Információink szerint két hét alatt több mint kéttucatnyi alkalommal döntött különböző, a határvédelemmel kapcsolatos beszerzésekről a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottsága. Vagyis mintegy 25 ilyen határozat született rövid idő alatt. Ezek mindegyike milliárdos-tízmilliárdos tétel, de a részletek minősített adatok, azaz nem ismerhető meg, hogy a rengeteg pénzt pontosan mire és milyen feltételek mellett költi el a kormány. Az is rejtve marad, hogy a kabinet mely cégektől, valamint milyen értékben szerez be eszközöket. Minderre a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet ad lehetőséget, amelyet – bár a jogszabályi feltételei nem teljesülnek – 2015 óta rendszeresen meghosszabbít a kormány. Így a közbeszerzést megkerülve, meghívásos eljárásban öntik a pénzt a határvédelemre. Laktanyafelújítás, eszközbeszerzés, gépjárművek vásárlása, fegyverek és ruhák beszerzése – csak néhány azon elemek közül, amelyek beletartozhatnak ebbe a körbe.
Számolatlanul öntik a pénzt a határra
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Itthon
- 2024. May 10., 12:46
Végre! Rétvári Bence is elismerte a magyar kórházak állapotáról
Itthon
- 2024. May 10., 12:20
Eddig soha nem látott világ jön a választások után Budapesten – ez várható
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Nessy
Minimum rakétavetők, lopakodók, pár gyalogos hadosztály kelletik a 10 - 15 egyszerre érkező "menekült áradat" megfékezésére!
tudode
Majd, ha már nem is, a FÖLDI KUTYÁK felkapkogyák!
papa.49
Na itt van a ,,kincses bánya,, a fütyisznek, itt lehet ,,magánosítani,, minden ellenőrzés kizárva !!!
F_Viktor
@papa.49: Igen, ez az egyik legjobb hely, ahonnan bármennyi pénzt el lehet lopni!
De az is lehet, hogy ebből a pénzből csábítják a határra a migráncsokat, mert valahogyan nem nagyon akarják ellepni Európát. :-))
De az is lehet, hogy ebből a pénzből csábítják a határra a migráncsokat, mert valahogyan nem nagyon akarják ellepni Európát. :-))
nevemnick
'22-re kiürül a kassza, eltűnik az ,,aranytartalék" és az állami vagyon, még az a pénz is elszáll, amit az eu '23-ra küldene.
Ali baba megirigyelné ezt a pofátlan rablást.
Nincs mese emberek, léptetni kell!
Ali baba megirigyelné ezt a pofátlan rablást.
Nincs mese emberek, léptetni kell!
parasutyo
@papa.49: szerintem 2 szarva közt a tőgyét találtad telibe... :D
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
De az is lehet, hogy ebből a pénzből csábítják a határra a migráncsokat, mert valahogyan nem nagyon akarják ellepni Európát. :-))