Nem nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Jelen Tamás Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölttel szemben.

A NAV nem nyomoz a csalással vádolt fideszes képviselőjelölttel szemben
Fotó: Youtube

A NAV hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Jelen Tamás ellen üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetetett költségvetési csalás vagy más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága nem folytat büntetőeljárást. Erről az adóhivatal tájékoztatta a Nemzeti Választási Bizottságot is.

Jelen Tamás "állítólagos kihallgatásról szóló idézése, hamisítvány"

- hangsúlyozta a NAV, hozzátéve: emiatt közokirat-hamisítás elkövetésének gyanújával a NAV ismeretlen elkövetővel szemben még március 2-án büntetőfeljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Hétfőn több sajtóorgánum azt írta, a NAV két hete hallgat arról, gyanúsítja-e költségvetési csalással Jelen Tamás zuglói jelöltet.

Több helyen azt írták:

"az egyelőre tisztázatlan történet azzal kezdődött, hogy a 24.hu birtokába került egy dokumentum, a rajta szereplő információk alapján egy gyanúsítotti kihallgatásra szóló idézés másolata, amelyet – ha a papír hiteles – a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya küldött Jelen Tamásnak".

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Miért is kellene nyomozni kérem. Fideszes. Vagyis, " Igaza van" Polt Peti is meg mongyahakell ... Húzzák egymást a faszukra.
Hogy lehet ennyi esze ezeknek. Mert ha bukik, akkor az egész törvény igazság, ögyészség megy a levesbe. Nincs egyiknek annyi esze hogy mi lesz ha???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vladimir putin
f@szt érdekel, úgyis ártatlan, ha egyszer fideszes.
Mert ezek mind ilyen erkölcsi mintapéldányok.
quadrocopter
Na, emberek, az ilyen húzásokhoz kérnek még 4 évet ezek a szutykok!
Nehogymá'...
namihami
Nemhogy bűnös, de már beadták (mind az egy induló) a pályázatot, hogy róla mintázhassa(ák) az Ártatlanság szobrát. És véletlenül a legjobb ajánlatot a Mészáros&Mészáros adta be. Igaz, már két hónappal a kiírás előtt, de valahogy ráérzett erre is.
iluminati
Igen akinek 161 FT tartozása van az már adó csaló és végrehajtással fenyegetik és büntetó kamatot rónak ki...Mert nem kedvenc szine a narancssárga???
cikicakk55
2010_óta nincs a Fideszben bűnöző. Mind talpig becsületes,rendesen adózó,átlátható pénzügyi elszámolással rendelkező makulált múltú ember. Amennyiben csak is rágalomból,bosszúból még is feljelentés érkezik valamelyik Isten félő Fidesze ember ellen,akkor Polt Péter megállapítja,hogy alávalo hazugság minden amit a feljelentő kitalált. Talán április 8 után,ha a zseni Főügyészt eltávolítják Justítia palotájából más is kiderülhet.
kisrigó
Miért nem nyomoznak? Csak!! Bővebben: csak, csak, csak!! Mert tudják, hogy úgyis: blöff, blöff! Egyébként is más dolguk van, sok a sikálni való újabban!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél