Öt bordáját törte el a földjéről több száz kiló barackkal távozni igyekvő tolvajnak Gyenes Zoltán nyárlőrinci gazda.

A férfi nevét és arcát is vállalta a büntetőeljárás során, tárgyalási jogáról is lemondott, így megúszta felfüggesztettel.

Gyenes az ATV riportjában mesélte el, hogyan is történt az eset. Mint mondja,

ez már a sokadik alkalom volt, hogy meglopták. A dinnyeföldjén 12 éjszakát kint töltött, a 13-on jöttek a tolvajok...

Egy barátja ajánlotta neki a vadkamerát, amely jelezte az illegális behatolást, és Zoltán egyből a tolvaj nyomába eredt. A barackokkal megrakott teherautó az üldözés közben egy villanyoszlopnak csapódott,

a 130 kilós, az ügyészség megfogalmazása szerint jelentős erőfölényben lévő vádlott az autóhoz rohant, és dühében

a lehúzott ablakon keresztül több nagy ütést mért a 65 kilós K. László mellkasára. A sértettnek öt bordája eltört, egy el is mozdult, és légmellet is kapott, amely közvetlen életveszéllyel fenyegette.

Végül a pár perc múlva odaérkező rendőr hívott hozzá mentőt, addigra a polgárőrök is odaértek a helyszínre.

A gazda a bíróságon azt mondta, megbánta tettét, bűnösségét beismerte, tárgyalási jogáról is lemondott. A bíró azt mondta: "Nyilván azt a kérdést kell itt feltenni, hogy húsz láda barack ér-e egy emberéletet." Arra figyelmeztette a gazdát, hogy a sorozatos bordatöréssel járó esetek igen nagy károkat tudnak okozni a belső szervekben, a tolvaj akár bele is halhatott volna a verésbe. Ebben az esetben már nem szabhatott volna ki felfüggesztett szabadságvesztést.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
,,szegény tolvaj,, aki teherautóval lopja a más munkájának a gyümölcsét, azt VÉDENI KELL, vajon azért mert FAJTATÁRS ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Yoda69: Mondom, hogy fajtatárs lehetett a tolvaj !!!
solidedge
Rokonomnak feltörte egy nemzetiségi a pincéjét és kétkerekű taligán elvitt pár zsák krumplit. A gazda észrevette, megállította az úton. De mivel a tolvajnak állt feljebb rendőrt hívott. A rendőr szerint nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy a krumpli a pincéből származik elengedte a tolvajt.Na ilyen esetben fordul meg a gazda fejében a hirtelen felindultságból elkövetett baltás gyilkosság.
Eladott Ország
Bőven elég az országban egy tolvaj, a Karmelita kolostor díszcigánya, igaz az százmilliárdokat lop! Egyébként az önkormányzat miért nem tud megszervezni egy mezőőri szolgálatot!
papa.49
@Eladott Ország: Azért mert az a suska is átalakul ,,MAGÁNVAGYONNÁ,,!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. September 21., 16:18
Szörnyethalt egy motoros a 3-as főúton
Nagyvilág - 2019. September 21., 14:27
A V4-eket bírálta az olasz kormányfő