Örök sláger a nyugdíjkérdés. Most éppen a nyugdíjba vonulás időpontjáról folyik a vita. Amiben (álláspontom szerint) nem a jelenleg hatályos törvény a mérvadó: hanem mindenkinél az a jogszabály, amelyik az első munkába állásának napján volt aktuális. Még akkor is, ha azóta már régen hatályát vesztette. Ezen a napon mindenkinek tudni kellene kiszámolni, hogy mikor mehet nyugdíjba. Ez egy szerzett jog, amelyet tőle nem lehet elvenni, elvonni. Ha a törvényalkotó újraszabályozza ezt a jogterületet, akkor az (alkotmányos keretek között) kizárólag mindig csak azokra vonatkozhat, akik ezt követően lépnek először munkába. Az nem lehetséges alkotmányjogilag, hogy az állam mindig odébb tolja a nyugdíjbamenetel időpontját. A törvényalkotó ígéretet tett a munkavállalónak, aki ezzel számol. De az állam ezt újra és újra megváltoztatja, jogbizonytalanságban tartva az érintetteket, akik ezek után nem tudják, nem tudhatják, hogy mennyi időt kell még munkaviszonyban tölteniük. A jelenlegi...
A tisztes öregkort veszik el
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 9., 20:22
Megtévesztés miatt indul eljárás az MVM ellen
Itthon
- 2024. May 9., 20:41
Patkányt találtak a szeletelt kenyérben – Több, mint százezer csomagot kellett visszahívni
Itthon
- 2024. May 9., 19:50
Ide vitte el Lévai Anikó a kínai államfő feleségét
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Jogilag igaza van a véleményírónak, de ha reálisan nézzük, akkor legalább annyiban lehetett volna a baloldali értékeket valló hatalom emberségesebb, hogy egy válságos időszakban (2009 Bajnai kormány) az idősebb, 50 éven felüli munkavállalókat megkíméljék attól, hogy a világon legkevesebb időben kelljen felkészülniük idősb munkavállalóként az újabb 2-3 évvel hosszabb nyugdíjkorhatár emelésre. Ettől még az oroszok is szolidárisabbak egymással és az ottani hatalom is emberségesebben, hosszabb időt engedve az érintetteknek oldotta meg a nyugdíjemelést pedig ők nem közös értékeket valló EU tagok.