Szíjjártó Péter visszaszólt az Orbánt bíráló izraeli politikusoknak: “Magyarország az egyik legelkötelezettebb szövetségese Izraelnek Európában és folyamatosan harcol érte. Ezért az izraeli tisztviselők Orbán elleni kritikája, hogy antidemokratikus tisztességtelen, ellenséges és alaptalan.” Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Benjamin Netanjahuval tartott sajtótájékoztatón Jeruzsálemben kijelentette, hogy országa zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, és Magyarország továbbra is ki fog állni Izrael mellett a nemzetközi fórumokon. Orbán beszédében megköszönte Netanjahunak és feleségének, hogy tavaly nyáron többnapos látogatást tettek Budapesten, és kifejezte örömét hogy ma viszonozhatja ezt a gesztust. “A magyar egy romantikus nép. A szimbólumokat szereti. Van jelentősége a számunkra annak, hogy Izrael alapításának 70. évfordulóján van az első hivatalos magyar látogatás.” “Úgy érzem, a kiemelkedően jó izraeli kapcsolatok részben a mi együttműködésünknek köszönhetőek...
Szíjjártó: “Izrael mindig is számíthatott Magyarországra az ENSZ és az EU szavazásain”
Forrás:
szombat.org
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
- EU-s százmilliókból fejlesztették, most hirtelen lekapcsolták az ingyenes cégbetekintő rendszert
- „Mit csinálsz itt kishölgy? – Én vagyok a rendező.” – Ciki sztorik, amikor valaki nem tudta, kihez beszél
- Ne vedd fel, ha ez a telefonszám hív, csalók trükköznek a bankod nevében
Itthon
- 2024. May 8., 10:37
Gulyás Gergely kitálalt: sosem hallott részleteket osztott meg Magyar Péterrel kapcsolatban
Nagyvilág
- 2024. May 8., 11:03
Gondolta volna? Ez a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:37
Curtis teljesen kikészült – Ez durván rányomja a karrierjére a bélyeget
Szórakozás
- 2024. May 7., 08:54
Kipróbálná a tekerőlantot? Szerényi Béla népzenész a HangFeszten mutatja meg a recsegő hangszer fortélyait
Igaza volt annak, aki azt mondta, hogy két nacionalista egymással tisztességesebb megállapodást tud kötni, mint egy liberálissal. Mert azokkal reménytelen minden tisztességes megállapodás!
Ne felejtsük el azt, hogy Magyarországon az ÁVON az 1927-ben zászlót bontott magyarországi cionista mozgalom aktivistáit ugyanúgy kínozták és verték, mint a magyar nemzeti gondolkodókat. Többek között az a társulat, amely az ávós és munkásőr sapkát a rendszerváltás után kippára cserélte.