A magyar kormány nem kapott korlátlan hatalmat a koronavírus elleni védekezésről szóló friss törvény nyomán, soha nem is vágyott ilyesmire, és ez nagyon sajnálatos is lenne – mondta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott rövid interjújában.

Kovács Zoltán: nevetségesek az állítások, hogy Magyarország a diktatúra felé haladna

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati televíziós csatorna műsorában leszögezte, hogy

Magyarországon továbbra is a parlament a legfőbb államhatalmi szerv, amely bármikor visszavonhatja a különleges felhatalmazást, amikor úgy ítéli, hogy véget ért a válság.

Hangsúlyozta, hogy az Országgyűlésnek nem függesztették fel a működését, a rendeleti kormányzásnak pedig a járvány elleni küzdelem a kizárólagos célja.

Újságírói kérdésre Kovács Zoltán

nevetségesnek nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Magyarország a diktatúra felé haladna, és hozzátette, tíz éve ilyen vádakat hallanak.

A parlament hétfőn fogadta el koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság, a gazdaság stabilitása érdekében. A törvény egyes részletei számos bírálatot kiváltottak Európa-szerte.

(MTI)

Nagyvilág - 2020. June 1., 21:42
Újra támad az ebola
Itthon - 2020. June 1., 21:18
Meghalt Lázár András

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

polar450
Hazudik, mint vízfolyás, megélhetési NER-potyás.
Orbán gondban lesz, mert mindenképpen meg kell magyaráznia, ha felesleges volt a totális felhatalmazás, akkor mi tett vele, milyen intézkedéseket hozott ennek birtokában, ha nem tett semmit vele, akkor meg azt, hogy mire kellett, ha nem használta fel!
2020. január 30.-átül - a WHO terjedő vírusjelzésétől - márc.11.-ig semmit nem tettek, nem is kezdtek hozzá a védőeszközök beszerzéséhez!
Van bőr a képükön az ellenzékre mutogatni!.
Lelkükön szárad minden magyar haláleset a járvány tárgyában!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
relatív
Szerintem IS bőven nevetséges egy ilyen állítás, hiszen már vastagon járunk egy diktatúrában !

Az 1998- ban megkezdett, majd 2010 - ben kibontakoztatott diktatúra az egész ország minden sarkában megteremtette egy begőzölt-, cinikus-, embertelen diktatúra minden ismérvét.

Ez a ravasz (!) diktatúra még azokat a félrevezető, aljasságot IS kiépítette amire az ellenkező vélemények jelenlétével a hozzá hű martalócokra hivatkozva minden értelmes észrevétel bagatellizálásával hivatkozhat !

Ez a diktatúra megteremtette azt a ' házmester ' támogató réteget akik akár minden saját érdekük elleni hátrányukat mint győzelem jelenítik meg a másként gondolkodók ellehetetlenítése céljából.
kereső
@Borsodi: 10:01, ezért szavaztál rá 2010-ben? Igazat mondott?- vagy éppen a jövőt vetitette előre.:
https://youtu.be/bE3QW2-3R44...
Borsodi
@Peller Anikó: @kereső: Egyszer mert azt hittem jobb lesz mint Gyurcsány,Valójában igazat soha sem mondott csak mindig tudta hol mit kell mondania.Hangzatos szavak, ígéretek ,népe és a haza védelme,ország szeretete fiatalok jövője öregek segítése.rövid határidők.A szélhámosoknak is ezek a fő fegyverük azért vezetnek meg sok hiszékeny embert.
Peller Anikó
@Borsodi: Az első nem számít, akkor még nem lehetett látni milyen disznóságokra készül az ígó. Ellenben a bemutatkozás után már mindenki felfoghatta volna. De nem.
bencemacska
Igaza van a kopasznak, nem megyünk a diktatúra FELÉ, már a legsötétebb KÖZÉPPONTJÁBAN VAGYUNK!
tudode
Az egész galerinek kritikája, az országnak pedig szégyene, hogy bizamat adtak 14-ben 18-ban egy KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN galerinek
.
Nézzük csak:
.
Orbán diktatúrája Nagyjából 318 000 találat (0,39 másodperc)
.
https://www.google.com/search?sxsrf=ALeKk03Ki...
----------------------------------
.
az alaptörvény közjogilag érvénytelen Nagyjából 3 170 találat (0,60 másodperc)
.
https://www.google.com/search?q=az+alapt%C3%B...
-------------------------------
.
orbán nem is miniszterelnök Nagyjából 5 570 000 találat (0,46 másodperc)
.
https://www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+ne...
-------------------------------------------------
.
magyarország nevű állam jogilag nem létezik Nagyjából 119 000 találat (0,54 másodperc) ű.
.
https://www.google.com/search?q=magyarorsz%C3...
-----------------------------------
.
Egy találat is SOKK lenne arról, hogy átverták a laikus állampolgárokat süket dumával!
.
Ezenkívül --- egy, két jogvégzett kivételével --- ha lenne szakmai tisztességük vissza kellene adniuk a diplomájukat, ha egyáltalán nem az Ecserin vették azt, ha valamit mond az, hogy az ALAPTÖRVÉNY KÖZJOGILAG ÉRVÉNYÉTELEN, Magyarorság nevű állam jogilag nem létezik, és a politikai szélhámos nem is miniszterelnök!
.
https://www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t...
.
Mit érdemelnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.