Míg az utóbbi években jelentősen nőttek a nettó bérek Magyarországon, ettől a nyugdíjak emelkedése messze elmaradt. Az időseknek idén is beígért 12 ezer forintos év végi nyugdíjprémium pedig csupán szépségtapasz – számolta ki a Zoom.hu.

(Forrás: napi.hu, RonaGyuri által)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@Gauntlet: mert hülyék, sőt:

No és az igazi cseléd-tempó?

Egy felettébb jogos felvetés a vagabund.blog-on

A „Ki a hunyó: Orbán vagy Magyarország?
” című post a jelentés és fogadtatása körül vizslat néhány dolgot. A vége-felé kijelenti, hogy: „a Sargentini jelentés által felsorolt 12 terület közül pontosan melyik az, amelynél a kormány az EU alapértékek megsértése nélkül nem tudja a magyar népet megfelelően szolgálni? Konkrétan melyik nemzeti cél elérését akadályozza meg a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, vagy éppen a közpénzekből való lopás tilalma?”.
Ami lássuk be egy igencsak jó kérdés. Még akkor is, ha a megértéséhez szükség van némi értelemre, vagy legalább függetlenségre. S itt a legfontosabb dolog; ártunk és qurmányunk számíthat a szolgalelkűség sajnos ránk igencsak jellemző tényére. Ahogy egy 30-as évekbeli novella beszámol róla, két rongyos urasági cseléd véres verekedésbe bonyolódott, hogy melyik ük ura az előkelőbb! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Gauntlet: Ezt fel nem tudom fogni...Évről évre "megszivatják " őket,,és mégis...
RonaGyuri
@Gauntlet: mert hülyék, sőt:

No és az igazi cseléd-tempó?

Egy felettébb jogos felvetés a vagabund.blog-on

A „Ki a hunyó: Orbán vagy Magyarország?
” című post a jelentés és fogadtatása körül vizslat néhány dolgot. A vége-felé kijelenti, hogy: „a Sargentini jelentés által felsorolt 12 terület közül pontosan melyik az, amelynél a kormány az EU alapértékek megsértése nélkül nem tudja a magyar népet megfelelően szolgálni? Konkrétan melyik nemzeti cél elérését akadályozza meg a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, vagy éppen a közpénzekből való lopás tilalma?”.
Ami lássuk be egy igencsak jó kérdés. Még akkor is, ha a megértéséhez szükség van némi értelemre, vagy legalább függetlenségre. S itt a legfontosabb dolog; ártunk és qurmányunk számíthat a szolgalelkűség sajnos ránk igencsak jellemző tényére. Ahogy egy 30-as évekbeli novella beszámol róla, két rongyos urasági cseléd véres verekedésbe bonyolódott, hogy melyik ük ura az előkelőbb! =))
tudode
Na nem oda BUDA!
.
Attól nem NŐ a nagysága, TISZTESSÉGE ennek a POLITIKAI SZÉLHÁMOSNAK, hogy a vályog kulipintyója után madárléptekkel FELKÖLTÖZÖTT Svábhegy után a várba!
.
Ami a NYUGDÍJEMELÉST illeti, azzal hogy ŐFENESÉGE meghekkelte a korábbi SVÁJCI INDEXÁLÁST, na nem KONZULTÁCIÓVAL, külföldről üzente a TISZTESSÉGBEN MEGŐSZÜLTEKNEK, hogy
.
-- egy havi nyugdíj, és bér SIC, SIC, a minibálbér, és az infláció szorzata helyett "csak" a VALÓSÁGOT nem tükröző INFLÁCIÓ KÖVETŐ nyugdíjemeléssel
.
https://www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU...
.
Aztán hogy is alakult az EGY HAVI NYUGDÍJ, és BÉR SIC-je.
.
-- na nem PÁRTUNK, és KORMÁNYUNK jóvoltából, a VÁLLALKOZÓKAT sújtva a MINIMÁLBÉRT emelni kényszerűltek/nek a közel 700-800 ezer EMIGRÁLÓ, DISSZIDENS v mi miatt, mivel MA MÁR lepkehálóval fogják a vállalkozók a MUNKAERŐT, ezzel szemben
.
-- a CSUTI állama NEM EMELTE a minimál nyugdíjat, amely 22.800 Ft, és
.
-- a 2008 óta a KÖZSZOLGÁK bértábláját sem.
.
Mi ebből a tanulság? Ma már semmi! Ma már Bajnai Gordon, a válságkezelő miniszterelnök sem lenne képes KIHÚZNI ebből a kátyuból kihúzni az országot!
.
Ha eddig az ország NEM VONTA MEG A BIZALMAT ettől a HOGY IS NEVEZZEMTŐL, be kell fejeznie ezt a KATVASZT, amelyet a MEGTÉVESZTETTEK akartával
.
. --- Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország
https://444.hu/2018/08/29/csak-eljatsszuk-hog...
.
---- Ebből tényleg rendszerváltás lett
https://tldr.444.hu/2018/07/27/ebbol-tenyleg-...
.
Tehát fújhatunk HAT PÁR TOLLAT a sarjadzó DEMOKRÁCIÁNAK ezzel a kialakult RÉMTÖRTÉNETTEL!
advocat
12 ezer forint? Egy nyugdíjasnak - akinek van néhány unokája is - még a karácsonyi ebédre sem elég! Persze köménymagos leves és krumplipaprikásból talán. Azért ha a minimálbér emelkedik (persze azt a munkáltató fizeti), az ebből eredő adóbevételekből a nyugdíj is emelhető lenne.
Ebbe nyilatkozzanak művelt köz- és egyéb gazdászaink. De megy a pénz a stadionokra. Is. Meg Vőnek, meg Lőrnek, stb.
csipetke
A szomorú,hogy negyvenegynéhány évet ledolgoztunk,tulajdonképp "szaré.húgyé",a nyugdíjak is így vannak kiszámolva.A nyuggerek nagyrésze 70 ezer körüli összegből él.
csipetke
@Gauntlet: tegnap 7:37 Mert orbán mlliárdokba kerülő plakátjai,a médiákban tolt migráncsozás-Sorosozás hatott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél