Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tavalyi negyedik negyedévben 6408 lakás készült el, 35,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál és több, mint kétszerese a harmadik negyedévi 2977-nek. A tavaly átadott összes lakás 44,5 százaléka a negyedik negyedévre lett kész.

Budapesten 2761 lakást vettek használatba, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban, de az építési engedélyek (és egyszerű bejelentések) száma 56,3 százalékkal emelkedett.

44 százalékkal több lakás épült 2017-ben

Fotó: Pixabay

A használatba vett lakások száma 50,7 százalékkal nőtt a megyei jogú városokban, 69,2 százalékkal a többi városban és 64,8 százalékkal a községekben. Az engedélyezett és bejelentett lakásépítések száma a megyei jogú városokban 9,0 százalékkal csökkent, a többi városban 9,2 százalékkal, a községekben 26,6 százalékkal nőtt.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 6 négyzetméterrel 100 négyzetméterre nőtt.

A lakásépítés változatlanul közel fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között. A budapesti növekedés megtorpanását az értékesítésre és bérbeadásra épített lakások számának 8,6 százalékos csökkenése okozta.

Az építtetők az esetek 36 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 10 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb. A községekben az esetek háromnegyedében egyszerű bejelentéssel kezdeményezték az új lakások építését.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@Shikari: Biztosan. De az ország többsége belerokkan.
Egyébként nem irigyellek, sőt sajnállak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Eladott Ország: (14:38) "...egyre inkább céltáblává válnak a tervezők" - pontosan így van!

Az elmúlt 2-3 évben megjelent és folyamatosan zúdított építési jogszabályok között egyre nehezebb tájékozódni. Szándékos, ez a jogi összekavarás, hogy mindenkit meg lehessen büntetni valamiért! Tervezőt, építtetőt, kivitelezőt!
A tervezők bújják az internetet mégis bizonytalanok abban, hogy a talált információt:
• hogyan kell értelmezni (az egymásra hivatkozó szabályok dzsungelében),
• és hogy a szabályok hatályosak-e még egyáltalán.
Nyomulnak a jogászok, az ÉpítésiJog segédletekkel, "Önnek – építésügyi, építőipari szakemberként – nem kell úgy értenie az építési joghoz, mint egy szakjogásznak."

Nyomulnak a Biztosítók, az Iparkamara, a tervezői szoftverek árusítói, mindenki le akarja húzni a sápot.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az az építész, aki pl. 2-3 családi házat tervezett meg becsülettel eddig évente, már beadta a jogosultságát, vagy szünetelteti, nem fog egy siserehadat eltartani. Sem megbüntettetni magát bármilyen okkal az építésügyi ellenőröknek, akik naprakész Google térképpel vadásznak a szabálytalan, vagy be nem jelentett, esetleg csak rosszul dokumentált építkezésekre. (Egy hiányosan vezetett építési napló büntetési tétele akár 1,5 millió Ft!)
Ebből a "vadászatból" már sokan nem kérnek.

Nem is mennek, csak az építési engedélyhez kötött telepszerű, vagy vagy tömbösített lakásépítések, amelyeket építési szakjogászokkal, költségvetéskészítőkkel, építési anyagismerettel (CPR) rendelkező tervezői team-ek koordinálnak. A számítógépes rajzkészítésről már nem is beszélek, mert ez az alap.

Összegezve, ez a "csak be kell jelenteni" dolog nem igazán működik, csak lózung.
Eladott Ország
@verőce21: Én már mint nyugdíjas beleverem a f*szomat az egészbe. Szüneteltetem a kamarai tagságomat, 40 év után.https://a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2F...
verőce21
@Eladott Ország: (08:14) Kár pedig, hogy abbahagytad, ha csak átmenetileg is, a tevékenységedet. Most születnek újra az új Ybl Miklósok! - tette hozzá a Kamara.

És időt, pénzt, fáradságot nem kímélve, nem spórolva, eljárhatnál mérnöktovábbképzésekre! Ahol megtudhatnád, hogyan kell, még több hőszigetelőanyagot eladni a parasztoknak. :)
verőce21
@Eladott Ország: Erről írtam. Ma, ilyen építési jogszabályok mellett, nem éri meg egy tervezőnek a munka, hogy másnak lakása/háza legyen!
Eladott Ország
@verőce21: Elsősorban a legnagyobb gond, hogy nincs fizetőképes kereslet, kevés a magánerős építkezés ,másik, hogy kevés a fóka és sok az eszkimó. A jogszabályok Lázár féle lázálma a kisebbik gond.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél