem volt ennyire korrupt,a vagyonbevallásuk komédiába illő,aztán a felesleges stadionok,a kisvasút,és amivel egyáltalán nem törődtek,az az oktatás,az egészségügyet teljesen hazavágták.A holdudvar mértéktelen gazdagodása közpénzekből,az elképesztő hazugságáradat pl Soros-ügyben,lehetne sorolni estig a kártékony ügyködésüket..
gulyasgyula
Majd Karácsony rendbe teszi mint a kerületet ahol polgármester ...LASSAN CSŐDBE MEGY A KERÜLET ..A kerületet nem tudja írányitani majd az országot fogja tudni ..LESSZ ITT MÉG IMF HITEL meg nyomor bőven ..Hozzá a lakosság sírása jön -...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.