„A társadalmi nemek tanulmánya mesterszak képzést az ELTE 2017-ben, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság eljárását követően, a fenntartó minisztérium által engedélyezett szakként indította el – áll az aláírás nélküli közleményben. – A képzés megszüntetését az ELTE nem tervezte, az esetleges további szakmai egyeztetésekre Egyetemünk nyitott, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a fenntartó minisztérium jogosult a képzési portfólió felülvizsgálatára, ezen belül egyes képzések megszüntetésére is. Ezzel összhangban a fenntartó döntését Egyetemünk tudomásul veszi és tiszteletben tartja, egyúttal fontosnak tartjuk, hogy a témakörben lehetőség szerint érdemi szakmai vita folyhasson le. A végleges szabályozás megjelenéséig, illetve a rendelet indokolásának megismeréséig az ELTE nem kíván a fentieken túl a témában állást foglalni. "
Az ELTE tudomásul veszi és tiszteletben tartja a kormány döntését, hogy bezárja az egyetemen a genderszakot - Qubit
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
g7.24.hu/allam/20180605/harom-ev-alatt-harommilliard-forintot-vett-ki-cegeibol-az-orban-csalad/
.
Pedig ha MEGEMBERELI magát, ellent tud állni a KÍSÉRTÉSNEK akár közszeretetnek, és nem közutálatnak örvendezhetne GOLYÓÁLLÓ JÁRGÁNYBAN, MELLÉNYBEN!!!
.
.
Jav-
.
.(...)... TÉNYÉSZ BIKÁNAK nézi a férfiakat, ... (...)
.
Új hozzászólás