A Magyar Nemzet azt állítja, olyan bizonyítékaik vannak, amelyek igazolják, hogy Kaposvár kormánypárti polgármestere, Szita Károly aktívan szolgálta a Kádár-rendszert.

A lap megszerezte a Szita Károly állambiztonsági nyilvántartó kartonját, birtokukban van továbbá a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több szigorúan titkos minősítésű aktája és Szita kézzel írt jelentése a nyolcvanas évekből.

A polgármester Krakus Péter volt a lap birtokában levő dokumentumok tanúsága szerint. Az első papír 1980. július 2-i datálású, Szitát előző nap szervezhették be, a dokumentumok pedig azt mutatják, Szita egészen 1989 májusig állományban volt.

A papírokról a titkos minősítést, írja a Magyar Nemzet, 2008-ban törölték.

Krakust, vagyis Szita Károlyt az első rendőrségi anyagban titkos megbízottként emlegetik, ami az „egyszerű” ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státust jelentett a rendszeren belül – írja a Magyar Nemzet. Szita Károly a leírtak szerint egyebek között azt mondta kapcsolattartójának, hogy

„bár keveset ismer mindabból, amiket végeznie kell, érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani. Kijelentette, hogy örül annak, hogy segíteni tudja munkánkat”.

Több jelentés is szól arról, kiket kellett szemmel tartania Szitának, kikről jelentett.

Például laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységét kellett figyelnie, illetve nyugati állampolgárokat fogadó magyar állampolgárokat és kapcsolataikat is fel kellett derítenie.

A Szitát beszervezető főhadnagy egyik jelentésben le is írja, hogy

Krakus a „feladatát kedvvel, tőle telhető legjobb akaratával végezte”.

Szita 1983-ban saját rokonságáról is jelentett a Magyar Nemzet szerint. Húga esküvőjére érkeztek rokonok az NSZK-ból, róluk. Még több dokumentumot is ismertet a lap.

Szita egy évvel az után, hogy leszerelt, 1990-től már Kaposvár alpolgármestereként dolgozott, 1994-től polgármester, és 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke.

A lap azt írja, hogy beszervezőjét, Fenesi Lajos nyugalmazott alezredest 2004 augusztusában Lamperth Mónika akkori belügyminiszter a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki.

2005-ben már előjött némi információ Szita ügynökmúltjáról. Akkor a fideszes politikus azt mondta, bírósági úton tisztázza magát. Ez azóta sem történt meg, emlékeztet a Magyar Nemzet.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Szita Károly

(MNO)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Simicska lassan, komótosan de szivárogtat...)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Szita tisztességesnek mondja magát. Ebből még a végén az jön ki, hogy a besúgottak a jellemtelenek. Hiába na, a fontos ember szilárd elvekkel, és szilárd jellemmel bír, és természetesen nem lóg ki ma sem a tornasorból.
babp1982
Nem csak szinte elvtárs volt besúgó a fideSSben vannak ott még egy páran. A birka menet első sorát tessék csak nézni mecsoda III/III-ás bagázs vonult ott-:)))
quadrocopter
Toljad Lajos, jöhet sokkal keményebb is!
bakegya
@babp1982: jól bírják, a vén kecskék!@babp1982: TISZTESSÉEL BÉKEMENEK ,TÖBB LÁBON -meg meg állnak ugyan...aztán TOVÁBB TAPOSNAK A MAGYAR NEMZET LEGNAGYOBB ÜNNEPÉN OKNYOMOZNI BÁTOR ÚJSÁGÍRÓT MÉG TÁN A DUNÁBA IS DOBTAK VOLNA--a hívek imádkoznak értük,menekítik a vagyonkát is amit összeloptak IDŐ KLRDÉSE ÉS MÉG ÉS TÁN MÉG LÖVETNI IS FOGNAK!???
evacica
@Yoda69: Az Orbán papa is PB titkár volt, Kövér család ma is baloldali elkötelezett. Bár Kövér annak az "átkosnak" minden előnyét élvezte, így nagyon hamis és hiteltelen a szájából a komcsizás is!
terlasz
Orbánnak ilyen köpönyegforgató mocskok kellenek, mert könnyű őket pórázon tartani és minden aljasságra rávehetők. Nem véletlen, hogy a volt komcsik salakja mind a fidesz környékén sertepertél.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél