A több hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett rendező ügyében nem sokára döntenek.

A morális veszteségen túl anyagilag is sokat bukhat Gothár Péter filmrendező azzal, hogy bevallotta, ő volt az, akit kitiltottak a Katona József Színházból, miután a teátrum közleménye szerint „több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”.

A több hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett rendező ugyanis a jövőben az 1997-ben neki ítélt Kossuth-, valamint a 2014-ben kapott Nemzet Művésze-díjat is elveszítheti.

Súlyos bűncselekményről van szó, amelyet ki kell vizsgálni

– fogalmazott a Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hozzátéve, szerinte Gothár minden állami kitüntetésre méltatlanná vált, de abban azért óvatosabb lenne, hogy korábban odaítélt állami díjait visszavonják-e.

A lehetőség viszont megvan erre, bár Kossuth-díjat, amely mellé egyszer adó- és illetékmentes jutalom is jár, a mindenkori éves átlagfizetés ötszörösével egyenlő (ez akár a 20 millió forintot is meghaladhatja), 1953 óta nem vettek vissza. A Nemzet Művésze kitüntetéssel azonban havi apanázs is jár, a mindenkori minimálnyugdíj huszonháromszorosa, azaz jelenleg körülbelül 655 ezer 500 forint havonta. Ez azonban a törvény értelmében érdemtelenség esetén visszavonható, amelyről az odaítéléshez hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által létrehozott bizottság dönthet. Ebbe három tagot a kulturális tárca vezetője jelöl, további nyolcat pedig az MMA elnöke kér fel.

A bizottság elnöke, Kubik Anna Kossuth- és Jászai-díjas színművész a Blikk megkeresésére úgy reagált, a napokban kiadnak egy állásfoglalást az üggyel kapcsolatban.

A Színművészeti Egyetemen is etikai vizsgálat folyik az ügyben, ennek lezárulta után határoz az intézmény a további lépésekről. A Katona József Színház vezetősége pedig pénteken arról tájékoztatta a Blikket, az eredetileg Gothár Péter által rendezett tavaszi bemutató pótlásáról egyelőre még nem született döntés.

Címlapkép: Facebook/Katona József Színház

(blikk.hu)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Shikari: És tedd hozzá még a Borkait is. Pusztán a keresztény erkölcs nagyobb diadala érdekében.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
beszarok...a legnagyobb problémája az egyetemnek, ha kirúgják ezt a szőrös rémet az egyetemről, akkor mi lesz az osztályával?

Az senkit nem érdekel hogy szininövendékek százai lélegeznek fel, végre utolérte a végzete ezt a rohadékot? A színházban is sokkal szabadabban lélegeznek az emberek.

Majd keroval együtt járnak a gőzbe, és ott keseregnek, milyen igazságtalan az élet.
namihami
@Shikari: És tedd hozzá még a Borkait is. Pusztán a keresztény erkölcs nagyobb diadala érdekében.
csak úgy....
@Shikari: te szerencsétlen idióta hülye! aki a magyar fideszes neoliberalizmust nem érti és nem is akarja érteni,az nem is tudja ...
Eriksson
@namihami: Ezért kifizetődőbb libsinek lenni, mert bármit lehet lelkiismeret furdalás nélkül.
CsipkeRózsa
@Eriksson: Semmi köze a lelkiismeretfurdaláshoz, hogy libsi, vagy illibsi valaki.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Nincs? Akkor miért kérik számon a disznóságokat csak a keresztényeken?
csak úgy....
@Eriksson: te agyilag nagyon kacifántos,ezt pld. miböl számoltad ki !?
CsipkeRózsa
@Eriksson: Ki kéri számon csak a keresztényeken?
Honnan tudod, kinek mi a vallása? Már mégse essél túlzásba, hogy vallás szerint megy, nálad mindent a vallás szerint kell felfogni, vagy általában úgy, hogy az emberek mit csinálnak.

Egy ország kirablásához nem kell lelkiismeret? A sok fideszes visszaélés ki lett valaha is vizsgálva?

