A HírTv visszafideszesítésének egyértelmű jele, hogy tegnap este Schmidt Mária vendégeskedett a csatorna Magyarország élőben című műsorában. Orbán Viktor támogatója odáig is eljutott a beszélgetésben, hogy szerinte a legfőbb ideje volt, hogy Orbán Viktor meghirdesse a harcot a ’68-as generációval szemben. „Amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy most jönni fog a kilencvenes évek generációja, az a generáció, amelyik megdöntötte a kommunizmust” – mondta Schmidt, aki szerint itt az ideje, hogy Európában szakítsunk a kommunizmussal. Hogy ezzel mire utalt a Terror Háza igazgatója, az nem teljesen egyértelmű, mindenesetre azt hozta fel példának, hogy az „Európai Uniónak most egy olyan külügyi biztosa van, egy olasz hölgy, ez a Mogherini, aki csont kommunista”. Ez ebben a formában természetesen nem igaz: bár Federica Mogherini valóban az olasz ifjúkommunista szövetségben kezdte a karrierjét, ma a Demokrata Párt tagja, Matteo Renzi balközép kormányában volt rövid ideig külügyminiszter.
Schmidt Mária ismét nagyot ment: A Nyugat gyarmatosítani akar minket, az EU mindent elvett tőlünk
Forrás:
magyarnarancs.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Életet menthet: ezt kell tenned szívinfarktus esetén
- Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
- Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók rólad nyárra: egy deka súlyf...
Itthon
- 2024. May 6., 17:57
Szerdától óriási változás az üzemanyagárakban
Itthon
- 2024. May 6., 16:51
Sokak nyugdíja bánhatja, ha erről elfeledkeznek!
Itthon
- 2024. May 6., 16:46
Szijjártó Péter szövegírói stábja elengedte a fantáziáját, ezt írták a magyar gazdaságról
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
tanszékein! A csaj úgy forog mint egy "propeller"! (véletlen összehasonlítás)! Hány színű schegget nyalt már ez a nőimitátor?? Már a szeme sem áll jól! ;-)
-éra! Mint a Balog pásztorelvtárs! Véletlen? :-((
Új hozzászólás