A Lyukóvölgyi Közösségi Ház előtt szervezett szavaztatást vélt felfedezni az Alfahír kamerája.

Ötezer forintot ért egy fideszes szavazat? Miskolci romákat videóztak gyanús helyzetben

A riporter a helyszínen azt látta, hogy egy "adminisztrátornál" kellett lejelentkeznie a roma családoknak, majd egy megszólaló szerint a közösségi ház mögött 5 ezer forintot és csomagot is adtak egy-egy szavazatért.

"Azér’ megérte elmenni szavazni, jöl jött ez az ötezer forint, jól be tudtunk vásárolni"

- mondta a hölgy, idézve a helyszínt elhagyó, gyanúsan hasonló tartalmú és méretű bevásárlószatyrokkal távozó cigány családokat.

129 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Propeller Magdolna
2014-ben Eleken 10 ezret fizetett a nyerő baloldali polgármester sleppje az ottani romáknak a helyhatósági választások előtt!!! Ott nem születtek videók?! Pedig a vietnámi csüngőhasú koca is látható lenne rajta!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
painful
Ötezret ér egy cigány.
Ne rám mutogass, magukat árazták be - ez az ő szégyenük!
szaboria1
Ott ahol a roma lakosság van többségben ott általában egy roma vezető egyben a pm. is. Mivel tudja ha azt akarja, hogy idejében megkapják az önkormányzati pénzt akkor bizony így megfoghatók arra, hogy Fideszre kell szavazni.
Pegero
@Eladott Ország: Mindig csak magamra gondolok, holott neked szántam
"Szerintem láss munkához, mielőtt éhen pusztulsz!"
http://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/proktkqTU...
Eladott Ország
@Pegero: Tájékoztatlak, hogy több mint 42 év után öregségi nyugdíjas vagyok. Ha még sokáig folytatjátok az ország pusztítását/ közpénzek elsíbolását, a nyugdíjasok éhen fognak pusztulni, egyébként sem sok hiányzik hozzá, az aktív dolgozók meg elhagyják az országot ennek vagyunk tanúi napjainkban, azután felzabálhatjátok egymást!
https://uploads.disquscdn.com/images/23d585e2...
https://a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/im...
https://a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2F...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.