Az Európai Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által hétfőn elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és annak kormányzati végrehajtását – közölte Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője a testület online tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A szóvivő újságírói kérdésre adott válaszában aláhúzta, az uniós bizottság vizsgálata során figyelemmel lesz a valótlanságot terjesztők büntethetőségére vonatkozó törvénycikkre, ugyanis a szólásszabadságot, valamint a média és a véleménykifejezés szabadságát még e nehéz időkben is tiszteletben kell tartani.

Mamer ismertette az Európai Bizottság elnökének a tagállamok rendkívüli intézkedéseiről kedden kiadott nyilatkozatát, amelyben Ursula von der Leyen kiemelte: a kormányoknak gyors és hatékony fellépéshez szükséges eszközökkel kell rendelkezniük az állampolgárok közegészségének védelme érdekében.

A bizottság elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy az intézkedések meghozatala ne az uniós szerződésekben meghatározott alapelvek és értékek rovására történjenek.

"Most fontosabb, mint valaha, hogy az újságírók szabadon és pontosan tudják végezni munkájukat a hamis hírek elleni küzdelem sikere és annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok hozzáférhessenek a szükséges információkhoz" – fogalmazott.

Von der Leyen egyebek mellett aláhúzta azt is, hogy az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, "nem tarthatnak határozatlan ideig". Ezenkívül a kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az intézkedéseket rendszeresen ellenőrizzék – tette hozzá.

A szóvivő végezetül arról tájékoztatott, hogy az uniós biztosok szerdai ülésükön megvizsgálják valamennyi uniós tagállam a koronavírus-járvány okán hozott rendkívüli intézkedéseit.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@vacsi: Beléptünk egy klubba. Annak a klubnak vannak szabályai. Úgy tűnik, hogy ezen szabályokba már nem először sikerült beleköpni. Vagy nálatok szokás, hogy a házirendbe belexartok?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@vacsi: De beleléptek. Miről beszélsz te?
Inkább arra válaszolnál amit amott kérdeztünk. Kit neveztél mocskoknak?
creativehun
@vacsi: Jaj..ne már..megint a szokásos fideszes duma. Amerika ne itt vizsgálja az emberi jogokat ..inkább nézze meg mit tett az indiánokkal...Norvégia ne itt akarjon okoskodni..odahaza bezzeg nem kapnak a civilek akkor beleszólást náluk...Az Ubnió a saját háza táján kapirgáljon...mi ezt akartzuk nekünk ez így jó..ne szóljanak bele. Nem kis baráotm...ez egy baromság! Ezt maximum a fideszes agyhalottak akarták..mert épeszű ember erre a mocskos bagázsra soha nem szavazna akiknek minden gondolata a hatalom és a lopás körül forog! Így aztán csak a magatok nevében beszéljetek..
verőce21
Jönnek hozzánk tanulmányútra...?
Jozefina
Nincs kifogás!!! Valamennyi ország intézkedését megvizsgálják nagyon helyesen!!! Itt már megint megy a félredumálás, hogy csak a magyar kormányét!!!?? Akkor ki a rémhír terjesztő???
ómió
Vizsgálja csak a sok kriptobolsi, ha már a vírus ellen semmit nem tesznek!
kokopelli
@creativehun: ...érdekes,hogy a Zorbán-t is az elmaradott nyugatra viszik "feltupírozni"!! Sajnos a családom öt tagja a
világszinvonalú magyar EÜ áldozata lett?!...a jóbarátokat , a sok kommilitonent nem említve,de elég ...ennyi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.