Ahogy azt korábban mi is megírtuk, mától részletes adatokat közöl az elhunytakról a koronavírusról tájékoztató hivatalos honlap: sorszámhoz, életkorhoz és nemhez kötve tették közzé az alapbetegségeket. Ezzel kapcsolatban kedd délután megszólalt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A civil szervezet azt írta: üdvözlik, hogy közzétették az adatokat, de így azonosíthatóak az elhunytak, ami viszont jogsértő.

A közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát joggal lehet követelni – ezt tesszük mi is, amikor a fertőzöttek területi statisztikáinak nyilvánosságát hiányoljuk. Miközben ez az adat továbbra sem ismerhető, ma közzétették a koronavírusban elhunytak listáját. Bár üdvözöljük, hogy az adatokat közzétették, azonban az elhunytakat be lehet azonosítani a lista alapján, ami jogsértő

- írta közleményében a TASZ.

Azt írják, nem elfogadható, hogy az adatokat sorszámmal jelölve és a személyekhez érzékeny egészségügyi információkat rendelve hozták nyilvánosságra.

Mivel az elmúlt napokban és hetekben egyes áldozatok nevükkel és haláluk időpontjával már megjelentek a nyilvánosságban, néhányan az elhunytak közül beazonosíthatóvá váltak, és a szűkebb vagy tágabb környezetük, vagy akár mindenki értesülhetett a súlyos alapbetegségeikről. Ezt semmi nem indokolja, a jelenlegi megoldás tehát szükségtelen és kegyeletsértő.

Ezért a TASZ mintagrafikont tett közzé, azt ajánlva az NNK-nak, hogy alakítsa át a jelenlegi módszerét. A mintagrafikont ITT nézheti meg.

A koronavirus.gov.hu oldalon kedden tették közzé a koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatainak listáját. Az adatok alapján szinte kivétel nélkül minden elhunytnak volt olyan krónikus betegsége, amely veszélyt jelentett az életére – írja az MTI. Az elhunytak többsége 70 éven felüli és férfi.

A kedden délelőtt közzétett adatok szerint az első halálos áldozat egy 76 éves nő volt, aki szív- és érrendszeri betegségben szenvedett. A második elhunyt egy 65 éves nő, akinek rosszindulatú daganata volt. A harmadik, negyedik és ötödik elhunyt (74 éves, 79 éves és 68 éves férfi) egyaránt szív- és érrendszeri betegségben szenvedett. A hatodik áldozat egy 41 éves nő volt, akinek magas volt a vérnyomása. A hetedik elhunyt egy 38 éves férfi, akinek krónikus pancreatitise (hasnyálmirigy-gyulladása) volt. A nyolcadik halálos áldozat egy 53 éves férfi volt, aki szív- és érrendszeri betegséggel küzdött. A kilencedik elhunyt egy 90 éves nő, akinél aorta stenosis (aortaszűkület), ISzB (koronáriaszűkület), hipertónia, pitvarfibrilláció volt megállapítható. A tizedik elhunyt egy magas vérnyomással küzdő 75 éves férfi volt. A tizenegyedik halálos áldozat egy 80 éves férfi, az ő krónikus alapbetegségeiről nincs adat. A tizenkettedik áldozat egy 73 éves férfi volt, akinél ISzB, encephalopathia, hepatopathia, érszűkület, hypothyreosis (pajzsmirigy-túlműködés) volt megállapítható. Szintén több alapbetegsége – TBC, LC, PE, HT, DM, diab. polyneuropathia (cukorbetegség által okozott idegkárosodás), MVT – volt a tizenharmadik halottnak, egy 86 éves nőnek. A tizennegyedik áldozat egy 92 éves férfi, akinek pacemakere volt, továbbá allergiás asthmát és stroke-ot is diagnosztizáltak nála korábban. A tizenötödik elhunyt egy COPD-s 94 éves férfi volt. A tizenhatodik halálos áldozat egy 59 éves vesetranszplantált nő, akinél cukorbetegséget, COPD-t, ISZB-t és hipertóniát is megállapítottak.

Forrás: Index, MTI

104 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Hát, erre mit mondhatunk? Eddig az volt a baj, hogy nem teszik közé az elhunytak adatait! Most meg az, hogy így azonosíthatók... Ezek csak egyet akarnak: békétlenséget! Márpedig ez emberéletekbe kerülhet - sokakéba! Na, ennyit az ellenzékről!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Hát, erre mit mondhatunk? Eddig az volt a baj, hogy nem teszik közé az elhunytak adatait! Most meg az, hogy így azonosíthatók... Ezek csak egyet akarnak: békétlenséget! Márpedig ez emberéletekbe kerülhet - sokakéba! Na, ennyit az ellenzékről!
Pálinkás Pál
@vacsi: még egyet is értenék veled,ha nem tetted volna bele az ellenzék dumát...a tasz az nem ellenzék ,hanem egy salak kártékony halmaz...
vacsi
@Pálinkás Pál: Valóban nem ellenzék, csak hülyíti őket.
gazdag dezső
Annyit még hozzá,hogy név nélkül kellene az adatokat nyílvánosságra hozni .Eddig az volt a baj sokaknak,hogy nibncsen megfelelő tájékoztatás a polgároknak ! Most meg az a baj,hogy van ???Persze név nélül kell !!
Jozefina
Adatok igenis kellenek, de olyanok amelyek alapján a személy nem beazonosítható!!! Ez nem egy bonyolult kérés!!! Mindenkinek joga van tudni, hogy közeli környezetében van-e fertőzés!!! Sokkal hatékonyabb lenne a védekezés!!!
Ronin2
Eldönthetnék már mi a "TASZ"-t akarnak.
Ha név nélkül,de egy településre lebontva jelenik meg az adat,ki az a hülye,aki nem találja ki,hogy ki volt az elhunyt?
Ezek is megTASZódhatnának lázas igyekezetükben,hogy fontosnak mutassák magukat.
Ui:- a temetők tele vannak nélkülözhetetlen emberekkel.
Zsopiale
De könyörgöm, MI NEM JOGSÉRTŐ, amit ez a náci hazaáruló rablógyilkos patkányfalka szarbángeci maffia csinál és csinált az elmúlt 10 évben..? Sőt csinált valaha is... Van egyetlen dolog is..?
terlasz
Szerepelni akarnak ezek a jogtudorok? Fontos közérdekű információkat nem kéne elhallgatni ilyen válságos időszakban.
Van olyan elvetemült, aki nyomozásba kezd, és visszatudna élni egy halott ember egészségügyi adataival?
ómió
A migráncsimportot, esetleg, nem "követelik"?
Aki Én
@vacsi: Az adatok, és a beazonosítható személyek között van egy kis különbség.
Ezt a TASZ mondja, nem az ellenzék.
Eddig a kormány azt mondta, hogy nem adnak adatot, személyiségi okok miatt.
vacsi
@Aki Én: Igen, tudom. Az ellenzék csak belekapaszkodik...
Clavigo
@Shikari: Nem engedtek haza,,Bugsy ? Mondjuk egy lábtörlőre mindig szükség van..
csak úgy....
@Shikari: ezt te,mint fideszes aktivista mondod? és hova szeretnéd a beutalót?
Rockxy
MEGSÉRTETTÉK A JOGUNKAT!
A KONORAVIRRUS AZOTAIS ZOKOG EGYFOJTÁBAN!
SKANDALLUMN!
A BODYSZILVINEK MEG CSUPASZ A SEGGE!
Zsopiale
Náci hazaáruló szarbángeci-cseléd anyabaszó bértroll pribék patkány KAMU BEDE fasszopó geciláda patkány náci hazaráuló aljadék hazugságai süllyednek szépen... XD
Zsopiale
Náci hazaáruló szarbángeci-cseléd anyabaszó bértroll pribék patkány KAMU BEDE fasszopó geciláda patkány náci hazaáruló aljadék hazugságai süllyednek szépen... XD
Zsopiale
Náci hazaáruló szarbángeci-cseléd anyabaszó bértroll pribék kurvincs patkány KAMU BEDE fasszopó geciláda patkány náci hazaáruló aljadék hazugságai süllyednek szépen... XD
1magyar
Ez a tasz is csak azért van, hogy mindig a normális dolog ellenkezőjét követelje és fizetést vegyenek fel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.