Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin azt mondta,

a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket.

Az államtitkár azt hangoztatta,

a kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat.

Ezért kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük – jegyezte meg.

Januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot

- sorolta Novák Katalin a 2018-as intézkedéseket.

Úgy fogalmazott, hogy már 230 ezer nagymamát tudtak "visszaadni a családoknak" a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba – idézte fel az államtitkár.

Forrás: MTI

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Majd ha visszajön a svájci indexálás, és a régen megígért 14. havi nyugdíj ( egye fene, hagyják ki a 13. havit) akkor lehet szövegelni. Amíg az alacsony maginfláció a nyugdíj emelés alapja, addig silentium! Évről évre egyre csökken a vásárló érték, mármint a tényleges nyugdíjas kosárhoz képest!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@karma1: "Hogy rohadna ratok a borzokni, foleg rad, te szemet novak! Azt is tegyetek rogton hozza, hogy viszont igy sokkal tobbet kell varni majd a januari nyugdijra, es a januar egyebkent is mindig hosszabbnak tunik a nagy koltekezesek utan.
Szemet, cinikus bagazs, lehetne keszulodni a bortonevekre... "

Annyira cuki ez a kis véleményed, hogy nem álltam meg szó nélkül. Bocsásd meg a tahóságom.
Pegero
@herczeg0210: Ha nem tudod beosztani a lóvét, mert eliszod, dögölj éhen!!
Eriksson
@karma1: Mellékesen megjegyzem neked, hogy én is nyugdíjas vagyok, én is évek óta december közepe előtt kapom meg a járandóságom, ami egyébként más hónapokban 20.-23.-a körül esedékes. De még egyszer sem akartam éhen halni, amiért csak január végén jön a következő. És tudod, hogy miért? Mert be is lehet osztani, hogy kitartson a következőig.
De neked nem ez jut eszedbe először hanem az, hogy ez egy újabb alkalom a szitkozódásra, a mocskolódásra, mert mi is lenne veled, ha nem ezt tennéd? Beléd fagyna a szusz.
Nessy
@Eriksson: Könyörgöm, ezt a "beosztást" ha lehet, ne meséd el egy kis nyugdíjasnak, hiszen állandóan azt csinálja. Nem mindegy ám több százezer forintot "beosztani", vagy a minimálbéres ledolgozott évek után megállapított 75 ezer forintot, különösen egyedül.
Eriksson
@Nessy: Szerintem mindegy, hogy mennyi az a kis nyugdíj, így is úgy is be kell osztani. Ezt főleg ők tudják legjobban akik benne vannak, hogy az a kis pénz egész hónapra szól, pont úgy mint máskor.
Akinek viszont magas a nyugdíja, annak se biztos, hogy kitart januárig. Mert több pénz, több költekezésre csábít. Minden csak hozzáállás kérdése,
karma1
@Nessy: Hagyd, en mar hagyom a fenebe,... El sem tudom kepzelni, hogy valaki ennyire ne tudjon szamolni. Ha valaki teljesen egyedul el, se testvere, ferje, gyereke, vagy mas felmenoje sincsen, csak a 94 eves edesanyja, akit a leheto legnagyobb szeretetben lat el a nap huszonnegy orajaban, es ez az ember kap 49 500 forintot, viszont minden szamlajat igyekszik idore kifizetni, akkor mi a gyaszt tudna beosztani? A gaz futesi szamlaja mar 30 ezer korul van, mert a mamaja +25 fok alatt fazik, hiszen mar pocsek a keringese, a baratnom meg nem gyozi biztositani neki a meleget, a gyogyszert, a jominosegu etelt, mert mar nem bir mindent megemeszteni, es hat mindkettojuknek a gyogyszer, meg a PELENKA! amit receptre kell kiiratnia es ami igy is horribilis osszegbe kerul...
En mar nem foglalkozom Erikssonnal, mint a falrahanyt borso, annyit ernek nala az eszervek.
Hat nem kivanom neki, hogy hasonlo helyzetbe keruljon az eletbe, mert eljohet az az allapot az en kivansagom nelkul is. Sot, el is jon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél