A Magyar Liberális Párt elnökhelyettese arra kérte a kormányváltásra vágyó szavazókat, hogy ne voksoljanak a Jobbik országos listájára.

Sermer Ádám keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ellenzéki szavazók megértették, hogy az egyéni körzetekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell voksolni. Az országos lista viszont legalább annyira fontos eleme lesz a választás végkimenetelének – tette hozzá.

Ezek közül jelenleg az MSZP-Párbeszédé az egyetlen, amelyikre egy demokratikus együttműködés épülhet

- jelentette ki.

A Jobbik ellen érvelve azt mondta, hogy azt a listát az a Vona Gábor vezeti, aki soha nem tartotta szélsőségesnek a saját pártját és arra panaszkodik, hogy a Fidesz-kormány megvalósítja az elképzeléseiket. A Jobbik nem lehet alternatíva a kormányváltók számára

- emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy a Jobbik listáján szerepel Gyöngyösi Márton is, aki megfigyelőként "lényegében legitimálta" a Krím-félsziget elcsatolásáról szóló népszavazást. A szintén a listán szereplő Hegedűs Lorántnét bírálva azt mondta, a képviselő korábban személyesen javasolta azokat a Soros Györggyel és a civil szervezetekkel szembeni intézkedéseket, amelyeket a kormány azóta megvalósított.

A Jobbik listájának 64. helyén álló Toroczkai László ásotthalmi polgármester pedig alapjogokat sértő rendeletekkel irányítja a Csongrád megyei települést

- szögezte le Sermer Ádám.

Az elnökhelyettes szavai szerint a néppártosodást "hazudó" Jobbik összekacsint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, amikor országos listáján éppen a 64. helyre teszi a szervezet alapítóját.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
A tökéletes kampány: ezt ne csináld, azt csináld és a haza fényre derül!
Macskaszem
Nagyon gáz vagy nyakigláb, nyíltan a fidesz mellett kampányolsz gyökér.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.