Erős kijelentéseket tett az ismert rendező a Magyar Narancsnak. Szerinte 80 éves lesz, mire Magyarországon rendeződnek a közállapotok.

A Magyar Narancsnak adott interjút Alföldi Róbert, amit a hvg.hu szemlézett.

Alföldi: a mai rezsimnek még van legalább 20 éve

Forrás: Facebook

A színész-rendező arról is beszélt, szerinte az egy realista kijelentés, hogy az „én aktív éveimben a hazám közege már nem fog változni”. Úgy véli, „biztosan csodálatos élet lesz itt, amikor én 75-80 éves leszek. És örülni is fogok neki. De hogy ebben még van húsz év, az tuti.”

Úgy véli, nincs más út, el kell menjünk a falig, de hogy hol van ez a fal, azt nem tudja. Rengeteg a szegény ember, akik ennek ellenére hisznek ebben a hatalomban, hisznek a vezetőben, ő a guru – mondta.

Alföldi szerint ez az ország azért működik, mert az emberek sok helyen teszik a dolgukat, rendesen dolgoznak tisztességesen, szolidárisan a másikért. Úgy véli ebben a helyzetben ez az, amit tehetünk. „Csináld a dolgod! Csináld jól, ennyi”

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Alföldi úr ezt egyszer már elmondta 1989-ben .
egy év múlva vége lett a Kádár rendszernek.
Nem jó jós.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@CsipkeRózsa: Már aki! Kertész Ákosról biztosan tudom, hogy nem!
olivér
De ezt nem az ügyességének köszönheti,hanem annak ,hogy a többiekre már a kutya sem kiváncsi!! Ezen hőzöngéssel nem fogsz változtatni,új,hitelüket még nem vesztett embereknek kellene értelmes alternatívát kínálni !! Ugye nem gondolod,hogy Vona ,Szél vagy a szoci utódok,a momentán politizálok ,de azt röhejesen gyerekek,stb. ezzel a hozzáállással váltásra bírhatják a szavazókat??
Borsodi
@terlasz: Szerintem ez a valóság nem ijesztgetés amíg Orbán a miniszter ez így lesz.
Jozefina
Robika most tévedésben vagy!!! 20 évet a magyarok nem engednek ennek a (O1G) kormánynak!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok