A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.

Arató Gergely azt mondta: évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, már csaknem félmillió magyar ment külföldre, és minden hatodik magyar gyerek már határainkon túl születik. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi programja "nagyon kevés", és egyébként is jómódú családnak nyújt csak segítséget.

Az ellenzéki politikus közlése szerint a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc által két hete bejelentett 7+1 pont azokra a problémákra válaszol, amelyek leginkább foglalkoztatják a magyar családokat. A DK azt követeli, hogy vonják vissza a "rabszolgatörvényt", hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot és törvényes garancia legyen arra, hogy kisgyermekes családok nem kerülhetnek az utcára.

Emellett számítson munkaviszonynak az otthonápolás, legalább 50 százalékkal emeljék meg a családi pótlékot és töltsék be az összes háziorvosi körzetet az egészségügyi dolgozók azonnali, 50 százalékos béremelése mellett – sorolta. Követelik azt is, hogy az oktatás legyen nyitott, tárják ki a felsőoktatás kapuit, illetve minden család számára legyen biztosított legalább a víz, az áram és a gáz minimuma – tette hozzá.

Arató Gergely elmondta, hogy plusz egy pontjuk a békéről szól, arról, hogy egy kormány ne háborúzzon, mert háborúban nem születnek gyerekek. Szerinte ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, az nyílt beismerése lesz annak, hogy a családok érdeke csak az ígérgetések és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
emerencia
@vacsi: Nekem sem tetszett a vizitdíj, különösen annak beszedési módja. (Higiénia.) Betegkísérő hozzátartozóként gyakorta hosszú sorban kellett állnom miatta. Ha jól emlékszem, a huszadik alkalom után már nem kellett fizetni. Szerencsére magam után soha nem kellett fizetnem mert nem mentem orvoshoz, ha valami bajom volt. (Megfázással egyébként sem szoktam orvoshoz fordulni, ugyanis a táppénzes napokra nem kapunk jelenléti bónuszt a munkahelyemen. Influenzára pedig beoltatom magam.) Igazad van abban, hogy voltak akkor is olyan betegek, akiknek nem volt jelképes összeg az alkalmankénti 300 forint. Bajnai később szakszerűen vezette a gazdaságot de mivel csak egy évre vállalta a megbízatást, sürgős volt neki olyan hosszútávú intézkedést hozni amelyet sem az exszocialista, sem a jóléti EU-s országokban nem szokás ilyen rövid idő alatt bevezetni. (2009 nyugdíjkorhatár emelés még az ötven éven felüli munkavállalók számára is.)

Bajnai feladta orbánnak a magaslabdát és ő röhögve lecsapta: kőbe véste az új korhatárokat egy kivételezett női csoportot leszámítva. Rengeteg idősb ember életét, egészségét tette tönkre ezzel! Én anno sem szavaztam orbánra mert láttam előre, hogy a szocik hibáiból újabb kegyetlenségeket fog generálni a határon belül élő milliók számára. Azért nem szabad SOHA az orbánbandára szavazni mert nemcsak egyesek életét teszik tönkre, hanem mindenkit becsapnak. Szélhámosságaik, hazugságaik, csúsztatásaik, lopásaik következményeit még a pillanatnyilag haszonélvezők közül is nagyon sokan keservesen meg fogják szenvedni, hiszen a fide§§ országlása alatt nincs remény arra, hogy a humán szféra valóságos jobbításával javuljanak az ideszületett, itt élő adó és járulékfizető magyar tömegek életviszonyai.
advocat
A DK is szálljon ki." Haggyanak" élni! Vegyék fel a pénzüket. Ennyi.
advocat
Mármint a politikusnak nevezett akárkik. Bocsánat,.
emerencia
A DK tisztázhatná végre, hogy szerintük ki a család és ki nem az? Mert az nagyon furán venné ki magát például, hogy a kisgyerekes családot nem lehet kilakoltatni nagyon helyesen de pl. a szomszéd hatvanéves, több évtizedes adó és járulékfizetői múlttal rendelkező egyedülálló Józsibát már igen, hagy szaporítsa a hajléktalanok létszámát. (Szerintem nagyon helytelenül.) Vagy az un. családnak biztosított legalább a víz, az áram és a gáz minimuma, a szomszéd egyedülálló, nyomorbéres, nagyobb de még nem önálló gyermekét a valóságban is egyedül nevelő dolgozó Mariskának már nem. De, ha ők így mégis családnak számítanak, Mariska retteghet: ha a gyermek kirepül, nem lesz már ez a minimum sem...
Ezeken kívül még milliónyi emberrel előfordulhat, hogy szerencsétlenségére kiesik a társadalomból a minimális anyagiak hiánya miatt. Velük mi lesz?

Az a jóindulatú feltételezésem, hogy a DK nem veszi észre, hogy a fide§§ kommunikációs csapdájába esett. Ugyanúgy elfelejtik mint az orbán maffia, hogy Magyarországon a szociális biztonságot kell(ene) rendbe tenni úgy, hogy az MIMDENKIT érintsen. Azzal, hogy rálicitálnak az orbáni családsegítésre, jót tesznek néhány, orbán által semmibe vett, szerény életkörülmények között élő családra, ami dicséretes de azzal, hogy a társadalom szerényebben élő, más magánéleti formában létező többi tagját hagyják tovább szenvedni, a fide§§' nívójára süllyednek. Ez a céljuk?
vacsi
@emerencia: Amiket leírtál, azokban mind tökéletesen igazad van. Sajnos, a meglátásom az, hogy az országban egyetlen olyan párt sincs, aki az egész lakosság érdekeit legalább megpróbálná képviselni, főleg nincs olyan, aki a ténylegesen dolgozókat, a fiatalokat (iskolásokat), betegeket, nyugdíjasokat, a munkából kiesetteket képviselné. Valamennyi párt a "sikeres vállalkozók" gyülekezete, egyiktől sem várható semmi jó, ha hatalomra kerülnek.
vacsi
@desiro: Mihelyt tudsz mutatni egy olyan pártot, amelyik valóban a nép érdekét képviseli, valamennyi réteget összefogva, és nem a saját zsebére dolgozik - máris rohanok rá szavazni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 15., 19:40
Hódi Pamela bikiniben tárta szét combjait
Itthon - 2019. June 15., 19:09
Több melegrekord is megdőlt ma