Miről beszélsz?
csak úgy....
@Eriksson: te ritka setét emberke,aki még csak meg sincs keresztelve , nem is keresztény,de mindenben ott az órra,-mit szeretnél kikérni magadnak már megint a kersztények érdekében,mikor semmi közötök egymáshoz?
csak úgy....
@Rockxy: neked mi lehet hír? nejed,gondolom már évekkel ezelött lelépett-ödóga
Eriksson
@CsipkeRózsa: namihami bejegyzéséhez szóltam hozzá:
@Shikari: És tedd hozzá még a Borkait is. Pusztán a keresztény erkölcs nagyobb diadala érdekében.
ma, 16:07
(Bocsi a kései válaszért, de égőt kellett cserélnem a fürdőszobában).
Rockxy
@csak úgy...: Igen, 11 évvel ezelőtt volt a temetés.

Hír igazából az lenne, ha nem azzal próbálnák meggyőzni egymást az emberek, hogy agyhalottnak nevezik a másikat.
Vidám napokat! :)
csak úgy....
@Rockxy: akkor meg,legalább az Ö emlékére nem köne mindíg mindenkivel cinikuskodnod.de a te dógod, mindenki úgy gyßaszol,ahogy akar...és míg bele nem döglik magától...dolgokba-
csak úgy....
@CsipkeRózsa: a hódolódtól ments meg uram minket..az @Eriksson: októl
Rockxy
@csak úgy...: Már nem gyászolok.
A gyásszal az emberek a kaszást támogatják.
Az meg elég jól elvan dotálás nélkül is.
csak úgy....
@Rockxy: látom,hogy a lelked és a tudatod még mindíg totál feketében! na jó, ha Te mondod,hogy talán már nem gyászolsz ,persze kinek mi köze hozzá,csak ne baxxuk el egymás jókedvét és hangulatát!
namihami
@Eriksson: Na, ha az én megjegyzésemhez szóltál, akkor reagálok én.
Vajon mi köze lehet a pedofíliához, homoszexualitáshoz vagy bármilyen nemiséghez kapcsolódó tevékenységhez a politikai irányultsághoz? Hogyan kapcsolható ez pl. a papi pedofíliával? Vagy a tisztelendő által ""házvezetői"" funkcióban tartott szeretővel? Mert ugye ezek nem a liberàlis szellem gyerekei.
Természetesen ezek a bűnök nem kizárólag a jobboldal bűnei, de Ti ezt kizárólagossággal a liberálisoknak szeretnétek beálllítani.
Én elhiszem, hogy a Borkai is csak olyan ""orbánivallással"" (már minden volt, csak akasztott ember nrm) él a világban, de a fő baj nem is a keresztényi életvitelével van. A zűrös anyagi ügyei lennének a bajok vele, ezt viszont a Fidesz se látni, se vizsgálni nem szeretné.
Főbb vonalaiban...
Eriksson
@namihami: Nem kell túlkomplikálni. Egy egyszerű megjegyzésedre egy egyszerű választ adtam.
namihami
@Eriksson: Ja kérlek, az élet bizony bonyolult. Kivéve, ha ügyes üzletekkel megteremtheti valaki a kefélés, teniszpálya, csónakázás erre a célra biztosítható anyagi fedezetét. Úgy, hogy ezt a nála nagyobb cápák, a saját érdekükben sem, hajlandók egyáltalán észrevenni és vizsgáltatni.
Eriksson
@namihami: Kezdjük elölről.
"És tedd hozzá még a Borkait is. Pusztán a keresztény erkölcs nagyobb diadala érdekében."
"Ezért kifizetődőbb libsinek lenni, mert bármit lehet lelkiismeret furdalás nélkül."
namihami
@Eriksson: Mert:: Ismétlés a tudás anyja?
Na, neeeee...
Eriksson
@namihami: Csak azért, hogy ne beszéljünk össze-vissza és mellé.
Lepényleső
Eddig ha nem tette,lépjen be a fydesbe? Biztosan minden vád alól felmentve,sok közül példa erre Borkai esete?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.